Sokszor hangzik a panasz, hogy a legújabb generáció funkcionális analfabéta, meg hogy most már a képi világ dominál, főleg a szórakoztatásban. Hogy a könyvtárak lassan bezárhatnak, mert az emberek nem olvasnak. Újságok, magazinok még vannak, de az is egyre inkább digitális formában.
Közben pedig elképesztő mennyiségű betű ömlik ránk, főleg az interneten keresztül, és a szociális médiában is boldog-boldogtalan ír és olvas, többnyire persze irodalmilag kétes minőségben. Mindenről is (!) van híradás, cikk, vélemény.
Sokan sokszor jósolták már a Gutenberg univerzum halálát, de valahogy a könyvesboltok még mindig működnek, bestsellerek még mindig vannak, modern trendeknek és woke-os hullámoknak is még valamelyest ellenállnak a könyvek.
Jelen civilizációnkban talán bele sem tudunk már gondolni, micsoda kultúrtörténeti robbanás volt a nyomtatás megjelenése a 15. században, és az írás-olvasás azt követő fokozatos elterjedése.
Ennek mind reformátusságunkra, mind magyarságunkra, irodalmunkra nézve egyik hatalmas jelentőségű „következménye” lett az, aminek most szombaton volt a 434. évfordulója: 1590. július 20-án megjelent nyomtatásban az első teljes magyar Biblia-fordítás!
De sokkal több ez, mint egy egyszerű-nagyszerű emberi és magyar történet. Ilyeneket csak a mi Urunk Istenünk tud kerekíteni.
1530 körül megszületik a mai Románia területén egy szerb származású fiú, Nagykárolyban a Radicsics gyerek. Szülei a török elől menekültek a Délvidékről északabbra és ez a délszláv család felveszi a protestáns hitet.
A Gáspár fiú jóeszű, a wittenbergi egyetemre is eljut és protestáns lelkész lesz belőle, immár szülőhelye után Károlyi néven, Göncre kerül papnak. Később esperes, majd a Kassa-völgyi szuperintendencia feje lesz. Ötvenedik évét is betölti, mikor belefog a hatalmas, több éven át tartó munkába, a Szentírás magyarra fordításába.
De ez a történet még emberileg nézve sem egyszereplős.
Ott van mindazoknak a megelőző munkája, akik kisebb-nagyobb részeket már fordítottak: Sylvester, Heltai, Méliusz Juhász és még sorolhatnánk. Ott vannak Felső-Magyarország mecénás urai: a Mágocsyak, majd Rákóczi Zsigmond, akik anyagilag tették lehetővé a fordítást és nyomtatást. Ott vannak a Károlit segítő tudós prédikátortársak: Huszti, Pelei, Czeglédi, Thuri… A mindössze 16 éves Szenczi Molnár, aki szinte laponként hordta Göncről Vizsolyba az elkészült kéziratot. És végül Mantskovits Bálint, a Lengyelországból érkezett (protestánsként menekült?) nyomdászmester, aki ama hatalmas munkát a csak ezért Vizsolyba költöztetett nyomdájában másfél esztendő alatt – a kassai Endtner Mihály könyvkötő segítségével – végső könyv alakba öltöztette.
Majd négy és fél évszázaddal később, e modern szöveg-dömpingben fuldokolva, vagy könyvek-írások elképesztő mennyiségének örvendezve, talán érdemes megállnunk egy pillanatra, és hálás szívvel ezekre a mi középkori tántoríthatatlan hőseinkre gondolni.
Hálával a sok évi áldozatos és megfeszített munkájukért – bármiképpen is vettek részt benne. Hálás örömmel megemlékezve arról a júliusi napról, mikor „Az Szent Biblianac” első példánya (összesen akkor talán 800 készült el) megjelent. Istennek hála érte.
