Az internet segítségével rendkívül sok információt kapunk a gyülekezeteink, a különböző felekezetek, az Egyház állapotáról. Olyan pillanatképek ezek, még ha rövid filmecskék, írások, reflexiók formájában is lehet megtalálni őket.
Ezek a pillanatképek elég sok nézőpontból, narratívával mutatják be az Egyházat. Rosszindulatúval, jóindulatúval, empatikussal, rosszindulatú kritizálóval, jóindulatú kritizálóval, szép szavakba csomagolt bunkósbot jellegűvel, javító szándékúval, „habzó szájúval”, egyházinak nevezett ám mégis külső szemlélődésű kárörvendővel. Általában a negatív hangvételűek vannak többségben. Vagy a média azt nagyítja fel inkább. Ismerjük a mondást, ha az erdőben kidől egy fa, messzire hallatszik, de ha nő az erdő, ki hallja.
Az egyik ilyen pillanatkép a részvétlen egyház képe, és erősen hangsúlyozom, narratívája, amikor megérkeztek a fagyos nappalok és éjszakák. Az eredeti cikkben arról volt szó, hogy figyeljünk a hajléktalanokra az utcákon, az egyedülállókra a környezetünkben, a némákra, akik segítséget sem tudnak kérni. Erre dőltek a megjegyzések, hogy az egyház miért nem segít. Nyissák ki a templomokat és fogadják be az összes hajléktalant. Egy két értelmes megjegyzés volt, hogy a 0 fokos templomok, ahol éppen nem fagy, valószínűleg nem alkalmasak a hajléktalanok számára, hogy huzamos ideig ott tartózkodjanak. Akik szívesen beszélgettek volna értelmesen, objektíven, körültekintően minderről, azok hamar kifaroltak, mert csutkára húzták a gyűlölet üzemanyag adagolót. Hamarosan egy gyűlölet cunamivá változott a párbeszédre kitalált felület. De megoldást nem akart senki, csak az előítéletek alapján valakit gyalázni. Senki nem ajánlotta fel, hogy a saját lakásába befogadna akár egy hajléktalant is. Pedig az egyház és még rengeteg civil szervezet próbál ebben a helyzetben a legtöbbet segíteni a rendelkezésére álló forrásokból. Nem kérdeznek, csak annyit, hogyan segítsünk.
Ha már hideg templomok. Óriási kontrasztot látok valóban, és most a mi református tapasztalatainkról beszélek. Kis egyházaknak nincsenek templomaik. Bérelt közösségi házaik, vagy aki régebb óta van a porondon, már saját gyülekezésre alkalmas házaik, csarnokaik vannak. Ezek valóban a kornak megfelelő, fűthető, hosszú tartózkodásra alkalmas helyek. Amikor istentisztelet után nem kell elmenekülni, hanem még kávé, sütemény, beszélgetés, vagy netalán közös ebéd is belefér. Az elmúlt időszakban több református gyülekezet híradását is olvastam, hogy a hidegre való tekintettel a gyülekezeti teremben tartják az istentiszteletet. Ez érthető, mert a fűtés is drága és a szent helyeink még a tartós fűtésre is alkalmatlanok, vagy nem érhetjük el azt a komfortfokozatot, amiben már ellenérzés nélkül részt tudnak venni a tagok az istentiszteleten. Persze vannak kivételek, az újabb építésű, már átgondolt istentiszteleti épületeink.
Külső szemlélődésűek kárörvendő véleménye, hogy hidegek a templomok, normális körülményeket sem tudunk teremteni az istentisztelethez. Igazuk van, tapasztaljuk. De ez abból a korból örökségünk, amikor még főleg a népegyházi keretekben éltünk. Olyan létszámban jelentek meg az istentiszteleten. Társadalmilag is bevett szokás volt. Mit tegyünk a templomainkkal? Nyilván ott, ahol nincs gyülekezet, hacsak nem történelmi érték is, nem biztos, hogy fel kell újítani. Ahol élő gyülekezet van, az sem tudja egyik napról a másikra felújítani, vagy lecserélni a kor elvárásainak megfelelően. A kárörvendő, de még a jószándékú kívülről jövő megjegyzések nem tudják elérni a céljukat.
