Újra szembe jött velem a közösségi média oldalán, ahogy az életben már többször is, különböző variációban: Szégyellje magát az egyház! Mert hogy néz ki a… és ezt tetszőlegesen lehet folytatni, hogy hogy néz ki a temetője, hogy néz ki a templom, milyen lepusztult a régóta lakatlan parókia, stb… A kollégáknak biztosan ismerős.
Elég nehezen tudok mit kezdeni ezzel a felszólítással. Megszólítással? Főleg mert nem mindig tudom értelmezni az alanyt. Persze, tudom, mi az egyház, a Heidelbergi Káténak szép, biblikus definíciója is van erre, valljuk az Apostoli Hitvallásban és megéljük a gyakorlati életben is.
Az egyház a Krisztus-hívők közössége, időben és térben csak a földi lét szab határt neki, ugyanakkor konkrét formája a mindenkori keresztény felekezetekben él, pontosabban a gyülekezetekben, a hívő emberi életekben és intézményekben.
Sokszor fel lettünk már szólítva a szégyenkezésre, és ehhez lehet becsületesen és józanul is hozzáállni.
Például mai protestánsként, mikor a középkori egyház bűneit, az inkvizíciót, a keresztesháborúkat, az erőszakos térítéseket, de akár a felekezetközi öldökléseket emlegetik, én mindig elszomorodom. Igen, fáj, hogy Krisztus nevében lehetett ilyesmiket elkövetni, akkor is, ha személyesen az égvilágon semmi közöm hozzá, sőt talán éppen az én hitvalló elődeim is megszenvedték mindezt. És nem gondolom, hogy a mai egyháztest tökéletes és bűntelen lenne.
Vagy amikor a pedofília iszonyatos esetei jönnek elő, igen, elkeseredem és mélységes harag van bennem, hogy ilyesmi megtörténhet, akkor is, ha személyesen egyetlen ilyen ügyet sem ismerek, közöm nincs hozzá és a legutóbbi „pedofil-ügy” is úgy lett kollektíven mindannyiunkra szétkenve, hogy egyetlen ember döntésének gyalázatát szenvedte bármely vidéki kis gyülekezet lelkésze, közössége, lefestékszórózott temploma… De tényleg nem gondolom, hogy mi tökéletesek és bűntelenek lennénk.
Csak hát amikor a szidalmazás és felelősségre vonás hátterében valami totális de nemtörődöm tájékozatlanság áll, azzal akkor sem tudok mit kezdeni.
Mi „az egyház”, amikor a sok „kapott pénzt” emlegetik? Intézményfenntartó, mely nagyon szigorú elszámoltatással a fenntartott intézmény működtetésére kap ellátmányt? Az iskolára, szociális otthonra, stb kapott összeget nem is fordíthatja másra. Pályázó, mely a pályázattal elnyert összeget nagyon szigorú elszámoltatással ráfordíthatja – egy-egy kivételes alkalommal – egy ingatlanra, fejlesztésre? Hogyne, persze.
De az esetek nagy többségében „az egyház” a helyi, pár száz fenntartói tagból álló gyülekezet közössége, akik éves szinten próbálnak túlélni és fennmaradni.
És ha elődeiktől örököltek egy hatalmas területű temetőt például, melyben csak a fűnyírás évente milliós költségre rúg, míg a bevétel ennek töredéke, de brutálgiga felháborodás lenne, ha bezárnák a temetőt, mondván, hogy tönkremennek belé – akkor az egyébként református fotelhuszár beírogatása a néha gazos temető szégyenéről… nos, számomra nehezen értelmezhető. Mit és kiket ért azalatt, hogy az egyház szégyellje magát?
És ha elődeiktől örököltek egy szép nagy parókiát, melyet régen belakott a lelkészcsalád, de ma már lelkészt sem tudnak fizetni, és örülnek, hogy a templomot azért rendben tartják és a vasárnaponként hozzájuk is kijáró pásztor költségeihez hozzá tudnak járulni, akkor mit jelent az, hogy szégyellje magát „az egyház”?
Azt gondolom, hogy valóban vannak olyan bűnök, mulasztások, melyek miatt közösen is fel kell vállalnunk a felelősséget és fájdalmat, és legalábbis kimondani a bűnre, hogy bűn, mulasztás. Az eleinké vagy a miénk. De ezt leginkább belülről lehet megtenni, a Szentlélektől kapott látással. És van, amivel kapcsolatban inkább türelmesen el kell magyarázni ezt-azt. Mondjuk a földhözragadt valóságot… És szépen rákérdezni, hogy amúgy konkrétan kire tetszik gondolni, hogy „az egyház”…
