Szombaton egy kellemes, éjszakába nyúló osztálytalálkozón voltam a Balatonnál, ahol kicsit az eltűnt ifjúságot visszaidéztük a délután során és a fázós alkonyon. Jó érzésekkel tértünk nyugovóra. Ehhez képest elég nagy volt kontraszt, mikor másnap délelőtt rápillantottam a telefonomra és rendkívüli hírként ott szerepelt, hogy az USA bombázta Iránt. Ahelyett, hogy végre békekötésekről, józan higgadtságról szólnának a hírek, újabb és újabb tűzfészkek keletkeznek. Forrong a világ és nem vonhatjuk ki magunkat hatásai alól. Este pittyegett a telefonom. Többször egymás után üzenetek érkeztek. Egy darabig nem foglalkoztam velük, de egyre több hangjelzés jött. Mi történhetett? Mi ez a csomó üzenet? A tavaszi libanoni konferencia résztvevőivel csináltunk egy csoportot, mely által a mai napig tartjuk a kapcsolatot egymással.
18:37-kor Tami jelentkezett Szíriából és kérte, hogy imádkozzunk értük. Liz Észak-Írországból rá is kérdezett, hogy netán valami extra nehézség adódott, hogy ezt kéri most. „Öngyilkos merénylet történt a Szt. Illés templomban Ad-Duwaileh-ben és lövöldözés ma a 7 órási vasárnapi istentiszteleten” – jött a válasz. (Szinte élőben értesültünk az eseményről az időeltolódás miatt.) Majd jött egy rövid videó felkavaró, szörnyű képekkel: szétrombolt templomtér, vér, holttestek. Hozzátéve: „Eddig 30 áldozatról tudnak.” Egyre többen csatlakoztak be a beszélgetésbe, imádságos támogatást nyújtva szíriai testvéreinknek. Petra Damaszkuszból írta, hogy a fővárosban elég káoszos a helyzet. 19:13-kor bekapcsolódott Martina is Németországból a beszélgetésbe: „Mi történt? Nálunk semmi sincs a hírekben.” Válaszként megkapta a videót és hozzátették, hogy az áldozatok többsége gyerek. Kaptunk egy linket egy angol nyelvű arab portálhoz, ahol ezt írták: A szíriai állami média vasárnap egy damaszkuszi templom elleni öngyilkos merényletről számolt be, amelyben áldozatok is voltak, az AFP hírügynökség pedig arról számolt be, hogy az elsősegélynyújtók embereket szállítottak a helyszínről. „Egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát egy övébe rejtett robbanó szerkezettel Damaszkusz egyik, keresztyén negyedében található Szt. Illés templomban” – jelentette az állami televízió, hozzátéve, hogy a biztonsági erők lezárták a területet. Az AFP hírügynökség szerint a helyszínen tartózkodó tudósítóik pusztítást láttak a templomban, a berendezésből és padokról leszakadt fadarabokat, a földön ikonokat és vértócsákat. A Damaszkusz külvárosában, Dweil’ában történt robbanás akkor történt, amikor az emberek imádkoztak a Szt. Illés templomban. Egy háborús megfigyelő szerint 30 ember megsebesült és meghalt, de a pontos számok nem egyértelműek. Némely helyi média arról számolt be, hogy gyerekek is voltak az áldozatok között. Egy szemtanú a hírügynökségnek azt is elmondta, hogy egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát a templomban. A damaszkuszi biztonsági erők nem kommentálták azonnal a támadást. A támadás évek óta az első volt a maga nemében Szíriában, és pont akkor történt, amikor a damaszkuszi vezetés megpróbálta elnyerni a kisebbségek támogatását. Miközben Ahmad al-Sharaa elnök azért küzd, hogy hatalmának érvényt szerezzen az egész országban, aggodalmak merültek fel az szélsőséges csoportok alvósejtjeinek jelenlétével kapcsolatban a háború sújtotta országban. A biztonsági erők és az elsősegélynyújtók a templomhoz siettek. Egy szemtanú egy széles körben elterjedt online videóban elmondta, hogy a támadó bejött és lövöldözni kezdett az ott lévő emberekre, mielőtt felrobbantotta a testére erősített robbanó szerkezetet.”
