A fizikában a tömeg egy test tehetetlenségének a jellemzője, aminek nagysága van, de iránya nincs. Szépen összecseng azzal a fogalommal, amit a tömeg társadalmi jelentéséről szeretnék mondani. Világunk kiemelt szereplője a tömeg. Mintha valami személyiséggel rendelkező lény lenne. Hivatkoznak rá, takaróznak vele, tőle várják a felhatalmazást. Kampányok épülnek rá, algoritmusok figyelik és irányítják, kommentfalak harsognak tőle. A politikában az sikeres, aki rátapint a tömeg pulzusára. Még nagyobb a siker, ha a tömeget sikerül ráhangolni valamire és irányítani.
A tömeg tényleg óriási erő, csakhogy az ereje nem erkölcsi minőség, hanem inkább fizikai mennyiség. Olyan, mint egy erősítő: felerősíti a bele küldött jelet. Tömegben a félelemből pánik lesz, a reményből mozgalom, a haragból ítéletnap. A tömeg tehetetlen, ettől előjel nélküli; nem jó vagy rossz, hanem pusztán felerősíti, felhangosítja a bele küldött jeleket.
A választások után is a tömegre fognak hivatkozni. A győztesek történetében a tömeg a bölcs, ősi látással bíró nép, a józan többség, a nemzet tiszta ítélete. A vesztesek narratívájában ugyanaz a tömeg már félrevezetett, műveletlen, proletár csőcselék. A tömeg retorikai eszközzé válik a saját igazunk igazolására és a másik bűnbakká tételére.
Amikor Ortega y Gasset a 20. század első felében megírta A tömegek lázadását, pontosan ezt a fordulatot látta meg: nem pusztán az történt, hogy sokan lettünk a Földön, hanem az, hogy a tömeg emberideállá kezdett válni. A tömegember nála nem egyszerűen szegény vagy munkás vagy tanulatlan. A tömegember-lét egy szellemi alapállás: az az ember, aki saját átlagosságát, vagy akár semmirekellőségét normává emeli, és ebből jogot formál a világ egészére. Nem csöndben él benne, hanem felhatalmazva érzi magát, hogy uralkodjon rajta. Ortega szerint a modern technika és jólét olyan kényelmes hátteret biztosít, hogy a tömegember könnyen elhiszi, hogy a civilizáció magától működik. Mint a mobiletelefon, ami akkor is jól használható, ha semmit sem értünk a működéséből. A tömegember a kész rendszerek haszonélvezője, miközben a felelősség és a műveltség terhe alól felmentve érzi magát.
A lázadás ebben az értelemben nem utcai barikádokkal kezdődik, hanem azzal, hogy a tömeg belép minden térbe, és természetesnek veszi, hogy ő legyen az úr. Ortega egyik kemény gondolata, hogy a tömegember saját korlátait nem tragédiaként éli meg, hanem jogként. Nem akar tanulni, sem önfegyelmet, önkorrekciót gyakorolni, inkább csak elvárásokat fogalmaz meg a világgal szemben. Szakbarbárként sokszor kiválóan ért egy szűk területhez, de közben magabiztosan nyilatkozik mindenről. A részigazságát világnézetté fújja fel, a véleménye pedig – mert sokan visszahangozzák – igazsággá válik.
Ha ezt a gondolatot alkalmazzuk a mai digitális demokráciára, a kép még élesebb. A tömeg szavaz, lájkol, felháborodik, új hősöket emel fel, régi hősöket taszít le. A közélet tempóját egyre inkább a gyorsan változó hangulat diktálja. Villámgyorsan rááll valamire, és villámgyorsan tovább is áll. Egy nap alatt lehet valakiből megváltó, és egy hét alatt közellenség. A tömeg ritkán várja meg, amíg a valóság utoléri a narratívát. A narratíva inkább előrerohan és követeli, hogy a valóság igazodjon hozzá.
