Én is felszállok a házasság hete vonatára, de nem biztos, hogy jól teszem. Csak nem a jól bevált szerelem, szeretet, megbecsülés, hűség, hűtlenség, megbocsátás vonalon mozgok, hanem a helyettesíthetőség, pótolhatóság vonalán.
Az emberiség elérte akaratának azt a fázisát, hogy átlépje önmaga határait és korlátait. Amíg itt mi szépen próbálunk beszélni a kapcsolatokról, azok fizikai és lelki megélhetőségéről, drámáiról, amivel teljesen egyetértek és jónak is tartok, addig az emberek egy része kezdi leválasztani az embereket a személyes kapcsolatokról, a meghatározottságról, az emberi, nembeli determináltságról. Nem az LMBTQ-ról beszélek. Az kismiska ahhoz képest, ami utána jön.
Mindannyian halljuk, olvassuk, és mi lehet még, kérdezzük, hogy megy a klónozás, a mesterséges intelligencia és általa üzemelő humanoid gépek fejlesztése. Magyarul teljesen emberszerű robotok fejlesztése. Mint gondolkodásban, kinézetben teljesen hasonlóak, de nem azok. Az emberi psziché nem képes ezeket elválasztani az érzelmeitől, és emberi tulajdonságokkal fogja felruházni ezeket. Lesznek nyilván felszolgálók, veszélyes helyen dolgozók pótlékai. De lesznek feleségek, férjek, szexre való ágyasok. Nyilván gyermekpótlékok, házikedvencek. Mindaz, amit eddig csak fantáziafilmekben láthattunk.
Yuval Noah Harari, író, történész, a Jeruzsálemi Héber Egyetem történelem tanszékének professzora mondja a következőket:
„Ha pedig tényleg sikerül az életet meghekkelnünk és átterveznünk, az nem csupán az emberiség történelmének legnagyobb forradalma lesz.
A biológia legnagyobb forradalma is lesz azóta, hogy négymilliárd évvel ezelőtt kialakult az élet.
A négymilliárd év alatt semmilyen lényeges változás nem történt az élet alapjáték szabályaiban.
A négymilliárd év alatt a dinoszauruszok, amőbák, paradicsom és az ember teljes életét a természetes kiválasztódás törvénye és a szerves biokémia törvénye szabályozta.
Ez azonban most meg fog változni.
A tudomány a természetes kiválasztódáson alapuló evolúciót felül fogja írni az intelligens tervezésű evolúcióval.
Nem a felhőkben lakozó holmi isten intelligens tervezése ez, hanem a mi intelligens tervezésünk.
A mi saját felhőink intelligens terve; az IBM-felhő, a Microsoft-felhő az evolúció új hajtóerői.
Ráadásul a 4 milliárd éven át a szerves vegyületekre korlátozódó élet számára a tudomány lehetővé teheti, hogy kitörjön és a szervetlen birodalomba jusson.
Négymilliárd évnyi szerves élet után, amit a természetes kiválasztódás alakított, a szervetlen élet korszakába lépünk, amit az intelligens tervezés fog alakítani.”
Azért mondja ezt, mert így gondolja, vagy azért, mert valakik így gondolják, és ő most megismétli? A mi szempontunkból teljesen mindegy. /https://www.facebook.com/watch/?ref=saved&v=1316884295780794 /
A Wikipédiáról idézek:
„a Homo sapiens, ahogy ma ismerjük, körülbelül egy évszázadon belül eltűnik”
2016-ban jelent meg Harari könyve Homo Deus: A holnap rövid története címmel. A Homo sapiens jövőjének lehetőségeit vizsgálja. A könyv prognózisa szerint a jövőben az emberiség valószínűleg jelentős kísérletet tesz a boldogság, a halhatatlanság és az Istenhez hasonló képességek megszerzésére.
Egy 2017-es cikkében Harari azt vizionálta, hogy a folyamatos technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia (MI) területén elért eredmények révén 2050-re egy új embercsoport jöhet létre. Az ebbe a kategóriába tartozó emberek alkotják majd a „mihasznák társadalmi osztályát”, akik nemcsak hogy munkanélküliek, de egyben alkalmazhatatlanok is. Érvelése szerint ennek az új társadalmi osztálynak kezelése gazdaságilag, társadalmilag és politikailag is az emberiség legnagyobb kihívása lesz az elkövetkező évtizedekben.
A ChatGP 2022 végén történt premierjét követően négy hónappal a Future of Life Institute (FLI) nyílt levelében az emberiséget fenyegető súlyos veszélyre hivatkozva tudósok, köztük Harari arra figyelmeztettek, hogy az MI rendszerek mélységes kockázatot jelentenek a társadalomra és az emberiségre nézve egyaránt.
2023 májusában a The Economistba írt véleménycikkében Harari kifejtette, hogy bár a mesterséges intelligenciától (MI) való félelem a számítógép megjelenése óta kísérti az emberiséget, de eddig ezek a félelmek azon alapultak, hogy a gépek fizikai eszközöket használhatnak majd az emberek megölésére, leigázására vagy helyettesítésére. A közelmúltban azonban olyan új MI-eszközök jelentek meg, amelyek váratlan irányból fenyegetik az emberi civilizáció túlélését. Ezek, élen a ChatGPT-vel már szavak, hangok, képek segítségével alakítani, befolyásolni is képesek a nyelvet, így befolyásolhatják az irányítást a civilizáció operációs rendszere felett, hisz valójában a nyelv a teljes emberi kultúra alapja. Akár a történelem is véget érhet, mely a biológia és a kultúra egymásra hatásának eredményeként jön létre.
Tudom, hogy Harari-t olyan celeb történésznek és írónak is tartják, aki szereti meghökkenteni a hallgatóit. De azért már megfigyelhető a fiatalokban az elmagányosodás és az ösztönök gyengülése is (a jóléti társadalmakra gondolok elsősorban). Olyan elveszettnek tűnnek, ha a szerelemre, az érintésre, csókra való vágy, vagy esetleg még másra is gondolok. Ha még kapcsolatokról is beszélünk, barátságról, együttjárásról, netalán elköteleződésről, ott nagyon sokan végképp elvesznek. Persze nem csak fiatalok. Az idősebbek közül is. Különösen ott, ahol választhatnak mesterséges, szabályozható élmények, és a valóságos, kicsit feszült, időigényesebb, várakozósabb, alkalmazkodó képességet igénylő személyes élmények, kapcsolatok között.
Most „deja vu”-m van. Amikor az oroszok felsorakoztak az ukrán határon, és közölték, hogy nem háborúzni akarnak, csak nagyszabású hadgyakorlatot tartanak. Pont ez az érzésem most a mi személyes házassági vonalunkkal kapcsolatban is. Nagyon remélem, hogy lesznek, akik továbbra is vállalják a házasságot, gyermekeket, hűséget, meg minden ilyen avítt dolgot, amikor már szinte szégyen lesz, ha éppen nem büntetik a működtetését, vagy csak a róla való beszédet, esetleg gondolatát is.
Nem lehet, hogy a mi, mint ember, elégedetlenségünk a teremtmény voltunkkal, elidegenedésünk az eredetünktől, vagy csak Isten nélküli magányunk vezet minket egy, egyébként mindig másodlagos teremtői, másolói szerepkörbe?
