Futott egy kört a következő történet, és ráadásul megtörtént most, amikor Kijevből az energiahiány és egy élhetetlen, lehetetlen élet elől menekülnek emberek. Egy nő próbál meg egy másik országba eljutni. Stoppol és azt mondja, hogy nem tud fizetni a segítségért mert nincs pénze. De természetben egyenlíti ki a számlát egy kis támogatásért, sorsának jobbra fordulásáért. Természetesen a lelkész sofőr azonnal blokkolja az irányt, és elviszi a határra, sőt tovább szervezi az életét, hogy a túloldalon barátoknál menedékre leljen. Étel, ital, szállás, tisztesség, és nyugalom.
Balatonon stoppolt vagy harminc éve egy cigányasszony. A történet hasonló az előzőhöz. Ha adsz ötszáz forintot lecirózlak. Valahová a gyerekeihez akart eljutni és nem volt pénze. A sofőr elvitte ingyen, ameddig kellett, és még pénzt is adott és kérte, hogy ez ne legyen opció.
Ezeknek a nőknek a sorsa, a kitettségük miatt azon múlik, hogy milyen emberrel találkoznak. Elég drámai képet fest a társadalmainkról, amikor azt gondoltuk, hogy ilyen dolgok már nem lesznek többé, mert megtanultuk a leckét. De minden egyes alkalommal, amikor valamilyen társadalmi krízis alakul ki, újból megjelennek ezek a képletek.
A kilencvenes években Beregszászon élt egy ember, akinek a történetét hallva tulajdonképpen már nem kellett volna élnie. Nevezzük Kása Bélának. Egy kicsi kis szoba konyhában lakott. Legalább hatvanéves volt, hiszen a második világháború idején volt huszonéves. Elhurcolták, mint oly sok embert Kárpátaljáról a szovjet munkatáborokba. Mivel gyenge volt a szíve és a tüdeje, számára a gulág egyet jelentett a halálos ítélettel. Nagyon hamar leromlott az egészsége, és „szimulálásért” még büntetést is kapott. Az iszonyú hidegben, kevés élelemmel, vékony ruhában utolérte őt a végzet. Összeesett és a nyomorultat halottnak találták. Kivitték a hullakupacra a fagyban. Mielőtt teljesen kihűlt volna, egy adott pillanatban megmozdult, és nyöszörgött. Az adott pillanatban éppen egy jóindulatú orosz orvosnő járt arra, aki azonnal bevitette melegebb helyre, és hozott neki ételt, amit tudott. Magához tért, és végül az orvosnő segítségével életben maradt. Hazajutott és magányosan élt, míg meg nem halt.
A Beregszászi Csinos bácsi üzletelt. Zsidó identitású magyar, vagy magyar identitású zsidó ember, kereskedelmi vénával megáldva. Fültanúja voltam annak a beszélgetésnek, amikor visszahoztak neki egy nyugatról importált szövetnadrágot. Az elégedetlen vásárló mutogatta a későn észrevett molyrágta lyukakat. Mi a baj kérdezte. Látja, hogy nem hazudok, és nem csapom be magát. Megígértem, vagy nem ígértem meg, hogy igazi, eredeti gyapjúszövet nadrágot adok magának? Én betartom, amit ígérek. Erre a molyok is tanúim. Csinos bácsi a helyi zsinagóga közösségnek szervezője is volt. Panaszolta, hogy kevesen vannak. Szombaton, amikor összegyűlnek nincsenek meg tízen férfiak. Ezért fizetnek férfiaknak, hogy vegyenek részt az alkalmukon, hogy elővehessék a Tórát.
Meg kell jegyeznem, hogy Csinos bácsi lánya, ténylegesen csinos volt.
Nincs boldog vég a következő történetben. Egy nagyon fiatal anya egyedül maradt a több apától származó gyermekeivel. A legidősebb egy csillogó szemű okos kislány. Mindig rendben, megmosakodva érkezett az iskolájába. Ott az órákon csilingelt az értelme. Délutánonként egy putri jellegű házba érkezett haza, ahol lehetetlen körülmények voltak. Valami mindig hiányzott. Vagy a meleg, vagy az étel, vagy anya, vagy az egészség. Anya kábítószerfüggő volt. Nem ő volt a legélesebb kés a fiókban. Egy nálánál kétszer idősebb férfival sikerült ebből a legalja helyzetből még lejjebb küzdeni magát. A férfi a feleségét és sok kicsi gyermekét hagyta ott ezért a fiatal lányért. Ő is droggal él. Elköltöztek a jobb élet reményébe. De nem fogadták be őket. A gyerekek egy másik városban. A férfi futtatni kezdte, majd lelépett mellőle. Az a kislány ismét elveszített egy lehetőséget. A biztos nyomorból a bizonytalan nyomorba navigálta magukat anya.
Egy házaspár leélt együtt egy egész életet. Egy öreg, sohasem volt tökéletes, de tisztességesen megkopott és a funkcióját ellátó házban laktak. Egymásra voltak utalva. Az idős nő nem tudott már nagyon járni. Az idős férfinak sok betegsége volt, de még annyi ereje mindig volt, hogy mindent megcsinált. Befűtött a régi rendszerben, karbantartotta házat, bevásárolt. Kiegészítették egymást. Ez így mehetett volna életük végéig, de a hasnyálmirigy nem így gondolta. A férfi kórházba került. A nő tehetetlenül és egyedül otthon. A teljes kiszolgáltatottság. Mindketten az életükért küzdöttek. Egyikük kórházban, hogy legyűrjön egy halálos kimenetelűvé is válható gyulladást. A másikuk otthon, a segítők ellenére is a teljes kiszolgáltatottságban, a félelmeitől megbénítva, megzavarodva.
Drámáink, tragédiáink, sorsunk van. Még jöhetnének a történetek azokról, ahol látszatra minden rendben van. De kit tudja, hogy mi lakik az emberben? Ki milyen démonnal harcol? Kinek milyen sorsa van a látszaton túl?
Minden történetben van közös a legfiatalabbtól, a legidősebbig. Benne vannak az élet sűrűjében, és nincs rá gyógyír. Csak az, hogy egyszer talán megadatik. Az életük ellentmond minden emberi logikának. Nem embertől származik. Az isteni gondviselésben van csak ilyen. Ezt így kell látnunk. Amikor egymás születésnapján úgy köszöntünk, hogy Isten éltessen, hát lássuk azt, hogy ezekben az emberi sorsokban valósággá vált.