Jöttek a további képek, videók a helyszínről. Christina ezt írta: „Egy barátunk azt mondja, hogy a mentők nem álltak meg, mert nincs több hely a közeli kórházban.” „Vérből is kevés van” – tette hozzá Tami, és még azt is, hogy: „Itt nálunk Aleppóban minden templomot körbevettek a biztonsági erők, hogy megvédjenek az esetleges támadásoktól.” Nermin ezt írta: „Ez volt az első közvetlen támadás Szíriában 1860 óta egy keresztyén templom ellen istentisztelet közepette. Nincsenek szavak, amelyek kifejezhetnék azt a brutalitást, amely képes megtámadni egy békés gyülekezetet. Imádkozunk azokért, akik elveszítik rokonaikat. Imádkozzunk azokért, akik kórházi szobákban fekszenek. Imádkozzunk minden bánattal és félelemmel teli szívért. Imádkozunk háború sújtotta társadalmunkért, amelynek már többre van szüksége, mint szimpla szavakra a vigasztaláshoz.”
Petra igyekezett kicsit világosabbá tette számunkra a helyzetet: „Úgy tűnik, ez a probléma soha nem ér véget. Már régen kezdődött, aztán egy időre szünetet tartott. Al-Aszad bukása és az új „hatóságok” felállása után a határokon beáramló külföldi harcosok érkezésével, akik azzal a céllal jöttek, hogy Szíriát iszlám állammá alakítsák, a dolgok sötétebb fordulatot vettek. Amikor ezek rájöttek, hogy terveik nem járnak sikerrel, legalábbis a felszínen nem, elkezdtek valami alattomosabbra készülődni. Idén év elején, márciusban már ugyanez a templomot célkeresztbe került. Egy csoport iszlám szélsőséges érkezett a területre, hogy terjesszék saját ideológiájukat, és megpróbálják a keresztényeket iszlám hitre téríteni. Egy nem szélsőséges muszlim azonban néhány keresztény lakossal együtt szembeszállt velük, és kiűzte őket a környékről, közvetlenül a templom mellől. Később azonban visszatértek, hogy bosszút álljanak. A képek azt mutatják, hogy kapcsolat van a két incidens között. A legutóbbi bűncselekmény elkövetői ugyanazok a személyek. Számos támadás és fenyegetés érte a keresztényeket és más úgynevezett „kisebbségeket” Szíriában. Minden alkalommal a hatóságok „elszigetelt incidensként” utaltak ezekre, és nem törődtek velük. De amikor az ilyen atrocitások folyamatosan történnek – templomok megtámadása, családok fenyegetése, az emberek áttérésre kényszerítése –, világossá válik, hogy ezek nem véletlenszerűek. Ezek nem csupán egyedi esetek. A keresztény közösségekre nehezedő folyamatos nyomás mintázata rajzolódik ki, különösen is a szélsőséges csoportok felbukkanásával. „Egyedi eseteknek” nevezni őket nem más, mint az igazság elpalástolása, és ezzel tulajdonképpen figyelmen kívül hagyják sok keresztény félelmét és szenvedését, amellyel szembe kell néznünk. Mi még mindig itt vagyunk. Mindenek ellenére – háború, félelem, elűzés és nyomás – nem hagytuk el a szülőföldünk. Hitünk belegyökerezik ebbe a földbe, őseink és az ősegyház földjébe. Azt akarjuk, hogy a világ tudja meg, hogy nem csak számok vagyunk egy tudósításban, vagy elfeledett hangok a hírekben. Olyan emberek vagyunk, akik próbálnánk méltósággal békében és szabadon élni. Arra kérjük a világot, hogy ne forduljon el tőlünk. Szükségünk van az imáitokra, a támogatásotokra és a szolidaritásra – nemcsak akkor, amikor a bombák hullanak, hanem minden nap, amikor azért küzdünk, hogy megőrizhessük a hitünket, identitásunkat és közösségeinket.”
