Ha valaki beáll Győrszemerén a falusi temető ravatalozójának közepébe, szinte a teljes temetőt belátja, de szembetűnőbb három hatalmas fa. Persze több is van a temetőben, de ezeket a fákat különösen is szeretem, mert számomra szimbolikus erővel bírnak. Két, még zöldellő fa ölelésében támaszkodik egy kopár, elhalásnak induló harmadik. Ebben a felállásban találhattuk magunkat idén mi is néhányszor egy urnát vagy koporsót közrefogva. Egymásba kapaszkodó élők, akik vállalják, hogy a szeretet utolsó fájdalmas, ám méltóságteljes lépéseit is megteszik.
De, ha jobban megfigyeljük azt a száraz fát, láthatjuk, hogy a gyökeréről új hajtásokat nevelt, amik már leveleket is hoztak. A robosztus törzs, terebélyes lombozat annyira magához vonzza a tekintetet, hogy csak alaposabb szemrevételezés után tűnik fel, van élet még ott, ahol mi már lemondtunk róla. A gyászolók eltakarják, ahogy a fák árnyékában lévő pad is néma pihenésre késztet, de az élet utat tör magának, növekszik és hamarosan szinte zavaróan lesz jelen a temetéseken és kiáltja bele a világba: Itt vagyok! Remélhettek! A szikkadt ujjakként égbe nyúló ágak élni akarása új erőre talált, jelképezve, hogy jajkiáltásaink és kétségbeesett imáink, szétcsúszott életünk eljutnak Isten elé. A mi Istenünk pedig hallja és látja népe nyomorúságát. Új vessző fakad, új remény támad, melyet nem temethet el a sírgödör mélye. Van életünk Krisztusban!
Ez a temető kép számomra olyan, mint egy kanyar az őszből a télbe. Halottak napjától advent felé fordulok és izgalommal teli hálával várom a karácsonyt. Még égnek a temetői gyertyáink, de gondolatban már az adventi koszorú gyertyáit tervezzük. Talán sokak számára ez az időszak egy felfokozott állapotot hoz. A munkahelyi év végi hajrá egyre jobban közelít. Esetleg teljesítménykényszert vagy elvárásokat támaszt. Nem árt ezért, ha tudatosan készülünk nem csak karácsonyra, hanem már az adventre is. Tudom, van, aki egyszerűen csak túl akar lenni rajta. Mert magányos, mert elvált, mert gyászol, mert haragban van, mert beteg, mert szegény, mert… Rengeteg oka lehet annak, hogy inkább hárítunk és taszítjuk magunktól a közelítő ünnepet. Mivel azonban kikerülni nem lehet, jobban járunk, ha észnél maradunk és megőrizzük a békességünket.
Első lépésként elegendő tudatosítani, hogy az advent és a karácsony NEM AZ ELMULASZTOTT SZERETET KOMPENZÁLÁSÁNAK IDŐSZAKA! Ha ezt elfogadjuk és megéljük, már sokat tettünk mentális egészségünk és kapcsolataink védelme érdekében. Amit egész évben, vagy egy életen át elszalasztottunk, nem tudjuk, de nem is kell pár napba sűrítve bepótolni. Még kevésbé kell ennek túlzott mértékű ajándékozásban megmutatkoznia. Ami mögöttünk van elmúlt, de abból, ami most van, fakadhat új élet, ahogy annak a fának a gyökeréből ott a temetőben. Türelemmel, szelídséggel, kedvességgel és nyitottsággal többre megyünk, mint testi-lelki görcseinkkel. A szeretet igenis tanulható és tanítható! De a szeretet semmivel nem pótolható és nem is kompenzálható.
Mióta az öt szeretetnyelv léte elhíresült Gary Chapman által, hazánkban is egyre többen ismerik fel saját és hozzátartozóik valódi szükségleteit. Itt nem egy mesterkulcsról van szó, mert minden ajtót nem nyit ki, de azért mégis nagy jelentősége van az ünnepedre nézve, és azt az ajtót biztosan nyitja, amire szükséged van.
Te tudod, hogy akivel együtt élsz, mikor és mitől érzi magát szeretve? Vagy saját szükségleteidet vetíted rá?