Szkandalon – a bibliai görög szót szinte minden mai nyelven használjuk, értjük: botrány, skandalum. Ami megütközést kelt, eltántorodást okoz, csapdát állít, bűnre csábít vagy épp felháborít. Mindezt jelenti.
A világ dolgaiban, életfolytatásában is akad ilyesmi bőven, még akkor is, ha a mai ember erkölcsi ingerküszöbe már elég magasan van. Annyi a nyomorúság, a bűntett, az igazságtalanság, hamisság. Sok minden kerül már az érdektelenség, közömbösség feneketlen zsákjába, vagy a ma már mindenki csinálja, el kell fogadni, nem szabad ítélkezni csomagjába. Ítélkezni tényleg nem szabad, de lassan már megdöbbenni vagy a dolgokat nevén nevezni sem. Ettől persze még bőven ömlik az ítélkezés is – mai korunk fura paradoxona ez…
Megbotránkoztatni – megütni, megtántorítani az tud igazán, amit közel engedek magamhoz, amire talán támaszkodom is, szóval ami fontos, számít, érint, érdekel. Amiben hiszek. Ezért amikor a Krisztus-testben történnek botránkoztatások, az minket érzékenyebben érint, tényleg megrendít, talán sokkal inkább, mint az egyházat kívülről ítélgető világot. (A szégyenpadra küldött egyházról már írtam nemrég.)
És itt annyira a más felekezet sem számít, ahogy elsőre gondolnánk. A református „botrány” fáj persze és üt meg a legjobban, de megrendít, mélyen megszomorít és érint a katolikusoknál vagy más protestáns, pl szabadkeresztyén felekezetnél történő ugyanúgy. Nem tudjuk ellökni magunktól olyan könnyen az „egy test” egyszerre transzcendens és immanens valóságát.
A mostani, legfrissebb eset kapcsán írta valaki, idézte kommentben Jézusnak ezeket a szavait: „szükséges, hogy botránkoztatások történjenek” (Mt 18,7), persze nem helyeselve a történteket, csak amolyan hozzáfűzött kiegészítésként. Hogy hát szükséges, vagyis építő lehet a megbotránkozás, mint megküzdendő próba vagy ilyesmi.
Én nem tudom. Nem gondolom. Hogy a görög ananké szó itt ezt jelenti. Szükségszerű, igen, de olyan értelemben, hogy kényszerű, elkerülhetetlen. Nemcsak Máté, Lukács is idézi Jézust, aki szerinte így fogalmazott: „lehetetlen, hogy botránkozások ne essenek”. Képtelenség.
De nem azért, mert erre lenne szükségünk! Hanem azért, mert a bűn alá rekesztett világ valóságában élünk. Mert aki megtért és áll, vigyázzon, hogy el ne essék, mert az ordító oroszlán szerte jár és azt lesi, hogy kit nyelhetne el, az óemberünket pedig cipeljük a földi út végéig. És ez akkor is igaz, ha aki Krisztusban van, az új teremtés.
Éppenséggel amit tehetünk az egész kapcsán, az imádság és önvizsgálat: Tudjuk-e a bűnt, a csapdát felismerni, igenis kimondani, megbánni és megtagadni… És kegyelemben élni.