Másnap reggel Tami is újra jelentkezett: „Jó reggelt, kedves testvéreim! Remélem, jól vagytok. Őszintén szólva: Mi nem vagyunk jól itt. Tegnap bombatámadás ért Szíria szívében egy templomot. Egy szentély – amelyet az ima és a békesség menedékének szánták – romhalmazzá vált. Füst töltötte be azt a helyet, ahol egykor himnuszok szóltak. A robbanás elnémította a reménységben összegyűlt hívők hangját, sokakat kő alá temetve vérzivatart és zűrzavart okozva. Ez nem csupán egy épület elleni támadás volt. Mély seb ez Krisztus testén, amelyhez mindannyian tartozunk. Még ebben a szenvedésben is helyén a szívünk. Hitünk rendíthetetlen marad, mert hisszük, hogy az egyház nincs falakhoz kötve, bennünk él, és a szeretet valamint az össze nem roppantható remény tartja fenn. Szükségünk van rátok, hogy mellettünk álljatok. Szükségünk van az imáitokra, a hangotokra, a szolidaritásra. Hadd tudja meg a világ: Szíria vérzik, de a lelke nem adta meg magát. Egy test vagyunk, és amikor az egyik rész szenved, az egész test osztozik ebben a fájdalomban.”
Ghisseh ezt írta: „Kedves nővérek! Minden reggel felkelünk, munkába, istentiszteletre és közösségbe indulunk, sötét lelkekkel körülvéve, akik semmi mást nem ismernek, csak az élet és a béke gyűlöletét. Gyűlöletet éreznek az iránt, „aki az embert a maga képére teremtette” (1Mózes 1:27). Gyermekeit iskolába küldjük, félve minden lehetséges támadástól, mégis elmennek. A legjobb tudásunk szerint végezzük a munkánkat, tudva, hogy a keresztényekről mondja Jézus: „Ti vagytok a föld sója”. (Mt. 5:13) Nem puszta számok vagyunk a szenvedő Közel-Keleten; mindegyikünk a szeretet, a béke és az Isten iránti elkötelezettség hírnöke. Annak hírnöke, amit az Úr tanít nekünk. Hisszük, hogy ránk is vonatkozik: „Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült város nem rejthető el. Lámpást sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek a házban. Így kell a ti világosságotoknak is fénylenie az emberek előtt, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat.” (Mt 5:14-16) Hallatjuk a hangunkat azok nevében is, akik még mindig egy reménysugárba kapaszkodnak a sötétség alagútjaiban is: „Tudja meg mindenki, hogy nem akarunk több szenvedést!” Imádkozunk a halottakért és a gyászoló lelkek megvigasztaltatásáért és békéjéért. Imádkozunk a sebesültek mielőbbi felépüléséért. És békéért imádkozunk ezen a szenvedő Közel-Keleten. Uram, irgalmazz!”
Végül kaptunk egy döbbenetes videót, melyen egy asszony nyilatkozik, aki 7 családtagját veszítette el a merénylet során: a férjét, a sógorát, a sógornőjét és a férje 4 unokatestvérét. Úgy beszél róluk, mint Jézus vértanúiról.
Messze van tőlünk ez az egész, mondhatják néhányak. Valóban, ahogy Radnóti írta: „ki gépen száll fölé, annak térkép e táj”. De nekem Petra, Gisseh, Tami, Nermin és a többiek otthona nem az. Keresztyén testvéreimé, akikkel pár hete együtt sírtunk és együtt nevettünk, együtt imádkoztunk és figyeltünk Isten igéjére. Nem tudom és nem is akarom lerázni magamról az ő terhüket, ezért is hozom most szavaikat, üzenetüket nyilvánosságra. Ne feledkezzünk meg róluk, sőt kérek mindenkit, hogy mondjunk el velük és értük minél többen ezt a tőlük származó imádságot:
„Urunk, jelenlétedben hadd találjunk vigaszt és békét. Azt mondtad: Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz énbennem, ha meghal is élni fog. Bízunk a Te hű ígéretedben. Te, aki letörölsz minden könnyet, légy közel megtört szíveinkhez, és tölts el minket feltámadásod reménységével. Fogadd jelenléted fényességébe eltávozott szeretteinket; oda, ahol nincs többé halál és fájdalom, hanem örökélet. Add meg nekünk, akik itt maradtunk, az erőt ahhoz, hogy megbékélve bízzunk Tebenned. Tiéd legyen a dicsőség mindörökkön örökké. Ámen”
