Egy lelkész barátom emlékére állítottam össze ezeket az idézeteket. Már nem él, pedig egykorúak voltunk. Erdélyből jött. Ő mutatta meg sokunknak Csíkot, Gyimest. Nagy körutakra vitt minket is. A diktatúra idején szervezte a segélyszállítmányok titkos útját. A szíve egy darabja mindig hazahúzta. Akkor is, amikor Magyarországon az Ormányságban vállalta a lelkészi szolgálatot, majd missziós gyülekezetett plántált feleségével. Az útjai után egyre gondterheltebb volt. Keserűséggel szemlélte, hogy a román politikai vezetés hogy rombolja a magyar közösségeket. Azt is nehezen viselte, ha magyar támadt magyarra. Mert nem értette.
„De nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.”
Karinthy Frigyes: Levél kisfiamnak – Trianon emléknapjára /részlet/
Babits Mihály: Áldás a magyarra
Ne mondjátok, hogy a haza nagyobbodik.
A haza, a haza egyenlő volt mindig
ezer év óta már, és mindig az marad,
mert nem darabokból összetákolt darab:
egytest a mi hazánk, eleven valami!
Nem lehet azt csak úgy vagdalni, toldani.
Máskor is hevert már elkötött tagokkal.
Zsibbadtan alélt a balga erőszakkal.
De mihelyt fölengedt fojtó köteléke,
futni kezdett a vér elapadt erébe.
Visszakapta ami soha el nem veszett.
Nagyobb nem lett avval. Csak egészségesebb.
Lám, igaz jószágunk visszatér kezünkre,
bár a világ minden fegyvere őrizze.
Mert erős a fegyver és nagy hatalmasság,
de leghatalmasabb mégis az igazság.
Útja, mint a Dunánk és csillagok útja:
nincs ember, aki azt torlaszolni tudja.
Él a nagy Isten és semmise megy kárba.
Magyarok se lettünk pusztulni hiába,
hanem példát adni valamennyi népnek,
mily görbék s biztosak pályái az égnek.
Ebből tudhatod már, mi a magyar dolga,
hogy az erős előtt meg ne hunyászkodna.
Erős igazsággal az erőszak ellen:
így élj, s nem kell félned, veled már az Isten.
Kelnek a zsarnokok, tűnnek a zsarnokok.
Te maradsz, te várhatsz, nagy a te zálogod.
Zsibbad a szabadság, de titkon bizsereg,
és jön az igazság, közelebb, közelebb…
„Az ítélethirdetés megtörtént és halálra szól. Kínos és gyalázatos halálra, amely kimondhatatlanul embertelenebb, mint amivel a középkor hordáit letörölték a népek táblájáról… Magyarország halálos ítéletén rajta van a nyugati kultúra bélyege. Csak a lábait és karjait vágták le, csak a gerincét roppantották szét, csak a mellkasát horpasztották be, de a torkát nem vágták át és a szívét nem szúrták keresztül… Csak a sírt ásták meg, amelybe egy nemzetnek bele kell sűlyedni, mert élete elviselhetetlenebb lett a halálnál – de kezeiket mossák az igaznak vérétől…”
Móra Ferenc: A sír, hol nemzet sűlyed el
Ruttkay Arnold: Nem volt még elég…?
Mi kell még…?
Nem volt elég a hétpecsétes Békeokmány,
az ingyen kapott ősi föld…?
Nem volt elég a sebtében meghúzott országhatár,
kertek végében a málnabokor mögött?
Kevés volt talán,
a lehullott utcatábla,
átköltött térkép,
eldőlt szobor…?
Az anyanyelv már rég föld alá költözött,
suttogva szólt a zsalugáterek mögött.
Bezárt az ódon iskola,
elhalt a dal,
kidőlt a harangláb.
Az emlékek is reszketve féltek.
Titokban éltek a Házsongárd felett
és Bakából is Baca lett, az ősi név helyett.
Elvégeztetett…!
A törvényesből, így lett végül törvénytelen.
Így kapott szégyenteljes leckét a Történelem…
De mindez, nem volt elég.
A szabadító Mózest hiába várnánk…
Feldúlt temetőföldjeink mélyén,
most Karthágó szörnyű sorsa vár ránk…
Irgalmas Isten! Nézd!
Nem volt elég, hogy Múltunkat maguknak kérték, most végül
HALOTTAINKAT IS HALÁLRA ÍTÉLTÉK…!
