„De a szégyen egy folt a bőr alatt,
És nem szárad fel sohanap. Benned ragad. Részed marad.”
Geszti Péter, A Pál utcai fiúk
Azt mondja egy ismerősöm: – Nem hordom a kokárdát. Szégyellem.
Kérdezem: – Miért?
-Mert OV azt mondta, hogy aki magyar, az kokárdát visel. Nekem ne mondja meg senki, hogy viseljek kokárdát vagy sem.
Mondom neki: – Gimnazistaként is tettünk fel kokárdát még a nyolcvanas években, és úgy kirándultunk március tizenötödikén a Kő-hegyre Pomázról. Nem is tudtuk, hogy létezik OV.
Egy másik ismerősöm mondja: – Szégyellem, hogy református vagyok.
Valamilyen országos politikai botrány miatt, amely után a református egyház szerinte nem csinált semmit. Pedig kellett volna. A református egyháznak semmi köze, semmi beleszólása és érintettsége nem volt.
Egy másik ismerősöm említette vagy öt évvel ezelőtt: – Szégyellem, hogy magyar vagyok.
Hozzá kell tennem, hogy vagy harminc éve Németországban él, és nagyon jól. A munkahelyén szabadkozik minden ellen, ami Magyarországon történik, ha valami olyan, ami nem felel meg az éppen aktuális német politikai trendnek.
Nap mint nap hallom ezt, hogy mindig szégyenkezik valaki másvalaki helyett. Vagy mindig felszólítanak, hogy éppen miért kellene rosszul éreznem magam.
„A mi mindennapi szégyenünket add meg nekünk ma!”
Az elmúlt időben annyi minden miatt kellett volna már szégyenkeznem. Kezdjük is az alap dolgokkal.
Férfi vagyok. Tehát a patriarchális társadalom ádáz képviselője, aki miatt boldogtalanok a nők. A szabad világban egy férfinak már nincs mentsége arra, hogy férfi.
Heteroszexuális vagyok. Pedig nem tehetek róla, hogy így születtem. Ráadásul a szüleim galád módon erre még neveltek is. Az akkori társadalomról nem is beszélve. Erre nem mentség, hogy így neveltek, meg hogy így születtem. Tetszett volna menetközben megváltozni.
Keresztyén is vagyok. Mondjuk amikor azzá lettem, akkor éppen más kurzus volt. Itt a társadalom legalább nem vádolható. Na de azok a papok és ifivezetők. Meg az a fazon, a Jézus. Na, az nagyon kirekesztő.
A bőrszínem fehér. Pedig egy-egy nyáron nagyon igyekeztem. A rákvörösig jutottam, és valamilyen hámosító, fájdalomcsillapító krémig. Megígérem, hogy nem veszek többé fehérítő fogkrémet.
Ezeket a tulajdonságokat egyébként egy politikus említette, hogy ezek egyben a világ legszörnyűbb konstellációját alkotják. Nekem most szégyenkeznem kell emiatt.
Most a választások után szégyellnem kellene, hogy vidéki vagyok, vagy városi, fővárosi. Szégyellnem kellene, ha a meglévő kormánypártra szavaztam, vagy az ellenzékre.
Az orosz-ukrán háború okán is szégyenkeznem kellene. Ha nem ítélem el az orosz inváziót, ha elítélem. Ha nem akarom kizárni az orosz sportolókat, zenészeket a világ eseményeiből, vagy ha igen.
Keressünk együtt szégyellnivalót!
Tejet iszom és nem szójatejet. Húst eszem és nem szójafasírtot. A marha, míg tejet ad és húst, sok vizet fogyaszt és sok esőerdőt irtanak ki miatta, hogy legelőhöz jussanak. Ráadásul szétpukizza a légkört a bélgázaival.
Vegetáriánus vagyok és szóját fogyasztok minden formában. A szójatermesztéshez ugyanazt az esőerdőt irtják ki, és nagyüzemben termelik, ráadásul GMO-s. Avokádót eszem. Rengeteg ivóvizet használnak fel a termesztéséhez, és kiszolgáltatott munkaerőt, gyerekmunkaerőt, hogy végül maffiaszerűen értékesítsék a termést a gazdag országokban, mintha kábítószer lenne.
Ha bőrből van a cipőm vagy a kabátom. Mert szegény állatok. Ha textilből van bármim, ami nem tartós, és a fennálló trendek miatt cserélni kell a divat szerint, és a világ egyik legjobban szennyező iparát tartja fenn.
Ha focimeccsre megyek, mert oda csak a bunkók járnak szurkolni. Ha nem megyek, mert akkor nem vagyok hazafi.
Ha az átlagnál több gyerekem van vagy ha nincs gyerekem.
Álljunk meg! Ez csak megfelelési kényszer. Valakinek meg kell felelni, hogy feszültségmentesen élhessek tovább.
Van miért szégyellnem magam? Van. A norma mutatja meg, hol térek el mindattól, amit jónak tartok, és ott keletkezik feszültség. Az az érzés, amely fájlalja, hogy nem az értékrendem szerint gondolkodtam és cselekedtem. Ki lehet ezt játszani. Szép neve is van, kognitív disszionancia redukció. Amikor feszültség van az értékrend és a cselekvés között, meg lehet valahogy magyarázni mégis miért volt helyes. Az értelmetlen így kap értelmet és felmentést.
De a saját frusztrációmat nem vetíthetem ki másokra, hogy ők szégyelljék magukat miattam. A szégyen is személyes dolog, mint a hit, a szeretet. Van az úgy, amikor nincs mit tenni, csak hordani lehet csendesen a múltat és kérni Istent kegyelemért. A nagypéntek ilyen.
Amikor Jézus elmegy Jeruzsálembe, akkor királyként fogadják, majd bűnözőként. Bár ártatlan, keresztfára adják és megfeszítik.
A hittanosaim kérdezték, ha Jézus bűntelen volt, akkor kinek a bűne az, hogy megölték? Ez roppant kínos kérdés. Mert ha Jézus bűntelen és elítélték, és végre is hajtották az ítéletet, mégpedig a kereszthalált, akkor ez valakinek a bűne. Bűn volt megölni a bűntelent. Mindenki bűnös, aki részt vett ebben. A római katonák, akik kivégezték. Akik odavitték a Golgotára. Pilátus, aki elítélte, pedig tudta, hogy ártatlan. Aki kiabálta, hogy feszítsék meg. A papok, írástudók, akik felbujtották a tömeget. Júdás, aki elárulta pénzért. Tanítványai, akik magára hagyták. Gyakorlatilag mindenki.
Azóta is mondjuk, hogy miattam, értem és helyettem.