Négy éve tart a háború.
Amikor 2022 februárjában először érkeztek hírek Ukrajna megtámadásáról, talán senki sem gondolta, hogy 2026-ban még mindig szólni fognak a szirénák és a fegyverek. Az első menekülthullám még sokakat mozgósított, ahogy erről annak idején írtam.
Aztán azóta már kezdünk belefásulni – legalábbis nekem már nagyon tele van a padlás a különböző hírekkel, béketárgyalások ígéreteivel, százezrek halálát propaganda-eszközként használó politikával, minden oldalról, tengerentúlról, Európából, kis hazánkból pláne.
Közben pedig fent vagyok egy imádságot kérő levelezési listán, ahová szívet megrázón és dermesztőn személyes beszámolók érkeznek a háború konkrét mindennapjaiból, leginkább Kárpátaljáról. Iszonyatos sorsok, embertelen körülmények, ártatlanok szenvedései, és a mindezek közepette mégis kitartó hit és összefogás.
Minden ilyen érkező levél elolvasása után csak sírok. Tehetetlenül. Elkeseredetten. Aztán imádkozni kezdek… Újra és újra.
És tudom, hogy még mindig sokan imádkoznak, nem adják fel. Sokszor talán az egyébként legcsöndesebbek, akik nem osztják az észt a közösségi médián, nem átkozódnak, még csak nem is szidalmazzák egyik oldalt sem, hanem „csendben várnak az Úr szabadítására” még ebben az ember csinálta pokol dolgában is.
Isten kezébe tett tehetetlenség…
És tudom, hogy vannak sokan most is, akik tesznek. Ki amit tud. Katolikus és református papok, lelkészek, szolgálat vállaló testvérek, akik most is mennek, magyar útlevelük viszonylagos biztonságában, hogy a háborús szomszédban segítsenek – lelkileg és fizikailag is, jelen vannak, bátorítanak, segélyeket visznek, még ha sokszor a félelem bennük is szorít.
És hadd tegyem ide a végére, hogy módunkban áll itthon maradóként is segíteni:
„A Magyar Református Szeretetszolgálat életében kiemelt szerepet tölt be határon túli testvéreink támogatása. Az orosz-ukrán háború kitörésének következtében a korábban is nehéz helyzetben lévő Kárpátalja most még nagyobb szociális- és gazdasági krízishelyzetbe került. 10 hónapon keresztül élelmiszer adománnyal segítettük a Kárpátaljai Református Egyházkerület 21 gyülekezetében működő szeretetkonyhákat. Ezekkel az adományokkal több, mint 165.000 ebéd elkészültéhez járulhattunk hozzá, melyeket az egyedül maradt idősek, nagycsaládosok és szociálisan rászoruló testvérek számára juttatnak el a gyülekezetek. A szeretetkonyhák további támogatására szükség van, hiszen a kárpátaljai szociális helyzet sajnos nem enyhült, hanem még nehezebb lett. A szeretetkonyhák további támogatásának ügyében az Önök közreműködését kérjük, hogy pénzadománnyal járuljanak hozzá egy-egy kiválasztott konyha működéséhez. Most 26 konyha támogatását tűztük ki célul, így minden héten 1118 fő részére készül egy tál étel. Minden adomány hozzájárul ahhoz, hogy továbbra is élelmet biztosíthassanak a gyülekezetek konyhái a legnehezebb helyzetben lévőknek.”
A Szeretetszolgálat oldalán látjuk felsorolva az aktív konyhákat és a munkájukat bemutató videót.
Nem tudom, ki hogyan tervezett erre az idei nagyböjtre, milyen lelki munkát, utat, csendesedést, mélyülést, Isten-közelséget… De talán egy naponkénti könyörgést, rövid fohászt, konkrétan ezért a háborúért, vagyis inkább a végéért, jó lenne beletennünk… és az Úristen még kit mire indít…
