Nemrég derült ki, hogy ausztriai kavicsbányákból származó zúzott kővel fedtek le jó pár utat a megyénkben is. Ránézésre – gondolom én – merő anyagi megfontolásból. Persze lehet, hogy esetleg más érdekek is mozogtak a háttérben, amit természetesen nem kötöttek az orromra, mert ez a nyilvánosságot „biztosan” nem érdekli. Úgy néz ki, hogy a mondás ismét beigazolódott: olcsó húsnak híg a leve. Az olcsó kő ugyanis azbeszttel szennyezett, ami egy láthatatlan, alattomos veszélyforrás az emberek egészségére nézve.
Az azbeszt belélegzett, mikroszkopikus rostjai észrevétlenül jutnak be a szervezetbe, és súlyosan károsítják a tüdőt, valamint a mellhártyát. A veszély főként akkor áll fenn, amikor az azbeszttartalmú anyag megsérül, megmozdul, és a finom rostok a levegőbe kerülnek. Az azbeszt hosszú távú hatásai közé tartoznak:
1. Azbesztózis – a tüdő szöveteinek elhegesedése, megkeményedése, ami légszomjat és köhögést okoz.
2. Tüdőrák – különösen dohányosoknál jelentősen nő a kockázat.
3. Mezotelióma – ritka, de nagyon agresszív daganat, amely a mellhártyát vagy a hashártyát érinti.
A betegségek gyakran csak 20–50 évvel a kitettség után jelentkeznek. Az ép, sértetlen azbeszt általában kisebb kockázatot jelent, de bontásakor vagy fúrásakor szigorú óvintézkedések szükségesek.
Alapjában véve nagyon kíváncsi típus vagyok, ezért megkérdeztem az internet népét a helyi közösségi csoportban a következő bejegyzéssel:
„Tisztelt Mindenki!
Mi a véleményetek erről az azbesztbotrányról? Most olvastam a Kisalföld újságban (kisalfold.hu…), hogy bizony vastagon jutott Győrbe is ebből az anyagból. Mit gondoltok, esetleg Ménfőcsanak is kapott a „jóból”? Én nem tudom eldönteni, hogy melyik zúzott kő szennyezett azbeszttel, és melyik nem, csak azt látom, hogy sok útpadka kavicsszórással lett lefedve a közelmúltban.”
Jöttek is válaszok szép számmal, most csak párat emelnék ki:
1. „Én annyit tudok írni Önöknek, hogy 10 évet Szombathelyen dolgoztam, 20 évet éltem kb. Kőszegen, ahol 1990 óta szinte mindenhol ez a kő van. Ott senki sem lett beteg évtizedek alatt, és senki sem pánikol… Nem kell félni, ez kicsit túl lett tolva… Speciális tüdőrákja senkinek sem lett ettől.”
2. „…nálunk is volt vagy 50 m hosszan, és az egész utcát is azzal csináltuk meg… Eszébe se jut senkinek.”
3. „…ki tudja, a háttérben milyen érdekcsoportok munkálkodnak.”
4. „…Régen a panelok csövei is azbesztes burkolattal voltak. A palatetők is… Az rendben van? Senki nem jár maszkban… az ottaniakat nem érdekli, az újságírókból viszont elegük van.”
5. „Én nem tekintem hiteles forrásnak a Kisalföldnek nevezett sajtót. A polgármesterhez vagy a képviselőhöz kell fordulni hiteles információért.” (Ez alapján a baj okozója majd elmondja, hogy itt nincsen semmi látnivaló, és meg lehet nyugodni.)
