Van egy olyan sportág, amelyben ugyancsak jeleskednek magyarok, de jóval kevesebb figyelmet kap, mint a foci, vagy akár még a vízi sportok is. Ez pedig az ultrafutás. Itt nem 60, 100, 200, 400 méter (rövidtávfutás), vagy 800, 1500 méter (középtávfutás), vagy 5000, 10 000 méter vagy akár 42 kilométer (hosszútávfutás és maraton) a lefutandó táv. Hanem például az Athén és Spárta közti 246 kilométer !!! Ez utóbbi a SPARTATHLON.
Hérodotosz elbeszélése szerint Kr. e. 490-ben, a maratoni csata előtt Miltiadész athéni sztratégosz egy küldöncöt menesztett Spártába, hogy segítséget kérjen Leonidász királytól a perzsák ellen. „A hadvezérek követet küldtek Spártába, egy Pheidippidész nevű athéni férfit, aki nagyon gyorsan tudott futni, és ez is volt a foglalkozása.” Ez az ember az Athénból való indulása utáni napon már meg is érkezett. Felkeresvén az elöljárókat, ezt mondta: „Lakedaimóni férfiak! Az athéniak azt kérik tőletek, hogy siessetek a segítségünkre, és ne nézzétek tétlenül, hogy a legősibb hellén várost a barbárok leigázzák!”
Amúgy a történészek szerint Pheidippidész spártai futása szolgál a modern maratoni futás mitológiájának alapjául. A modern legenda, mely szerint Pheidippidész úgy kimerült a 35-40 kilométer körüli futástól, hogy odaérve csak annyit bírt mondani, hogy „Győztünk!”, és holtan esett össze, több száz évvel későbbi adalék.
Hérodotosz szavai John Fodent, a brit légierő tisztjét gondolkodóba ejtették. Foden, aki maga is amatőr ultramaratonista volt, 1982-ben négy társával elindult kipróbálni, hogy vajon lehetséges-e ezt a 246 kilométeres távot másfél nap alatt futva megtenni. Kísérletük többször is majdnem kudarcba fulladt. Az ötfős csapatból csak John Scholten ért 36 órán belül Spártába, és ezzel megszületett a Spartathlon. A következő évben a csapat megszervezte az első hivatalos versenyt, amit azóta évről évre megtartanak.
Azóta számos kiváló magyar ultrafutó teljesítette a távot, többször is kiemelkedő eredménnyel, győzelemmel: Maráz Zsuzsanna, Mórocza Andrea, Lubics Szilvia (háromszoros Spartathlon-győztes legenda), Bogár János… Bódis Tamás pedig alig pár nappal ezelőtt, 2026. szeptember 26-án elképesztő, 19 óra 40 perc 51 másodperces idővel nyerte meg a 246 kilométeres versenyt. Ezzel az emberfeletti teljesítménnyel megdöntötte a hivatalos pályacsúcsot.
Óriási teljesítmény, amitől ma hangosnak kellene lennie a hazai sajtónak is!
Fiatalon atletizáltam, de inkább sprinterként futottam. Már a maratoni sok kilométer is rémítően hat rám, de azt elképzelni sem tudom, hogyan futhat egy ember 19-20 órán át egyfolytában, hogy ennyi idő alatt megtegyen majd 250 kilométert! Ez valami brutális. Még akkor is, ha bizonyos szabályokat követve meg-meg lehet állni, megadott pontokon frissítőket, ételt, izommasszázst kapni, pihenni.
Nekem mindenesetre lehetetlennek tűnik az egész.
Aztán elgondolkodom Pál apostol egyik kedvenc képén, hasonlatán, a párhuzamon, amit a futás és a hívő és bizonyságtevő élet között von.
„Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél” (1Kor 9,26) „Egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.” (Fil 3,14) „Még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.” (Acta 20,24) „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam” (2Tim 4,7)
És rádöbbenek, hogy a kereszténységünk nem sprint. Az elején, az első lelkesedéskor talán úgy futjuk, de aztán – ha nem fullad ki a dolog és nem adjuk fel – szépen fokozatosan egy életen át tartó ultrafutássá válik. Megállókkal, krízispontokkal, kapott frissítőkkel és táplálékkal, önkéntes vagy kényszerpihenőkkel, megtorpanásokkal és bukásokkal, melyekben sérülünk és zúzódunk, vagy éppen soha-soha meg nem állva (csak néha kicsit lassabban) futunk a cél és jutalom felé.
Ami egyébként egy és ugyanaz. Jézus Krisztus szerelmes ölelése. És az egész egyedül úgy lehetséges, hogy a pihenőpontokon is Ő áll ott frissítővel-masszázzsal, sérüléskezelő ápolással és szüntelen biztatással, és olyan erővel, amellyel a lehetetlen is lehetségessé válik.
Sőt, Ő fut ott velünk végig…
Sprint vagy ultrafutás a „hitemet megtartottam”?
