Site icon Meg van írva

Trágárul

Elöljáróban szeretném megjegyezni, hogy ez az írás nyomokban trágárságot tartalmaz, és akit zavar, az egyből az utolsó három bekezdést olvassa el, majd nyomjon egy lájkot és jóéjszakát.

Biciklizek az iskola felé. Szünet van. A rohangáló édes kisgyermekek kedves hangja, a nagyobbak mutáló barátságos brummogása kihallatszik a buszmegállóig. Mosolyog mindenki. Játszanak. Kicsit közelebb megy az ember, és már érti is, amit kiabálnak: „kinyírlak”; „elvágom a torkodat”; „felhúzlak a f…..ra”; „úgy is megdöglesz b…meg”; „ukrán k….a”; „anyád az a k…a”; „cigány”; „ne cigányozz paraszt”.

Belépek a kapun. Észrevesznek.
-Hogy beszélsz?
-Trágárul – mondja az egyik.
-Nem beszélünk csúnyán! – mondom. – Kimosom a szátokat, mert nagyon piszkos.
Szétrebbennek. De még hallom távolodóban, hogy valakinek szét fogják rúgni a sej-haját.

Becsöngetés után a folyosón rohan egy kis alsós. Felhúzták. Ezerrel pörög.
-Szidták az anyámat!
Máris nekimegy a felsős nagy fiúknak, akik mindezt előidézték. Csíp, rúg, harap, üvölt. Már izzad a homloka. Csépeli őket. Ez már nem vicces. A nagyok is meglepődnek. Egy tanár kell, hogy lefogja a kicsit, aki üvöltve szórja fenyegetéseit és átkait a nagyokra. A tanár egész órán mellette ül a folyosón, a padon, hogy megnyugtassa.

A következő szünetben kislányok verekednek össze. Hozzák a válogatott becézgetéseket. Az egyik mindkét kezének középső ujját mutogatva, selypítve kiáltja:
-Te f.tt..ó g.ti!
Rájuk szólok. Ilyenkor mindig azonnal van egymás felé mondanivalójuk.
– „Csicska, b…i”, mondtam, hogy ne beszélj csúnyán, a „p…ba”!

Annyi idő és energia nincs, hogy minden gyerekre jusson egy kis beszélgetésre. Beírják, hogy trágárul üvölt a gyerek. Hogy órán előveszi a fiú, meg a másik és méregetik, kinek mekkora. A szünetben a lányoknak mutogatnak. Falkában, üvöltve akarnak agyonverni egy szerencsétlent, aki valóban szidta az anyjukat, de nem százas.  Hogy a gyerek iskolába jövet megitta az energiaitalt. Némely nagyobbak bort ittak és vicces kedvük van. Hogy olyan rap zenét hallgatnak, amely szövegét kifütyülnénk minden szitokszónál, akkor csak egy hosszú sípszó lenne.

Akkor megérkezik a szülő, akinek a kocsijából bömböl az előbb említett rap szöveg. Anyának teljes természetességgel szól oda, hogy „genyó”, most bemegyek.

Akkor megérted. Hiába a beírás, mert a szülők jó része nem is érti, hogy miért. Pont úgy beszélnek otthon. A többi szülő, pedagógusok tehetetlenek. De nem szeretném azt mondani, hogy vannak mentes övezetek, családok. Már az sincs. Így fejezik ki magukat a művészek, humoristák, és ezért taps jár. Ilyen alkotások születnek zenében, irodalomban, filmeken. Ezt a nyelvet használják a színházban, kabaréban.  A pszichológia és egyéb társtudományok leírják és meg is indokolják miért is jó mindez. A mindennapi életünk megtelt ezzel. Tulajdonképpen nem morális kérdés ez, hanem egy erős kommunikációs forma, stressz és indulatkezelés.

Valamikor réges régen, az egyik kisgyermekem óvodába kezdett járni. Majd egyszer hazajött, és odaállt kedves édesanyja elé, akinek megsimogatta az arcát a két tenyerével két oldalról kedvesen és finoman, majd széles mosollyal és ragyogó szemmel azt mondta neki: „Mami, a k…a anyádat!” Csak néztünk, annyira abszurd volt a jelenet. Láttuk rajta, hogy ő azt gondolja, a világ legkedvesebb soraival, a legtisztább szeretettel üdvözli édesanyját.

Ragad a szitokszó. Nem az a kérdés, hogy ki kezdte. Van. Az óember meg helyet követel magának amúgy is. Nagyon könnyen tudja aktivizálni magát. Amikor vezetek, és bizonyos közlekedési helyzetekben elsül a szám nekem is. Vagy valamilyen feszültség terhel, olyan könnyen hagyom magam. Igyekszem csúnyaszó böjtöt tartani, edzeni. Attól félek, ha egyszer olyan gyerekek ülnek mögöttem, akiket már leszúrtam csúnya beszédért, és azonnal lebukok, mert én is. Milyen jogon kérem én számon a csúnya beszédet.  Vagy szent emberek ülnek mögöttem, és elfelejtkezem erről, bizonyos közlekedési szituációban ráolvasok valakire valami személyeset, és annyi a jó lelkészképnek.

A gyerekek az iskolába, meg a szülők, meg a tanárok, meg mi mindannyian nyakig benne vagyunk. Nincs olyan, hogy kívülálló.
Nem a csúnyabeszéddel, trágársággal van tulajdonképpen találkozásunk, és elsődleges bajunk, hanem a mögöttes kezeletlen indulatokkal, élethelyzetekkel. Néha el sem tudjuk képzelni, hogy honnan érkeznek a gyerekek, a szülők, és mit élnek át naponként. Mennyi mindent dédelgetünk a szívünkben, amit ki kellene dobnunk.

Jézus azt mondja: „Ami azonban kijön a szájból, az a szívből származik, és az teszi tisztátalanná az embert. Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodások és istenkáromlások. Ezek teszik tisztátalanná az embert.” Máté ev. 15, 18-20 

Exit mobile version