Site icon Meg van írva

 Szafari

A bűn nagyon szofisztikusan is tud hatni az emberre. Általában csak úgy jön, mint mennyből az angyal, vagy inkább a villámcsapás a derült égből, kikerülhetetlenül. Aztán csak van, megtörténik. Így se jó. De van, amikor csak egy pillanatnyi megérzés vagy megismerés, egyfajta tudás. Mint amikor az ember tudja, hogy van Portugália és oda egyszer el kell menni. Nem élesedik azonnal. De tudja, hogy meglesz. Mert meg kell lennie. Akár Raszkolnyikov (Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés), aki valamilyen zagyva vágytól hajtva megöl egy uzsorás nőt és az unokahúgát. Igaz ez utóbbit inkább csak mert véletlenül éppen hazaállított. De az uzsorás az azért a vágy tárgya volt.

Szóbal boldog tudatlanság, amíg nem mutatják meg a bűnt, mert azzal együtt már utat is mutatnak, vágyat is plántálnak.

A boltból Dunakavicsot lopni nem nagy ügy. Tudom miről beszélek. Amikor a srácok között az a menő, hogy valami izgalmasat kéne tenni, akkor ez pont olyan. Adrenalin löket. De hamar múlik. Aztán ott van a Rumpuncs, amelyik ki van lógatva az ablakon Egerben egy osztálykiránduláson, és hiába kutatja Szeifert tanár úr, nem találja sehol. Szonda még nincs, de nagyon vidámak vagyunk attól az egy-két kortytól. Még valamelyik gyerek az apjától lopott pornó újságot is beteszi a közösbe. Ehhez jön hozzá, hogy valamelyik csibész hajat akar mosni, de tényleg, és elmegy a boltba, vesz sampont. Pontosabban azt hitte, hogy sampon, de valami shampoo-szerűség volt ráírva. Persze nem ő volt az osztály éles kése olvasásból sem. Ez egy pici kis alutasak volt, amit az előbb említett tanárúrhoz vitt, hogy nem érti, hol van ebben a sampon, mert csak olyan furcsa vékony anyagból gumikarika, ami kitekerhető és nyúlik is, de fel is lehet fújni. Tanár úr pirult, vele volt a menyasszonya is. El is vette mind a hármat. Ez még csak a kamaszkor volt.

Ezek után jöttek a hírek vérfertőzésről, testvérszerelemről, szülő-gyerek, pedagógus-diák testiszerelemről. Később nekrofiliáról is. Ezek léteznek, csodálkozik a fiatal. Meg a lopások, rablások, szerzések különböző fajtái. Orvhorgászat és orvvadászat még nem is tartozik a nagyon csúnya dolgok közé.

Ezek ott vannak, megjelennek, megvetik a lábukat. A könnyebb, izgalmasabb élet vágya ezeket életben tartja, ha nincs erős kapaszkodó, útmutatás. Valami, ami felfogja a zuhanást. Mert kétségeink ne legyenek, ezek a mélybe ejtenek végül.

Vannak, akik eljárnak vadászni. Először csak nyúl, meg fácán, azután vaddisznó, őz, szarvas. De jön a vágy az egzotikum után. Afrika. Az összes vad, amit fel tudunk idézni szemeink előtt. Húsevők, meg növényevők. Tehát oroszlán, kaffer, antilop. Azután jönnek a meseállatok, zsiráf, elefánt. Azután a tiltott, nagyon védett rinocérosz. Vagy Ázsia, mert egy tigris azért mindent visz. Minél ritkább faj, annál nagyobb a kísértés, hogy még meglegyen.

Persze ezek már nagyon pénzes bulik. Az indok talán csak annyi, mert megtehetem. Valami olyat, amit senki sem tehet meg büntetlenül. Mondom, hogy szofisztikált a bűn. Ott van és beélesíti az elmét, a vágyfaktort. Ott van a lehetőség és akkor miért ne.

Azt mondják, ennél már nincs lejjebb. Meg a filmek olyan kitalációk, amelyek az életben nem fordulnak elő, kivéve esetleg a dokumentumfilmeket. Van, amikor a valóság sokkal durvább, mint amit egy történetíró, dramaturg ki tudna találni.

Szarajevó 1993 és 1995 között. Az igazi vadászat. Embervadászat. Orvlövészek állnak a magaslatokon és 11 ezer civilt gyilkoltak meg találomra. Abban az értelemben nem találomra, hogy tudatosan lőtték az anyákat és gyerekeket, mert egy találat több emberrel is végzett. Ha az anya halt meg, akkor „meghalt” a család is, a gyerek, a férj, a testvér. Fordítva is. Bár szóbeszédnek tartották, egy olasz újságíró (Ezio Gavazzeni) elkezdett tényeket keresni arra is, hogy vadásztúrákat szerveztek külföldieknek, akik sok pénzt, mai árfolyamon 80-100 ezer eurót, közel 32-40 millió forintot fizettek egy rövid, pár napos embervadászatért. Legalább százan lehettek.

Szarajevó belvárosa, nagy nyitott terekkel és egy széles sugárúttal veszélyes térségnek számított. Itt lőtték le a legtöbb embert és úgy nevezték, hogy az orvlövészek sikátora. Szerb orvlövészek segítségével, mint vadászvezetőkkel lőttek áldozataikra. Az öregeket grátisz lőhették. A gyerekekért felárat kellett fizetni.

2023-ban bemutatták Miran Zupanic, szlovén filmes dokumentumfilmjét, Sarajevo Safari címmel. A filmben elhangzottak tanúvallomások, arra utaltak, hogy a boszniai háború idején gazdag külföldiek azért fizettek, hogy Szarajevóban saját szórakoztatásukra embereket lőjenek le. Mostanra komoly vizsgálatok indultak. Olaszország is érintett.

Ott van a bűn és egy adott pillanatban lehetőség van rá és meglesz. Boldogok lennénk, ha nem tudnánk róla, hogy ilyen van. Akkor nem indulna el a vágyfaktor, hogy milyen lehet.

Mi ez? Mondtuk már párszor, hogy megérett a világ a pusztulásra. De ez nem segít rajtunk. Nem ment meg. A világ megváltásra szorul. Annak ismeretére, tudására, hogy van Isten, aki nem hagyja büntetlenül a bűnt. Ez a helyzet az, amikor a nép kimondja, hogy már senki nem segíthet, csak a piócás ember. Magyarul tehetetlenek és kiszolgáltatottak. Ezért lett karácsony. Ezért vagyunk keresztyének és Krisztushoz tartozók. Heidelbergi KT 32. kérdés felelet.     K: Hát téged miért hívnak keresztyénnek? F.: Azért, mert hit által Krisztusnak tagja vagyok és így részese az Ő felkenetésének. Hogy így nevéről vallást tegyek. Magamat élő hálaáldozatul Néki adjam. És szabad és jó lelkiismerettel harcoljak ebben az életben a bűn és az ördög ellen. És a másvilágon Ővele együtt uralkodjam örökké minden teremtményen.

/fotók: A francia katonák mentették ki az orvlövészek célpontjait, 1995. június 8-án AP Photo
Az ötéves Almir Zec a Koševo kórház intenzív osztályán, a fejét érte egy orvlövész golyója, 1994. április 27-én AP Photo/

Exit mobile version