John Fitzgerald Kennedy 1962. szeptember 12-én a Rice Egyetemen híres beszédét (We go to the Moon!), ezzel a mondattal zárta: „Amint kihajózunk, kérjük Isten áldását az emberiség legkockázatosabb, legveszélyesebb és legnagyobb kalandjára, amire az ember eddig indult!”
Nem volt feszültségmentes a kor, hiszen abban az időben volt a Kubai rakétaválság, amely atomfegyverekkel vívott világháború kitörésével fenyegetett. Azután ott volt még Vietnám is, a maga gyilkos, egyre kiteljesedő háborújával. Ott volt a jegesnél jegesebb hidegháború a kommunista Szovjetunióval. Presztízskérdés volt a Hold. Állítólag mai áron 150 milliárd dollárba került, ami az amerikai költségvetés 4,4 %-a volt. Az USA az Apolló programmal nyerte meg a technológiai versenyt a Szovjetunióval szemben.
Neil Armstrong, Michael Collins, Buzz Aldrin űrhajósok 1969. július 16-án indultak a Holdra. Maga a holdraszállás csak 4 nappal később történt meg, amikor Neil Armstrong és Buzz Aldrin egy holdkomppal leszálltak a Hold felszínére.
Mielőtt kiléptek volna a Hold felszínére, először előkészítették a holdkompot a visszaútra, ha történne valami és indulni kellene. Ekkor Aldrin váratlanul furcsa szöveget mondott a rádióba: „Itt a holdkomp pilóta beszél. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy minden ember, aki hallgat bennünket, legyen az bárki és legyen bárhol, álljon meg egy pillanatra és gondolkodjon el az elmúlt néhány óra eseményein, és adjon hálát mindenki a maga módján.”
Aldrin a Websteri Presbiteriánus Gyülekezet egyik elöljárója volt. Kinyitotta a kis műanyag zsákját, és kivett belőle egy kis kelyhet, bort és kenyeret, amiket egy parányi asztalkára helyezett a küldetést megszakító irányítópanel előtt. Kinyitotta kis papirosát, rajta kézírásával a Szentírás részlete. Mindenki tudta, hogy mi fog következni. Aldrin ezredes magához vette a megáldott kelyhet, az apró csészényi bort kitöltötte, majd felolvasta: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. Ámen.”
Nem közvetítették az úrvacsorát, mert már nagy vita volt arról, hogy a NASA űrhajós teljesítményeinek nyilvánosságát, akár magánakcióként is, vallásos üzenetek átadására használják fel. Madalyn Murray O’Hair ateista aktivista perben állt a NASA-val, mert 1968-ban az Apollo-8 űrhajósai a karácsonyi utazásukkor felolvastak a Teremtés könyvéből. A NASA úgy döntött tehát, hogy nem lehet vallási szertartást közvetíteni, hogy semmi se árnyékolhassa be a küldetés sikerét és az egész világ megismerhesse az Egyesült Államok műszaki és tudományos fölényét. Kis adalék, hogy Magyarországon is kérdés volt, hogy közvetítsék-e, vagy csak utólag adjanak róla hírt. Végül korrekt módon közvetítették.
A sikeres holdra szállás olyan nagyszerű tudományos eredmény volt, amely több volt, mint az USA, a NASA sikere. Egy kicsit minden politikai, szövetségesi tábort kinyitott valami nagyobb, jobb felé. Nem lehetett nem elismerni és nem lelkesedni. A hidegháború idején, bár űrverseny is volt, mégis jókor jött, mert az emberiséget inkább összekötötte, mint szétválasztotta.
Az űrhajósok megnyilvánulásai, megszólalásai is ezt erősítették. Armstrong elhíresült mondatát már ismerjük: „Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.” De a következőt is nyilatkozta: „Kötelességünk hálásnak lenni és külön köszönetet nyilvánítani azoknak az amerikaiaknak, akik építették az űrhajókat, akik szerelték, tervezték és szívüket, lelküket is beleadták a szerkezetekbe. Ma este szeretnénk külön köszönetet mondani mindezeknek az embereknek. Valamint Isten áldását kívánjuk mindazoknak, akik néztek és hallgattak bennünket ma este. Az Apollo–11 jó éjszakát kíván.”
Az úrvacsorázó Aldrin is nyilatkozott: „Messze több volt az utunk három ember holdutazásánál, még annál is több, mintha egy kormányzati és ipari csoport erőfeszítése lenne, sőt még annál is, mint egy nemzet erőfeszítése. Úgy érzem, ez az egész emberiségre jellemző kielégíthetetlen kíváncsiság, az ismeretlen felfedezése iránti vágy szimbóluma inkább. Mától úgy gondolom, hogy tényleg teljesen alkalmassá váltunk az űrfelfedezői szerepre. Kicsit visszatekintve különösen büszkék vagyunk a nehezen megtalált Columbia és Eagle hívójelre. Büszkék vagyunk a repülésünk emblémájára, a sasra, amely egy olajágat markol, hogy elvigye a béke jelképét a Földről a Holdra is.”
Collins ezt tette hozzá ezekhez: „Mindez csak egy csomó ember vére, könnye és verejtéke árán jöhetett létre. … Úgy néz ki ez a munka, mint a tengeralattjáró periszkópja. Önök csak hármunkat látják, de a felszín alatt ezrek és ezrek vannak még, nos nekik csak annyit szeretnék mondani: Nagyon szépen köszönöm.”
Remélem lesz valami nagy közös kihívás mostanában, amelyre közösen kell válaszolnunk, mint az emberiség nagy családja, mert a feszültség, hidegháború, sőt már meleg, vagy forró háború is van. De ezekben az időkben szükség van az olyan jellemes emberekre, akik a kiemelt pillanatokban képesek számot adni a hitükről, megértik, tisztelik és nem szégyellik Istent. Mert sokkal inkább ezen múlik a még hátralévő időnkben a földi jövőnk.
(Foto: Buzz Aldrin – Wikipedia)