Egyházinak, vagy világinak nevezett, ám mégis külső szemlélődésű kárörvendő véleménye alapján a történelmi egyházak nem alkalmasak Jézus Krisztus követésére, közösségének építésére, a külső körülményeik miatt. A másik, hogy elveszítik az egyháztagokat és a hitelességüket a közéleti szerepvállalásaik, tévedéseik miatt.
Ez a hitelesség felvetés teljesen értelmezhetetlen. Istennek kell engedelmeskedni újból és újból. A hitelesség az azért faramuci dolog, mert az egyházat kritizálók külső elvárások teljesítéséhez kötik az egyház hitelességét. Az értékrendszerüknek megfelel-e. Más értékrendszere van minden kornak, uralkodó osztálynak. Ha ezeknek akarna megfelelni az egyház, akkor nagy bajban lennénk. Mert voltak korok, amikor egyháztagok ezeknek akartak időnként megfelelni. Az egész egyháztörténelem tele van ezekkel a példákkal, és akkor baj volt. A német keresztyének Hitler korában. A magyar keresztyének a zsidótörvények, kommunizmus idején. De nem mindenki.
Nem fogunk mindig mindenkinek megfelelni. Szép ez a hitelesség szó, de kinek. Közvéleménynek, pártoknak, kormányoknak, ellenzéknek. Egyik sem alkalmas a feladatra, hogy hitelesítsen, mert nem objektív, biztos pontok. Mert az az Úr Isten feladata és tulajdonsága. Ha Ő hitelesít, akkor az egyházon a pokol kapui sem fognak erőt venni. Ha Ő nem áld meg minket, akkor semminémű kísérlet, emberi hitelesség nem tart meg minket.
Természetesen az egyházat körülvevő közeg tud olyan kritikát megfogalmazni, legyen negatív, vagy pozitív, amely gondolkodásra kell késztessen. Ez egyház tagjaiban él. Az egyház krízise az egyháztagok krízise is. A hit, odaszánás, engedelmesség kérdése és krízise is. Valóban jó kérdés, hogy azt, amit vallunk, azt éljük is? Ezt a békát le kell nyelnünk. Mert lehetnek ellenünk és vannak is, mert nem szeretik Istent, a kötöttséget és még sok mindent. Szerethetnek és támogathatnak is. De nem ez a két dolog határozza meg az egyház létezését. Egyedül Isten akarata. Az egyháztagoknak össze kell gyűlnie, hogy tiszteljék az Istent. Mert nem egy vallásrendszer vagyunk, hanem az élő Isten földi életben elhívott szolgái. Legyünk történelmi távlatokból, kisegyházakból, minden külső körülményünktől, tévedéseinktől, bűneinktől függetlenül az Istennek tartozunk elszámolással, bűnhődéssel, és remény szerinti lehetőséggel, hogy ismét engedelmes gyermekei és szolgái legyünk. Ez éltet. Nincs előjogunk mások lenézésére, csak felemelésére. Nem kell haragudnunk azokra, akik beszólogatnak, sőt még talán azokra sem, akik ellenségesek és a fizikai bántásig is eljutnak. Nem ők az ellenség, csak eszközök. Isten ellensége, bukott angyala, az ördög keveri itt a dolgokat. Mindig is fogja. Néha kimutatja a foga fehérjét, néha bókba csomagolva akar végezni velünk. Hízelkedésnek, dicséretnek ne üljünk fel. A bántalmazástól, bármilyen formájától ne rettegjünk. Van nekünk Istenünk.
„Én pedig ezt mondom neked: Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem majd fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta.” Mt 16, 18
fotó: Ha még saját bekerített tavunk és kutyaparkolónk is lenne…
