…
Csak sorolom, csak számolom naponta,
hörögtető álomból riadok,
készülődöm még iszonyúbb koromra,
simogatom sovány, meleg karod –
…
sárgul a lomb és minden perc utolsó,
illir táncosnő köldökét riszálja,
a gyom között latin szabásu korsó,
biciklit hirdet kétméternyi tábla,
langyos a lég, a füst is tündököl,
a vonaton szöllő-szagú kosár,
a sűrű illat hajunkra ömöl,
csordultig érett, s szétbuggyant a nyár –
…
(Nemes Nagy Ágnes: Félelem – részletek)
Amikor elkezdődik a szeptember, valahogy még csak gyanítja az ember, hogy vége. A naptár jelzi is, hogy vége a nyárnak, a pezsgő-lüktető ÉLETnek, de érezni a vízben, a földben, a levegőben, hogy valami más lett. Megtört az ereje a napnak, rövidül a világos, más az íze-illata a szélnek is… Még jönnek meleg napok, még teremnek és érnek még majd szeptember gyümölcsei, de már megjelennek árnyai az elmúlásnak, amit végül elhoz minden ősz, ahogy belefut a télbe.
Nehezen viselem a nyári extrém forróságot, ilyenkor mégsem a megkönnyebbülés van bennem, hanem valami szomorúság. Talán a korral jár, a saját elmúlásom sejtelmével is – „minden perc utolsó”. A fiatal Petőfi még szereti az őszt, meg hogy itt van újra, Ágnessel mi már nem annyira.
Közben pedig szeptember elsejével újra elkezdődik valami, amiben mérhetetlenül sok ÉLET és a jövő ígérete van. Ugyanis becsengetnek az iskolákban. És aki tanít, aki ebben akárhogyan is benne van – teljesen mindegy, hogy hány éves, hogy amúgy egyébként mennyire belefáradt, vagy sok mindenből kiábrándult – az belevonódik ebbe az életlüktetésbe. Abba, amit a gyerekek, a fiatalok hoznak magukkal. Talán ezért van az, hogy akiket életem során igazi pedagógusoknak ismertem meg, azok talán mind „elhasználódtak” ugyan, de belül sosem öregedtek meg.
Az idei évnyitón jó volt viszontlátni a kedves, morcos, mosolygós, grimaszos, udvarias mosolyú és csibész, pimasz kis arcokat, és jó volt hallgatni, ahogy hangosan és tisztán fújták, csengő hangon énekelték a himnuszt. (Milyen nagy szó már ez is, ugye? ☺ ) Jó volt arra gondolni, hogy valami kicsikét néhányuk életének a része vagyok. És jó volt már előre venni a nagylevegőt, hogy mi mindent szeretnék át- és odaadni nekik mindabból, amit én is kaptam. Istentől. Az ÉLETre.