„Istenem, tartozol nekem egy élettel, egy élő babával”. Így imádkozott minden egyes alkalommal Perl Gizella (1907-1988), idős aktív szülész nőgyógyász orvosként, amikor belépett a szülőszobába.
Persze egy egész tragikus életút van mögötte. Auschwitzba deportálták 37 évesen. Josef Mengele mellé választották ki, mint képzett orvost, hogy a többi orvossal és ápolókkal az auschwitzi tábor kórházát működtessék.
Máramarosszigeten élt, hívő zsidó családban nevelkedett fel. Amikor orvosnak tanult, édesapja előtt megesküdött, hogy minden körülmények között igaz zsidó marad és nem dobja el a hitét magától. Végül szülei, férje, fia is odavesztek a táborban.
Gizella feladata elviekben a várandós nők vizsgálata és gondozása lett volna. De szemtanúja volt, hogy miképpen kínoztak és öltek meg terhes nőket. Az állapotos nőkre és babáikra horrorisztikus kísérletek vártak és halál. Féltek Mengelétől.
Egy igaz zsidó nő számára az Istentől kapott élet az első. Azt meg kell menteni. Normális esetben. Hol normális eset az, hogy embereken kísérleteznek, kínoznak várandós nőket, főleg ha ikreket várnak, vagy éppen a megszületett gyermekeken végeznek kísérletet és anyjukon? Hol normális az, hogy embereket gyilkolnak le tonnaszámra? Ekkor Gizella olyat tett, amit normális esetben nem tesz az ember. Abortuszokat végzett titokban, éjjelente a táborban, hogy ne kerüljenek a rém orvos kísérletező kezébe, ahol a biztos halál várt rájuk. Kisgyermekek sokasága nem születhetett meg.
Így vallott róla: „Soha senki nem fogja megtudni, milyen érzés volt elpusztítani azokat a csecsemőket. De ha nem teszem meg, az anyát és a gyermekét is kegyetlenül meggyilkolták volna.” Ha kiderült volna, ők is azonnal a krematóriumba kerülnek.
A háború elmúltával az amerikai bevándorlási hivatal Perl Gizellát az Államokba érkezésekor az emberi jogok megsértésének gyanújával hallgatta ki, és azzal vádolták, hogy asszisztált a náci orvosoknak. Azonban a túlélők igazolták és felmentették a vádak alól.
Úgy tartotta, a zsidó törvények szerint is, hogy az abortusz bűn. Azonban nem normális esetben kellett döntést hoznia. Egyet tudott tenni, életeket menteni, akiknek esetleg lesz még esélye tovább élni.
Nem pártolom az abortuszt. A keresztyén hit, hitem sem pártolja. Nem pártolom az emberi életekkel való játszadozást. Ma olyan könnyedén beszélünk gyermekek létéről és nemlétéről. Olyan könnyedén mondanak le életekről minden külső kényszerítő akarat nélkül is. Mert úgy könnyebb. Olyan könnyedén ítélkeznek a megszületett gyermekek és szüleik felett, hogy hogyan mernek gyermeket vállalni. Vagy éppen akkor, amikor tragédia történik, és sorban erőszakolják a nőket egy háborúban. Most éppen az orosz ukrán háborúban. De nálunk is az orosz megszállás alatt. (Olvassuk el. Polz Alaine: Asszony a fronton) Ma olyan könnyedén nem veszik emberszámba a megszületendő életet és a szülő életét.
Az anya és gyermek olyan misztériuma az életnek, amelyet nem lehet megérinteni, ha nem tartjuk szentnek. Nem lehet róla beszélni, ha nem tartjuk szentnek. Lehetetlen, hogy ne fájjon, ne legyen tragédia, ha nem úgy közelednek hozzá, hogy mindez Isten ajándéka.
Lackfi János írja: „Aki akarja, annak hopp, csinálok két gyereket, és meg is van az adómentesség”, tréfálkozik egy szórakozóhely előtt az örökkamasz-kinézetű, leharcolt negyvenes-ötvenes fickó, és belém hasít, hogy igen, én is csak azért ringattam éjszakánként a síró, belázasodott kicsiket, hogy a családi pótlék pénzkötegeit számlálgassam, azért meséltem nekik esténként, hogy megkaparinthassam a GYES összegét, azért barkácsoltam magam a konyhabútorunkat, hogy szocpolt vehessünk fel (ja, azt pont sosem kaptunk, nem volt elég négyzetméter hozzá), azért pelenkáztam, törölgettem taknyos orrokat, kanalaztam szorgosan a pépet a tátott szájakba, hogy felvehessem a CSOKot (azt még akkor ki se találták), azért hurcoltam őket kórházba, izgultam végig műtéteket, hogy járjon az adóvisszatérítés (azt pár évig tényleg igénybe vehettem), végre lehullott szememről a hályog, mást se kell tenni mindezért, mint egy-két párzómozdulatot, hát nem pazar?
Az élet szent. Az Istentől kapott élet szent. Nem véletlenül szólt így hát Isten felé Perl Gizella: „Istenem, tartozol nekem egy élettel, egy élő babával”. Az élet szent volt akkor is, a meghalt baba, és a túlélő anya élete is.
Az élet szent, és ha ezt valaki nem érti, akkor inkább hallgasson.
Az élet szent és minden szabadság alapja ez.