„A magyarság teljes joggal tartja igazságtalannak a trianoni, illetve az 1947-ben helyébe lépő párizsi békeszerződést. Elvitathatatlan joga az is, hogy az európai normáknak megfelelő önigazgatási jogokat követeljen a maga, illetve kisebbségei számára. Ennél többet remélni azonban minden jel szerint illúzió…”
Romsics Ignác: A trianoni békeszerződés
„Trianon gyászos napján, magyarok,
Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,
Rossz csillagok alatt virrasztva járók,
Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan
S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött
Ma fogjatok kezet, s esküdjetek
Némán, csupán a szív veréseivel
S a jövendő hitével egy nagy esküt,
Mely az örök életre kötelez,
A munkát és a küzdést hirdeti,
És elvisz a boldog föltámadásra.
Nem kell beszélni róla sohasem?
De mindig, mindig gondoljunk reá!”
Juhász Gyula: Trianon /részlet/
„Kárpát-medencei emberként tekintek magamra, akinek magyar, székely, horvát, szlovák, tiroli osztrák és lengyel ősei is vannak. Ez garancia arra, hogy hajdani nemzetiségeink szempontjait is megértsem és figyelembe vegyem. De fontosnak látom, hogy nem magyar felmenőim is jó magyarrá lettek, és magyarságra neveltek.”
Jankovics Marcell: Trianon
„Álmok pusztája, ősi napkelet
seregszám sast és sólymot álmodott,
turult, gémet, vad vércsét, vadludat,
amiknek szíve ős-tavaszt dobog,
álmodta őket vadnak és szabadnak
s úgy küldte messzi, messzi napnyugatnak.
S vannak már csöndesvérű unokák:
elhízott, békés házi szárnyasok,
mások kegyén és mások udvarán,
szemetén kényúrt játszó kakasok,
pompázó pávák (átfestett uszályok),
új színt biflázó úri papagályok.
Maradt pár tépett holló! Itt meg ott
a háztetőre száll s azt mondja: kár.
Pár vércse is jár, nyilazott szívű,
az udvar felett azt víjjogja: vér!
s a korcsok torkán megtorpan az étel
és pillanatra a lélegzetvétel.”
Mécs László: Gyónnak a magyarok /részlet/
„Trianon ellen az tesz a legtöbbet, aki a legtöbb hazugságot irtja ki a magyar életből és a legtöbb igazságnak szerez érvényesülést.”
(Ravasz László, 1935)
Utassy József: MOTÍVUM
Küszöbén az estnek
csillagfakadáskor
dalba fog az ember
ha már fáj a sorsa
nagyon szépen fájjon
küszöbén az estnek
csillagfakadáskor
A nemzeti összetartozás napja: Az Országgyűlés 2010. május végén kinyilvánította, hogy „… a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”. (2010. évi XLV. törvény).
„És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak,
hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
Vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magas ég alatt
Mozdulnak már lassan a csillagok
s a víz szalad, a kő marad,
a kő marad…
Maradnak az igazak és a jók,
a tiszták és a békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasztják már az égben fönn a rostát,
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint,
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat,
mert elfut a víz és a kő marad,
a kő marad…!”
Wass Albert: Üzenet haza /részlet/
„Azzal tisztában vagyunk mi, de tisztában lehetnek ma már ellenségeink is, hogy valamire való magyar ember soha sem fog belenyugodni az ország földarabolásába… úgy sohasem fordulhat a világ, hogy a szívünkben is lemondjunk ezeréves örökségünkről… Bármeddig tartson is az idegen megszállás, mi azt mindig csak történelmünk egy végtelenül lealázó, de ideiglenes és átmeneti epizódjának fogjuk tekinteni…” Herczeg Ferenc
Ratkó József: Hazám
Édes sírású, szuszogó
csecsemő-nemzet
rugdalózva és boldogan
szívja hegyes kis melled.
Kibuggyannak a köd alól
szép emlőid: a Bükk, a Mátra.
E vassisakos Európa
hányszor, hányszor megmarkolászta.
Széles csípejű anyaföld,
kiáll fenyves medencecsontod.
Nagykendőbe, kifoszló szélbe
bugyolálod apró porontyod.
Lesoványodtál, megviselt
ez a nép, míg világra hoztad.
Mosolyogj mégis – kínjaid
lassan-lassan megcsillapodnak.
„Semmi lázadás, de semmit sem engedni”. Bibó István
„Szállj ki, lelkem, keresd meg hazámat!
Oly hazáról álmodtam én hajdan,
mely nem ismer se kardot, se vámot
s mint maga a lélek, oszthatatlan.
Álmodj, lelkem, álmodjad hazámat,
mely nem szorul fegyverre, se vértre,
mert nem holt rög, hanem élő lélek.”
Babits Mihály: Hazám! /részlet/
Képek:
1/ Vérző Magyarország – Magyar írók Magyarország területéért, szerkesztette: Kosztolányi Dezső, illusztrálta: Jeges Ernő, Budapest: Pallas, 1920.
2/ Az antológia melléklete
Zene, ének: 4S Street – Mesélek a bornak