Tegnap, miközben mérte a tizenöt deka parizert az eladónő, megjegyezte, hogy jó lenne tökéletesnek lenni. Egy pillanatra meglepődtem, de aztán igyekeztem őt megnyugtatni, hogy ez talán még senkinek sem sikerült, és felesleges magát ezzel frusztrálnia, és hogy jó így, ahogy van – nekem a tizenhat deka is tökéletes.
Gedeont Isten kiválasztotta arra, hogy győzelemre vezesse Izrael népét az őket megszálló midianitákkal szemben. Gedeon harminckétezer harcost gyűjtött össze az ütközetre – komoly erő volt ez. Isten azonban másként gondolta. Először hazaküldött huszonkétezret közülük, akik féltek a harctól. A maradék tízezerből is újabb szűrés következett, és végül csak háromszáz emberrel indult csatába. Nem azért, mert ők lettek volna a legképzettebbek vagy a legerősebbek, hanem azért, hogy mindenki számára világos legyen: a győzelem nem emberi erőből, hanem Isten erejéből fakad. És elsöprő győzelmet arattak. (Bírák 6–7.)
Egy hete már ismét a mindennapok szerves része a küzdelem. Pedagógusok, diákok, szülők, mind ott állnak a küzdőtéren. Én már csak a reggeli dugóban, úgyhogy kuncogok is magamban egy kicsit. Elmondható, hogy közöttük is kevés a tökéletes. A többségüknek a csata nagyrészt abból áll, hogy legyőzzék a kedvetlenségüket, a lustaságukat, a félelmeiket, a szétszórtságukat, a türelmetlenségüket… Kinek mit kell legyőznie ahhoz, hogy a lehető legjobbat hozza ki az előtte álló újabb tíz hónapból.
Pál apostol, akinek csodálatos találkozásban lehetett része a feltámadott Jézus Krisztussal, akinek a nevéhez kapcsolódik Kisázsia és Európa délkeleti szegletének keresztyénné formálódása, leírja, hogy miként terhelte őt meg egy testében jelentkező baj, és miként válaszolt neki Isten, amikor ő szabadulást kért ebből a bajból: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” (2Kor 12,9) – Nem biztos, hogy Pál ezt a választ várta. De aztán rájött, hogy többet kapott, mint amit várt.
Lehet győzni saját erőből is. Egy darabig győzi az ember. De aztán rájön, hogy sokkal gyorsabban halad, sokkal egyenletesebben teljesít, sokkal többet bír, ha ki tudja mondani: „Uram, ezt én nem győzöm, pedig győznöm kell. Adj nekem győzelmet!”
Ha Ő adja a kezünkbe a győztes élet kulcsát, soha sem kell majd beadnunk azt a kulcsot, hanem tágas térre nyithatunk ajtókat vele.