Ma kell a véleményem, hogy pontos közvélemény-kutatást tehessenek az asztalra.
Ma kell a szavazatom, hogy ő győzhessen a választáson.
Ma kell a pénzem, hogy más jutalékot kaphasson az üzlet után.
Ma kell az adományom, mert nélkülem nem gyógyul meg, nem jut haza, nem fog enni.
Ma kell a helyettesítésem, mert neki fontosabb dolga van.
Ma kell az időm, mert a többieknek erre épp nincs.
Ma kell a kreativitásom, mert ők kifogytak az ötletekből.
Ma kell a tanácsom, hogy jobb híján legyen mit megvalósítani.
Ma kell a hallgatásom, mert az igazság túl sok kényelmetlenséggel járna.
Ma kell a türelmem, mert ő képtelen uralkodni az indulatain.
Ma kell a szakértelmem, mert nincs más, akire rá mernék bízni a feladatot.
Ma kell a lojalitásom, hogy legyen, aki tartja a frontot.
Ma kell a lelkesedésem, mert a másoké már régen elfogyott.
Ma kell a támogatásom, hogy aztán legyen kire hivatkozni.
Ma kell a jelenlétem, hogy biodíszletként emeljem az esemény fényét.
Ma kell a megértésem, mert a saját tetteikre ők maguk sem találnak mentséget.
Ma kell a hűségem, hogy mások büntetlenül lehessenek hűtlenek az elveikhez.
Ma kell az áldozatom, hogy az ő kényelmük egy percre se sérüljön.
Ma kell a rugalmasságom, mert hiába ígérték: nem lett belőle semmi.
Ma kell a szolgálatom: el kellene temetni, meg kellene keresztelni, esketni.
Ma kell a prédikációm, hogy békességre leljen a lelkük.
Ma kell az imádságom, mert már az utolsó szalmaszálba is belekapaszkodna.
Ma kellenek a kapcsolataim, hogy „el legyen intézve”.
…..
Ma mindenkinek kell belőlem egy darab, ma még mindenkinek kell tőlem valami. De vajon kinek kellek én? Kinek kellek holnap is, amikor talán már nem tudom mindezt nyújtani?
Amikor a férjem még csak udvarolt, egy hosszas telefonbeszélgetésünk közben azt találta mondani:
– Mert tudod, kinek kellesz te…
Zavarba jöttem. A mondata végén ugyanis bántó felkiáltójelet véltem hallani, mintha azt mondta volna: senkinek. Nagy csend lett, amit pár végtelennek tűnő másodperc után nevetve tört meg:
– Hát nekem!
Amikor mindenkivel kapcsolatban – talán még a szeretteidnél is – azt érzed, hogy csak akarnak tőled valamit, hogy visszaélnek a jóindulatoddal, segítőkészségeddel vagy épp elfelejtenek, mert szerintük már nincs mit adnod, halld meg, amit Isten mond neked:
„Tudod, kinek kellesz Te? Hát… nekem!”