„Sose fordítsd fegyvered csövét olyasmi felé, amit nem akarsz eltalálni” (Maderspach Viktor)
Előrebocsátom, hogy véleményt fogalmazok meg, és érzésekről írok. Most ismét elítélik a vadászokat, a vadászatot. Most éppen azért, mert egy Tisza párti politikust kaptak rajta, hogy vadászik. De ez ment az előző Fidesz kormányzat idején is, ha egy kormánypárti képviselő vadászott. Minden időben hordozott egy többlet tartalmat a vadászat. Államférfiak, nők is vadásztak. Kedvtelés, szórakozás, státusz, szenvedély, környezetvédelem. Kinek mit jelentett. De voltak mindig orvvadászok is, akiknek jogosultsága nem volt, de mégis vadásztak.
Nagy irodalma van a vadászatnak, a vadász történelemnek. Fekete István író, gróf Széchenyi Zsigmond, Xántus János természettudós, Molnár Gábor író, Szinyei Merse Pál festő, Kittenberger Kálmán Afrika kutató,Ernest Hemingway író. Még sokan mások. Sohasem csak vadász volt valaki, hanem mellette kutató, író, zoológus, etnográfus, gyűjtő, vadbefogó. A vadászat mint olyan nem létezik önmagában.
A vadászat megítélése koronként és társadalmanként is változik. Ma egy tyúk, disznó levágásáért is feljelentenek egy jóléti társadalomban. De ma is van olyan közösség, ahol a mindennapi élet szerves része a vadászat a megélhetésért.
Voltak hírhedt vadászok. Buffalo Bill (William Frederick) szerződésben vállalta, hogy a Kansas Pacific Vasúttársaság építőmunkásait ellátja bölényhússal. 18 hónap alatt 1867 és 1868-ban 4800 bölényt ölt meg. Nyilván ütköztek az érdekek a helyi nomád, vagy félnomád, ma indiánoknak nevezett népekkel, akiknek a bölény szintén szerepelt az étlapján. Nem is kell semlegesnek maradnunk, nyugodtan törjünk pálcát a vadász felett, aki kiirtotta a bölényeket.
Hírhedt vadászatok is voltak. A nagy gazdasági világválság idején (1930-as évek), Ausztráliában történt és nagy emuháború néven említjük. Az elszaporodott madarak (20.000 példány) egy bizonyos területen, a gabonaföldeken óriási károkat okoztak, ezért akarták őket megritkítani. Bevetették a golyószórós katonaságot, és közröhej lett belőle, mert a madarak gyorsan megtanultak menekülni, alkalmazkodni.
Érezzük, hogy vadászat és vadászat között különbség van. A vad elejtése mióta ember az ember létezik. A megítélése és eszközei változnak csupán. Ma nagyon sok ember él a földön. Ma már nem a vadászatból él az ember. Ezért nem szükségszerű. Már nem ruházkodik belőle, és a húst sem ebből szerzi be. Ezért nagyon sok emberben ellenérzést szül a vadászat. Nem életszükséglet. Ugyanakkor az emberi érdekek ütköznek az állatok érdekeivel. A farkasok, medvék a haszonállatokat dézsmálják. De az is baj, amikor egy területen nincsenek ragadozók, mert elszaporodnak a növényevők. Az élet egy többrésztvevős történet. Ember, állat, növényzet, az ember által kialakított környezet és a vad környezet.
Mocsa és környezete vadászati szempontból apróvadas területnek számít. Azonban elszaporodtak nagyvadak, őzek, szarvasok, vaddisznók. Ez utóbbiak most disznópestist is hordoznak. A vaddisznókat kilövésre ítélték. Most már van aranysakál is, amely az őzgidákat, és szarvasborjakat képes zsákmányolni. Valamiféle rend kialakul. De közben az emberek haszonnövényeket termelnek a földeken. Az állatok ebből is élnek. Itt vannak a telelő ludak, akik a vetés jó részét képesek kiszedni a tél folyamán tavaszig. Abból sem lesz gabona. Az aszály miatt a tavaszi vetés erősen károsodik. A vizek csökkennek, a tavak halállománya csökken. A kárókatonák, kormoránok, ha halászni jönnek, fejenként naponta fél vagy egy kilogramm halat is megesznek. Könnyű kiszámolni, hogy 10 kormorán egy halastó mellett 10 nap alatt egy mázsa halat is képes kiszedni. 100 nap alatt meg egy tonnát.
A vadászat ugyanakkor egy jól fizető tevékenység is. Mert vannak vadásztársaságok, ahol kielégítik a vadászni vágyók szenvedélyét és vadásztatnak. Pénzt keresnek, és közben bizonyos funkciókat is ellátnak ezzel kapcsolatban. A gazdák számára a végeredmény az, hogy kevesebb a mezőgazdasági kár.
Állandó interakció van az ember és állatok között a közös élettér miatt. A vadászat volt, van és úgy látom lesz is. Nem az a kérdés, hogy a vadászat jó vagy rossz, hanem azok, akik vadásznak, miképpen vadásznak. Az olasz vadászok hírhedtek, hogy lőnek mindenre, ami mozog. Nem tudom honnan ered ez a mohó életet kioltani akaró vágy. A nálunk ideiglenesen állomásozó szovjet hadsereg tisztjei is rendszeresen vadásztak, amikor az 1980-as években a Bakonyban faragó táborban voltam. Éjszaka nem is volt ajánlatos kimozdulni a táborból.
Minden nemzedéknek meg kell tanulnia együtt élni a környezetével. El kell tudni fogadni azt is, hogy időnként korrigálni kell a határainkat.
Mese állatot nem lövünk. Van egy ilyen mondás. Ez inkább az érzésekről és etikáról szól. Vadászat van, és fontos, hogy legyen etikája. Hobo Blues Band lemezén a prológus éppen erről szól:
„A Vadászat alapelvei: A Vadászat a vadász számára egyrészt alkalom a szigorú önfegyelem gyakorlására, másrészt eszköz a többi élőlény megismeréséhez és megértéséhez. Megtanít gondolkodni, szabadságszeretetre, jó ízlésre és tiszteletre nevel. Elvezet a természet és a hozzá tartozó jelenségek elmélyült megfigyeléséhez. A Vadászat megfelelő irányba tereli a vadász személyiségének alakulását. Olyan etikai értéket fejleszt ki benne, amely nélkül a vadászat csupán az ösztönök gyarló megnyilvánulása volna.” (Hobo Blues Band: Vadászat, Prológus 1984.)
Mellékesen, aki tanulmányozni szeretné a vadászat etikai kódexét: Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) Etikai Kódexe
Mikor fog el minket a hányinger a vadászat kapcsán?
A liftben tapasztalt hányinger és szédülés elsődleges oka az érzékszervi konfliktus. Amikor a lift elindul vagy megáll, a belső fülben található egyensúlyozó szerv érzékeli a hirtelen függőleges gyorsulást vagy lassulást, és jelzi az agynak, hogy mozgásban van. Ezzel szemben a szem a lift zárt, mozdulatlan falait látja, a test pedig azt közvetíti, hogy egy helyben áll. Az agy ezeket az egymásnak ellentmondó jeleket, információkat érzékeli, értékeli, a központi idegrendszer veszélyforrásként azonosíthatja, és ez aktiválja a vegetatív idegrendszert. Akár hányingert, émelygést okozhat.
Amikor az etikus vadászat és a valóság között csúszás van, olyankor jön a hányinger. