Írásom elején ez egy igazán szép kérdés, mert ezzel az egyetlen mondattal meg lehet sérteni szinte mindenkit. Az ateisták már mondják is, hogy mi közöd hozzá, ez magánügy. A hívők meg egyöntetűen kikérik maguknak, hogy nem miben, hanem kiben hiszel, és erre a kérdésre úgyis csak egy jó válasz adható. Pedig nem istentagadó hozzáállás, hogy időnként vizsgáljuk meg a hitünket. A keresztyén ember tudja, hogy a latin credo szó jelentése magyarul annyi, hogy hiszek, hiszen számtalanszor megvallottuk már hitünket az Apostoli Hitvallás elmondásával.
De azt talán már kevesebben tudják, hogy a credo szóból származik a credit szó, ami hitelt jelent. A credit szónak a pénz világában nagy jelentősége van, mert itt is csupa „hívő ember” van, még ha többnyire tagadják is. Miért is mondom ezt? A régi világban maga a nemesfém tartalma volt a kézzel tapintható fedezete a pénzérmének. A papírpénz korában minden kibocsátott fizetőeszköznek volt aranyfedezete (pl. a dollárnak is volt 1973 előtt). Jelenleg ott tartunk, hogy az országok maguk felelnek a valutájukért. Az államok jegybankjai őrködnek az egyes nemzetek pénzének, annak valós fajsúlyának, paritásának a megtartásán. A kriptovaluták esetén azonban marad a …. nem a hit, inkább csak a remény. Jelenleg ez erősen fogyóban van.
Tehát egy ateista ember abban hisz, hogy az a színes papír, amit pénznek nevezünk, olyan erővel bír, hogy az megoldás lesz minden bajára a világban. Szerinte a jelenben kell élni, aztán úgyis mindennek vége. Sajnos tényleg van abban igazság, hogy a pénz használatát nem tudjuk kikerülni. Hiszünk benne, hogy ahogy mi is adunk érte valamit, úgy kapunk is érte valamit. Ha megszűnik a bizalom, és a betétesek kikérik a pénzüket a bankból, rögtön összeomlik a jól megépített kártyavár. Kiderül, hogy a királynak nincs szép, új ruhája, és a bankokban nincsenek aranyrudak, csak szimplán téglák, azok is a falakban. Hit nélkül, bizalom nélkül nem működik a rendszer.
A mai világban is léteznek bűnbocsátó cédulák. Persze nem olyanok, mint amilyeneket a katolikus egyház bocsátott ki anno. Ebben az ügymenetben az volt kissé zavaros, hogy milyen jogosultsággal történt a hitelezés, de az biztos volt, hogy ki kasszírozott. Zárójelben jegyezném meg, hogy ennek a fedezet nélküli papír kibocsátásnak sem lett jó vége. Mostanság hangosan hirdetik, hogy egyes emberek mennyit jótékonykodnak galádul megszerzett vagyonukból, és hogy ők szociálisan mennyire érzékenyek. Vissza lehet-e adni, vagy semmissé lehet-e tenni azt a sok szenvedést, amit ez a vagyon megszerzése kapcsán okozott. Régről tudjuk, hogy ezeknek az adományoknak kicsinyes, előre megtervezett céljuk van, hogy a farkasra egy báránybőrt húzzanak rá. Így lesz egy Bangladesban gyártó divatcég környezetbarát vagy egy tőzsdei spekuláns jótékony nagybácsi. Össze lehet szedni a műanyag flakonok kupakját szívalakú trendi utcai tartókba azzal az ürüggyel, hogy segítsünk valakinek, de közben a több fogyasztás, a profit az igazi cél. Hogy mi lesz a rengeteg flakonnal, az már senkit sem érdekel, mert az már nem látszik. Pedig minden darab kupakhoz flakon is tartozik. „Aljas ember adománya csak bajt hoz.” (Euripidész)
Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. (Máté 6:2)
Van egy régi mondás, miszerint nem az az igazi szegény ember, akinek nincsen pénze, hanem az, akinek nincs hitele. A pénz világában, ha nincsen pénzed, nem tudod megvenni azokat a dolgokat, amire szükséged van. Tehát a mai embernek létszükséglete, hogy legyen pár forintja a pénztárcájában. Ha nincs elég belőle, és pénzt szeretnél kérni például a banktól, mindjárt jön egy hitel elbírálás. Jó adós vagy-e egyáltalán, bízhatnak-e benned, hogy megadod a tartozásod. És nem utolsó sorban fontos, hogy mi a hiteled biztosítéka. A szavad és az aláírásod már régen kevés, hol van a jelzálog, mert ebben az anyagias világban annyit ér az ember, amennyije van.
De mi a helyzet a fidesszel? Mielőtt most mindenki megvádolna az erős jobbra nyitás miatt, nem a politika irányultságról van most szó, ez csupán csak egy szóvicc. Mivel a fides latinul hitelt, hitelességet, hűséget jelent. (Tudom nem jó vicc, de még dolgozok rajta. ☺) Sokkal érdekesebb volna feltenni azt a kérdést, van-e nekünk creditünk (hitelünk), no nem az emberek között, hanem az Úrnál? Nincsen semmink, amit csere áruként fel tudunk ajánlani hitel reményében. Nem vagyunk jók, sőt sokszor egyenesen rosszak vagyunk. És nem mindig vagyunk szeretetreméltók sem. Nem tartjuk meg a parancsolatokat, sőt rendszeresen ellene is szegülünk ezeknek.
Az imádkozás közben is gyakran elkalandoznak a gondolataink, amikor az Úrral beszélhetünk. Belegondolunk-e, hogy a világ Teremtője van a vonal túlsó felén, hallgatja, hogy mit mondunk, de főképpen, hogy mit kérünk, nekünk pedig eközben folyamatosan másfelé járnak a gondolataink. Mi minden eszünkbe jut, és már nem vagyunk ott Vele. Elképzeltem, hogy milyen is lenne meghallani – akár egy istentisztelet alkalmával – a padokban ülő emberek gondolatait. Természetesen először mindenki odafigyel a prédikátor gondolataira, igemagyarázatára, de olykor óhatatlanul is lanyhul a figyelem és előjönnek a napi dolgok: Biztosan elzártam a gázt? Lekapcsoltam a villanyt? X-en milyen ruha van! Y mennyire megöregedett! Z-t nem láttam már egy ideje, remélem nincsen baja! Mire hazaérünk biztos, hogy kimosott a gép, és ki kell teregetni a ruhákat. Milyen köretet dobjak össze az ebédhez, mi is van otthon? Már ennyi az idő, elérem fogom érni a buszt? stb.
Egy kérdés foglalkoztat ezzel kapcsolatban: Vajon a Teremtő miért áll még mindig szóba velünk? Hiszen mindent tud rólunk, akár egy filmet, vissza lehet nézni és ki lehet kockázni az életünk minden egyes mozzanatát. És sokunk peckes orrtartását inkább földet szántó eszközzé kellene átalakítani. Nem szolgálunk rá az Úr szeretetére, sokkal inkább a megrovására. Ennek ellenére mégis elfogad bennünket olyannak, amilyenek vagyunk, csak törekedjünk a jóra. Nem szabad elfelejteni, hiába végtelen a Teremtő szeretete, mi nem gyereki tudatlanságból vétkezünk napról napra. A számonkérést nem lehet megúszni, de most még van remény Jézus által a vég megváltoztatására. Az ítéletet már régóta fogalmazzák, csak rajtunk áll, hogy az ítélet végén milyen pecsét kerül rá: a bűnös vagy a kegyelmet nyert.
Mindenki maga dönti el, hogy ki vagy mi előtt térdel le. Az ATM automata előtt hajt-e térdet, vagy az Úr keresztje előtt borul-e le. Csak Ő lehet minden hitelünk fedezete.