Ebben a fényben Jézus tömegjelenetei különösen beszédesek. Gyakran van körülötte tömeg, sokszor együttérzést vált ki belőle, ám Jézus viszonya a tömeghez folyamatosan kérdőjeles. Jézust nem érdekli a tömeg, nem annak legitimációjából él, hanem a küldetéséből. Amikor az ötezer ember megvendégelése után királlyá akarják tenni, elmenekül előlük. Nem azért, mert megijed a népszerűségtől, hanem mert pontosan érti, a tömeg olyan királyt akar, aki az ő vágyait szolgálja: legyen mindig kenyér, jólét, és lehetőleg ne kelljen dolgozni. Jézus viszont olyan királyságot hoz, amely belül kezdődik – bűnbánattal, irgalommal, igazsággal, kereszttel, sok-sok lelki munkával. A tömeg diadalt, kényelmet, jólétet szeretne, Jézus viszont a megváltást kínálja.
Virágvasárnapon a sokaság hozsannázik. Ez a tömegélmény egyik klasszikus formája: a közös remény, a közös jelszó, a feltüzelt lelkesültség. Aztán jön a nagy kijózanodás, amikor ugyanennek a városnak a hangulata pár nap múlva már a kereszthalált követeli. Pilátus kezében ott a cinikus demokrácia, a népnek adott döntés látszata. A tömeg itt nem az igazság hangja, hanem a sodródó indulatoké. A hozsanna és a feszítsd meg között sokszor csak annyi a különbség, hogy ki irányítja a szólamokat, milyen az időjárás és pillanatnyilag melyik érdek vagy félelem kerül a felszínre.
Ám mégsem az a tanulság, hogy a tömeg gonosz, hanem az, hogy a tömeg könnyen mozdítható, könnyen befolyásolható, és különösen könnyen vált át egyik hangulatból a másikba. A tömeg ezért alkalmatlan arra, hogy végső mérce legyen. A tömeg jelezhet feszültséget, éhséget, vágyat, igazságtalanságot, reményt. Csakhogy ez a jelzés még nem a végső ítélet, és ez a hang nem az igazság.
Pünkösd ebben a kérdésben kulcsmomentum. Ott is sokan vannak, ott is van megmozdulás, mégis történik valami minőségi fordulat. A Lélek munkája nem egyszerűen lelkesedést kelt, hanem felelősséget szül. A tömegből gyülekezet lesz; néven nevezett emberek közössége, akik belépnek egy új életbe, új rendbe, új engedelmességbe. Ezért Pünkösd nem a tömeg dicsérete, hanem a tömeg átalakulása, amikor a sodródásból irány lesz, a hangulatból hit, a jelszóból pedig vallástétel.
Ortega félelme az volt, hogy a tömegember jogokat akar, és közben elengedi a kötelességet, a műveltséget és a belső fegyelmet. A keresztény hit ezt a képlelet átírja, mert nem a többségtől nyer felhatalmazást, hanem az Isten igazságából. Nem a hangulat kontrollálja, hanem a lelkiismeret. Az evangélium világában az igazság nem attól igaz, hogy sokan mondják. Isten igazságát le lehet szavazni, ki lehet nevetni, el lehet takarni, de ettől az igazság mégis megmarad igazságnak. A tömeg dönthet a trendekről, de a valóság végső rendjéről és az igazságról nem.
Ez a felismerés komoly kérdés számunkra, mert a demokrácia értéke mellett is világos, hogy a többség is tévedhet, a hangulat manipulálható. Igazság és demokrácia nincsenek közvetlen rokonságban. Ha a tömeg a mérce, akkor az ember könnyen alakítja az igazságot, hogy fogyasztható legyen. Ha viszont Isten a mérce, akkor az ember vállalja, hogy a tömeg néha félreérti, néha kineveti, néha elutasítja. A tömeg adhat erőt és hírnevet tizenöt percre. A hit viszont tartást ad hosszú távra, egészen a végtelenig.
A végén marad egy kellemetlen kérdés, amit nem lehet a tömegre tolni: amikor a hangulat vált, amikor a tömeg új irányba fordul, amikor a kórus más dalt kezd énekelni, én hol állok? Hozsannát mondok, mert éppen az a trend? Vagy tanítvány maradok akkor is, amikor ez a kereszt hordozásával jár együtt? Mert a tömeg sok mindent formál a világban, de az embert Isten néven szólítja, és ez a néven szólítás mindig erősebb, mint a tömeg moraja.
A képen James Ensor: Krisztus bevonul Brüsszelbe 1889-ben című képe látható. 253X431 cm J. Paul Getty Museum, L. A. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Christ%27s_Entry_into_Brussels_in_1889.jpg
