Megüresedett a lelkészi állás az egyik közeli gyülekezetben. A „hogyan tovább”- bal kapcsolatban rengeteg kérdés merült fel kimondva vagy kimondatlanul, ahogy az már ilyenkor lenni szokott egy közösségben. Én abszolút nem vagyok érintett ebben a választási helyzetben, ezért talán külső szemmel könnyebben átlátom a szituációt. Rám sem az erőviszonyok nincsenek hatással, az ego kiteljesedésének vagy a megdicsőülésnek reménye sem köt ehhez a gyülekezethez. De úgy vélem, hogy sokaknak tanulságos lehet, hogy látom, hogy zajlik egy ilyen „tortúra”, és melyek azok a klisés szempontok, amelyek ilyenkor gyakran előkerülnek.
Első körben rendszerint felmerül a szexualitás, vagy inkább a nemiség kérdése. Most, hogy néhány olvasónak talán elállt a lélegzete, jelzem, csupán arra akarok utalni, hogy bizony sokaknak még mindig nem magától értetődő, hogy egy lelkész személyében akár egy hölgyet is tisztelhetünk, pedig sokan közülük már több évtizeddel a hátuk mögött fényes bizonyítékai annak, hogy Isten megáldja a szolgálatukat. Nagyon tradicionális és szerintem maradi gondolat azt kijelenteni valakiről, hogy mivel XY kromoszómával jött a világra, ettől már csak ő lehet a „number one”. A férfioldal mellett pártoskodóknak azt kívánom: hajtsanak végre egy bátorságpróbát otthon, és mondják el a feleségüknek vagy az édesanyjuknak, hogy ők bizony csak másod- vagy harmadrendűek –, mert a férfi az úr a háznál. Mi is lenne az ilyen emberekkel, ha azok a „leminősített” hölgyek nem tartanák rendben az otthonukat, a ruházatukat, nem figyelnének oda az élelmezésükre és nem utolsósorban a családjukra?
Saját tapasztalatból állíthatom, hogy több olyan férfit láttam vezető beosztásban, akik kvalitásaikat tekintve a bányászbéka feneke alatt is cilinderben közlekedhetnének. Ezzel szemben több zseniális hölggyel találkoztam, akik mégis csupán a ranglétra második vagy harmadik fokán helyezkedtek el. Saját ismerőseim közül is legalább tízet fel tudnék sorolni, akik nem első számú vezetők, pedig legalább 140-es az IQ-juk (A hozzám legközelebb állónak például két vörös diplomája is van).
Akkor miért nem ők vannak pole pozícióban? Valójában nagyon egyértelmű a válasz. A női nem értelmesebb tagjai többségében tele vannak kétségekkel és persze bizonyítási kényszerrel is, hogy valahogy megfeleljenek a férfiak világában. Többnyire úgy érzik, hogy számukra a 120%-os teljesítmény az elvárt minimum. A másik nem illusztris képviselői gyakran a 70%-ot is csúcstámadásként élik meg, miközben feltartott orral hasítják a levegőt és száguldanak előre a ranglétrákon.
Persze nem elég önmagában a kiváló szellemi képesség, a csípőből jövő idézetek hosszú sora, ami talán intellektuális tájékozottságot mutat, de a hallgatóságnak nem ad semmit. Az éles elméről tudjuk azt is, hogy rossz esetben fegyverként használható az egyszerű emberek kihasználására és megtévesztésére, jó esetben azonban fel lehet vele emelni az elesetteket. Az Istentől kapott talentumok mellé létfontosságú az érző lélek és a nagy szív alázata, amely az emberi egot kordában tartja.
A választások közben gyakran felmerül az a gondolat is, hogy egy adott gyülekezetnek „megtért” lelkészre volna szüksége. Ezzel a gondolattal nemigen tudok mit kezdeni, mert ki mondhatja meg egzakt módon egy másik emberről egy-két igehirdetését meghallgatva, hogy ő megtért-e vagy sem? Esetleg valakinek van egy olyan skála a birtokában, amely lakmuszpapírként kimutatja, hogy ötös szint felett valaki már megtért? Eddig úgy tudtam, egyedül az Úr a szívek vizsgálója. Én egyszerű hívő emberként eleve úgy gondolom, hogy a teológiára azért mennek az emberek, mert hitükből fakadóan elhívást kaptak az Úrtól. Ismerve a lelkészi fizetések nagyságát, abban biztos vagyok, hogy anyagi előnyökért nem.
A következő szempont, ami felmerül, ha véletlenül egy hölgy kerül a jelöltlista élére, hogy ebben az estben mindenképpen a „régebb óta fiatalok” közül kellene választani, mert a fiatal még vállalhat gyereket, és akkor a gyülekezet ismét átmenetileg lelkész nélkül marad. Nem tudom és nem is akarom megérteni ezt a felfogást. Szerintem a keresztény hittel összeegyeztethetetlen ez a gondolatmenet, hiszen azt sugallja, hogy a gyermekáldás – ami Isten ajándéka – mára már csak gondot és problémát jelent még egy gyülekezetben is. Jó lenne elgondolkodni azon, miként jelenhet meg egyáltalán ilyen felvetés keresztény emberek között!
Ugyanakkor mi az, ami szerintem igazán számít a megfelelő ember kiválasztásánál? Az egyik legfontosabb kritérium szerintem a hitelesség. Ezt sem egyszerű észrevenni, de az ember mozdulatai, gesztusai mind-mind árulkodnak. Az arcvonásokban rögzülnek a jellemvonások és a múlt történései; az idővel berögzült grimaszok redőket és ráncokat formálnak. Az életút, a háttér is meghatározó – bár senkitől nem venném el a jó útra térés lehetőségét –, egy lelkészi pozíciónál már erősen billeg a mérleg nyelve, hogy valóban meg tud-e felelni valaki a szolgálatból fakadó kihívásoknak, ha túl nagyok az életében a mélységek, a hiányosságok. Tisztelet a kivételnek. Churchill ugyanakkor arra is figyelmeztet: „Sose bízz az olyan emberben, aki egyetlen rossz tulajdonságot sem hozhat fel mentségére.” A magyar nyelvben két közmondás is szól erről: 1. Messziről jött ember azt mond, amit akar (mert úgysem lehet ellenőrizni). 2. Madarat tolláról, embert barátjáról. Nem mindegy, hogy ki hogy muzsikál a saját közegében, mi a kialakult vélemény róla.
A következő elengedhetetlen kritérium szerintem a rend szeretete. Ezt kevesen veszik komolyan, pedig a mindennapokban is, hát még egy közösség vezetésében, ez olyan alapvető feltétel, mint a levegővétel. Az embernek rendben kell lennie a Teremtőjével, önmagával és a környezetével is. Szinte áradnia kell belőle a rendszeretetnek ahhoz, hogy a dolgok minden szinten a helyükre kerülhessenek. A rendből épülnek fel ugyanis a rendszerek, amik nélkül semmi sem működhet jól a világon. A Teremtő erre tanít minket a saját testünk által is: a szerveink egymást kiegészítve, egy rendszerben dolgoznak. A baj és a betegség mindig akkor kezdődik, amikor ezt az összhangot valami megbontja. Így van ez a Krisztus testben is, melyről Pál apostolnál olvashatunk.
Végül marad a nagy kérdés: Uram, te kit választanál? A mondás szerint „lakva ismerszik meg az ember”, de én azért hozzátenném még, hogy bajban és hatalomhoz jutva, pozícióba kerülve is.