6. „Ez egy lassú gyilkos. Az én apám konkrétan emiatt halt meg. Évtizedes lappangási idő után…”
Nagyon érdekesnek találtam a hozzászólásokat, hiszen egy komplett kórképet adtak a mai társadalom szellemi állapotáról. Mindenki tudja, hiszen számtalanszor tudományosan bebizonyították, hogy az azbeszt milyen halálos anyag. Ennek ellenére az embereket abszolút nem érdekli, mivel a hatása nem azonnali. És még büszkék is a tudatlanságukra, elbagatellizálják a bajt. Ami nem azonnal történik meg, aminek a következménye nem látszik másnap, az a ma embere szerint nincs is. Indokolatlan magabiztossággal állítják, hogy ott, ahol ezt a szennyezett anyagot felhasználták, senkinek semmi baja nem lett – mintha napi szintű kapcsolatban lennének egy egész város orvosi statisztikáival. Megjelent a reflexszerű hiteltelenítés is: a tényeket feltáró hír nem számít, csakis a hivatalos kinyilatkoztatás a „tuti”. Csupán egyetlen hozzászóló hívta fel a figyelmet a valóságra, de ő is csak azért, mert egy személyes, családi tragédián keresztül már megfizette a tagadás árát.
Ez az azbesztügy tökéletes fizikai leképezése egy sokkal mélyebb, szellemi valóságnak. Ha a bűnről szóló egyházi tanításra adott emberi reakciókat vesszük górcső alá, ugyanez a megdöbbentő és fájdalmas mintázat tárul a szemünk elé. A párhuzamok szinte ijesztőek:
- Láthatatlan, de biztos pusztítás: Az azbesztrost szabad szemmel láthatatlan, belélegezve mégis sebeket ejt a tüdőn, és végzetes daganatot indít el. A bűn pontosan így működik: mikor elkövetjük, még nem látszik a rombolás, de a háttérben már elindította a lélek megkeményedését és halálát.
- A tömeg hamis biztonságérzete: A kommentelők azzal nyugtatják magukat, hogy „mindenki ezen az úton jár, mégis élünk”. A világ ugyanezzel a logikával bagatellizálja el a bűnt: „mindenki így él, mindenki ezt csinálja, mégsem csapott belénk a villám”. A többség hamis megnyugvása azonban nem változtat a méreg természetén.
- A figyelmeztetés elutasítása: Ahogy az emberek dühösen elfordulnak a hírektől, és inkább a politikusok, az influenszerek altató kinyilatkoztatásaiban bíznak („nincs itt semmi látnivaló”), úgy a bűnben élő ember is elhallgattatja a lelkiismeret intő szavát. Inkább a világ hamis, megnyugtató szavait akarja hallani.
Az örök kárhozat és a bűn következménye a mai többség számára éppolyan távoli, absztrakt és érdektelen dolognak tűnik, mint a 30 év múlva jelentkező tüdőhegesedés. Ezért jöhet a bűnbánat és a veszély felismerése helyett a gúny, a relativizálás és a tagadás.
Ha pedig valakit mégis megérint és a nyugtalansággal tölt el a bűn kérdése, vajon kitől kér tanácsot? Természetesen attól, aki a leginkább „pártatlan és független”. Így jön a képbe a Sátán és a szolgahada. Ő és csapata a szellemi világ legkiválóbb PR-szakemberei, a hitetés nagymesterei. Annyira objektívnak, modernnek és szabadelvűnek tüntetik fel magukat, hogy tömegek hisznek nekik, miközben lekövezett, sima utakon a lelküket akarja megszerezni.
Valahogy mindig azt érzem, hogy a ma embere skizofrén módon két világban él egyszerre: ott szédeleg az ábrándjai és a kőkemény valóság között, és már meg sem tudja különböztetni az igazságot a hazugságtól. Mivel folyamatos időhiányban és fáziskésésben él, nincs ideje végiggondolni, hogy halálos veszélyben van, mert a bűn lassan, de biztosan ölő méreg. És ahogyan a szennyezett utak teljes felmarása nélkül nincs fizikai menekvés az azbeszttől, úgy a lelki méregtől sem lehet önmegváltással elhatárolódni. Ha nem kérjük időben, bűnbánattal, hogy Isten szabadítson meg tőle Jézus Krisztus által, akkor előbb-utóbb szembe kell néznie a kárhozatos következményekkel mindenkinek, akár hitt a méreg létezésében, akár nem.