Ismerjük a kifejezést, hogy Pax Romana. A római béke. Augustus császár jelszava volt. A lényege, hogy a provinciák a birodalomban viszonylagos szabadságban élhetnek, gyakorolhatják a vallásukat, törvénykezhetnek, maguk alakítják az adózást is. Igaz a birodalom elvár valamennyi adót, és az ott állomásozó katonáik eltartását, de ezért biztosítja a békés állapotot. A birodalom így tudott jól külső kapcsolatokat építeni, katonáskodni, védekezni, hódítani, kereskedni. De a benne élőknek békében kellett élniük egymással. Ez egyben érdeke volt az összefogott népeknek is, hiszen nekik is voltak érdekellentéteik, vagy néha gyűlölték is egymást. De a birodalomban békében éltek.
Ezt látjuk a későbbi birodalmak létrejöttekor is. Török, Szovjet, Brit birodalom. Az Egyesült Államok is ezt akarja létrehozni, az Európai Unió is. Birodalmon belül a népek elvannak egymással, mert ez a nagy birodalmi érdek.
Ugyanakkor egy keretrendszeren belüli békéről, szabadságról van szó. Mikroszinten gondolhatják, hogy függenek, mert igaz is. Nem maguk döntenek minden kérdésben. Hadügy, pénzügy, külpolitika. Makro szinten azért látszik, hogy egy birodalom határain belül szabadok a belügyeikben, a vallásukban, életükben. A népeknek nincs sok választása, szövetségi rendszerekben élnek. Ez jó is lehet, ha a közös értékek a többségnek megfelelnek szívből, színből. Nem kell egymással harcolniuk, és viszonylagos biztonságban és állandóságban élnek. De ezért részei a rendszernek és feltételeknek meg kell felelniük.
Pilátus Júdea provincia megbízott felügyelője Jézus halála idején. Az volt az egyik feladata, hogy megőrizze a birodalmi békét. Ez az érdek felülírt igazságot, érzéseket, elveket.
Jézus elvtelen halálát írhatjuk a birodalmi béke számlájára is. Bizonyítottan ártatlan a római törvények szerint. A júdeai vallási értelmezés szerint, de nem is a törvény, mint inkább egyes érdekcsoportok saját érdekei miatt, látszólagosan bűnössé kiáltják ki. Mivel mindenképpen vesznie kell, ezért mindenképpen bűnösnek kell látszódnia, és a római törvényhozás által is el kell ítéltetnie, mert úgy hivatalos. A rómaiakat nem érdekelné a belső viszály, vallási kérdések. Ezért úgy intézik Jézus ellenérdekeltjei, hogy ez túlmutasson a vallási kérdésen és a Pax Romana, a római béke fenntartása veszélyeztetésének tűnjön. Ha Jézus élve marad, akkor a birodalmi béke rendül meg a provinciában.
Ilyen körülmények között esélye nem volt Jézusnak a normális, törvényes tárgyaláshoz, csak a koncepciós perhez.
A nép vezetőinek ismert a nézete: „Azt sem veszitek fontolóra: jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen.” János 11, 50
Látjuk a gyenge törekvést is a birodalom helytartójának részéről.
„Ettől fogva Pilátus igyekezett őt szabadon bocsátani, de a zsidók így kiáltoztak: Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja: aki királlyá teszi magát, az ellene szegül a császárnak. … Azok pedig felkiáltottak: Vidd el, vidd el, feszítsd meg! Pilátus ezt mondta nekik: A ti királyotokat feszítsem meg? A főpapok így válaszoltak: Nem királyunk van, hanem császárunk! Ekkor kiszolgáltatta őt nekik, hogy megfeszítsék.” János 19, 12 és 15-16
Jézus kereszthalála birodalmi szempontból is elrendezett volt.
De hol van itt a szabadság? Minden mindennel összefügg. A birodalmi érdek, a provincia vezetőjének nyugalma, a vallási vezetők hatalomban maradása és a nép „ne szólj szám, nem fáj fejem” magatartása. Mindenki függ mindenkitől, és mindezt a béke, nyugalom, szabadság fedőnevekkel álcázzák.
Egy ember van közöttük, aki dönthetett volna másképpen. Elhagyhatta volna a tanítványait, kiszaladhatott volna a Gecsemáné kertjéből. A várost is messze elkerülhette volna. Nem kötelező csuklógyakorlat volt ez. Dönthetett volna úgy, hogy tovább él. Máshol él. Egyedül él. Békében él. Szabadon él a birodalom és vallási vezetők szabályai szerint.
De nem így tett. Nem akart semmivé lenni, meghalni. De nem menekült el egy hazug függetlenség, szabadság, és békességeszme nevében. A szabadsága és békessége Istenben való engedelmességben van. Egyedi, utánozhatatlan, Ő az egyetlen független, szabad identitás az egész történetben.
„Szombat van, örülni kellene, gyertyát gyújtani és áldást mondani, de most nem lehet. Isten úgy döntött, hogy bizonytalan ideig megszűnik önmagától, úgy döntött, visszavonja magát és rátestálja saját, világnyi hiányát az emberre.
Az Isten-hiány személyre szabott megtapasztalása nélkül a feltámadás tetszetős anekdota, amin már előre nevetünk, az untig ismert történetet sem szükséges elismételni.” Visky András
(Kép: Szabó Gyula: Levétel a keresztről, 1956, fametszet)
