Karácsonykorkor legtöbbször az evangéliumok elejéről hangzik az Ige, a Jézus születését övező történetekből. Máté és Lukács írták meg a csillagot követő napkeleti bölcsek és az angyali sereget látó betlehemi pásztorok szép történeteit. Valóban szép, gazdag tartalmú és az adventben, karácsonyi időben megkerülhetetlen tartozékai is az ünnepnek. A baj az, hogy sajnos megmaradhatnak csupán csak ennek. Szép történeteknek… Mint mikor elmesélik, hogy egy ismerős családban gyermek született, hogy s mint történt, izgalmas esemény volt és szép is, azóta pedig már hála Istennek otthon is vannak. Meghallgatjuk, gratulálunk is, de nem vagyunk benne a történetben.
Márk evangélista kihagyja az újszülött Jézus történeteit, és már a felnőtt Jézussal, pontosabban Keresztelő Jánossal, az Ő előhírnökével kezd. És ezzel sokkal közelebb lép a karácsony lényegéhez. János a pusztában prédikál, megtérésre és bűnbánatra hív és a Jordánban az embereket új kezdetre kereszteli. Ahogyan a test szennyét lemossa a víz, úgy mossa le a keresztség a lélek szennyét, a bűnt. Amikor János bemeríti az embereket a folyóba, a lemerülés a régi élet végét, a felbukkanás pedig egy új élet kezdetét jelenti: egy új életre születést!
Az evangélisták közül azonban János az, aki a legdirektebb módon ragadja meg Isten Fia születésének a lényegét. Itt aztán végképp nincsenek karácsonyi történetek, se bölcsek, se pásztorok, se angyalok, még Jézus szülei sem, Keresztelő János is csak egy kicsit később. Ő arról ír, hogy Jézus születésekor voltaképpen az öröktől fogva való isteni Logosz, a Szentháromság második személye, a hozzánk forduló és minket megszólító Isten irántunk való szeretetének arca – jön el a földre. Erről szólnak evangéliumának első versei, és hamar megérkezik oda is, hogy a Krisztus megszületése a mi Istentől születésünknek az alkalma, lehetősége! Ez a lényeg, a cél: a mi Istentől születésünk:
„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: Ő jött el a világba. Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az Ő nevében, akik Istentől születtek.”
Hogyan lehetséges, hogy körülményektől függetlenül, akárki akármiben van, talán tényleg nyüzsgésben, rohanásban, vagy még mindig munkahelyi feladatokban, vagy magányban vagy betegségben, vagy nehézségek között – a karácsony arról szóljon, hogy én megszületek? Semmilyen külsőség nem kell. Várakozni, vágyni, Őrá figyelni kell. Tudni megállni, üresnek lenni. Ha már „külsőség”, akkor csak ennyi: legyen Őrá időm, számára csöndem, előtte bűnbánatom, hozzá imádságom. És akkor megtörténik: romolhatatlan magból születtek újjá, Isten Igéje által. Mert akkor Ő megszólít. Beszél hozzánk, megvigasztal, erejét adja, megtisztít, belevilágít az életünkbe, újjá teremt.
Őt kell hallgatni, Őt kell olvasni – ennél többet, jobbat nem tehetünk. Lélektől születni, az Ő Szentlelkét elkérni, beengedni. Ennyire egyszerű. Akik befogadták, akik hisznek – akik tehát megtérnek Hozzá, azok Istentől születettek. Bármi is a külső körülmény, nem kell más. Mert átéljük, megtapasztaljuk, hogy immár az Atya otthonában vagyunk, a Benne való bizalomban-örömben, az Ő őrizetében, az Ő gazdagságában, az Ő asztalánál, az Ő gyermekeként.
Megváltóm, egy kérésemet nem vetheted meg nékem:
Hogy szívem mélyén Tégedet hordozhatlak, remélem,
És bölcsőd, szállásod leszek;
Jővel hát, tölts el engemet Magaddal: nagy örömmel!