Nekünk embereknek mennyire fontos ez a fogalom: szabadság!
Erről tanúskodik a történelmünk: a komoly áldozatokat követelő, sokszor véres szabadságharcok, amiket népek, nemzetek vívtak elnyomóik ellen az évszázadok során a földgolyó különböző pontjain.
De fontos az egyszerű hétköznapjainkban is, amikor munkahelyi kötöttségek, iskolai követelmények, kis és nagy közösségeink kötelességei szorítanak minket, és vágyjuk a vakáció, a kikapcsolódás szabadságát… Ez a szabadságvágy van jelen a mai emberi kapcsolatokban is, a „szabad szerelem”, „szabadságjogok” hangoztatásában és megélésében: csinálhassak, ami tetszik, ne legyenek kispolgári megkötések. Még a házasság hivatalos kötelékét is egyre kevesebben vállalják…
Sokszor úgy érezzük és tapasztaljuk, hogy a hozzánk legközelebb állók jelentik a legnagyobb kötöttséget és felelősséget: lelki és fizikai megterhelést, amiből vágyunk néha – ha csak egy időre is – kimenekülni. A modern ember jelszava a teljes szabadság, függetlenség mindentől!
Csakhogy mindez csupán vágyálom és önámítás! Köt minket teremtettségi rendünk, az emberi közösségekhez való tartozás, amikből ki nem léphetünk, az életterünket adják. Köt minket levetkőzhetetlen emberi természetünk, s önmagunk elől nincs hova szökni – akkor sem, ha mást akarunk önmagunkkal elhitetni.
Az a szabadság, amit Jézus Krisztus ígér és ajándékoz nekünk, nem külső, hanem belső változás. Mindenekelőtt azt az életformáló élményt jelenti, amit a tékozló fiú hazatérésekor élt meg: szabad hazamenni félelem nélkül, szabad valódi önmagamra találni, lehet végre otthon lenni az Atyánál és mindent újra kezdeni.
Jézus azért vállalta az emberlét minden kötöttségét, a test szükségeit, a kereszt fájdalmát, a halál „törvényszerűségét”, hogy minket szabaddá tegyen: a törvény kárhoztató hatalmától, Isten méltó haragjától, a világ ámításainak és önhitetéseinknek sötétségéből, saját bűnös természetünktől.
A Megváltó szabadítása azt jelenti, hogy a világ külső törvényei, a körülményeim, a többi ember viselkedése többé nem befolyásolja kényszerűen, nem diktálja az életemet, érzéseimet, gondolataimat, indulataimat. Nem tart rabságban.
Jézus megszabadított a halálból az életre, élőhalottságból istengyermekségre: halálfélelemből bátor örömre, haragból szeretetre, irigységből együtt-örülésre, bosszúvágyból segítségnyújtásra, panaszkodásból hálaadásra.
Isten olyan életet szánt az embernek, amelyet már nem a félelem, az aggályoskodás, a szűkkeblűség, a bénító tehetetlenség jellemez, hanem a formálhatóság, az új és a másik ember iránti nyitottság, a bizakodó reménység minden előítéletet levető szabadsága.
Tévedés azt hinni, hogy szeretni csak az tud, aki elfordul önmagától. Aki magát gyűlöli, a másikat is csak gyűlölni tudja. De észre kell vennünk, hogy a másik ember legalább olyan érték és Istennek éppúgy kedves, mint mi.
Erősödj meg a hitben, és megújul szereteted. Megújult szereteted pedig tudni fogja, mit cselekedj. Mert a szeretet nem reked meg az érzelmek szintjén, hanem a másik ember aktív, áldozatra is képes segítésében, szolgálatában ölt testet. A szabadság szeretet nélkül ön- és közveszélyes, igazán a szeretetben találja meg kiteljesedését. De viszont is igaz: a szeretet a szabadság önkéntessége nélkül megfullad. A törvény betöltése a szeretet, mert egyedül ez tudja megmondani nekünk, hogy adott helyzetben mi a jó és rossz, mit tegyünk…Ahogy Pál apostol is mondja a fejezet végén: akikben Isten Szentlelke, a szabadság és szeretet lelke munkálkodik, és termi gyümölcseit (szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság…), azokat nem kötik rigorózus előírások, „az ilyenek ellen nincs törvény”.
Így értette ezt Augustinus egyházatya is, mikor azt mondta: „Szeress, és tégy, amit akarsz!” És erre hív minket Jézus, mikor így szól: „az én igám boldogító és az én terhem könnyű”.
Mert akiket a Fiú megszabadít, azok valósággal szabadok lesznek. Az embervilág farkas törvényeitől és saját emberi természete korlátaitól is.
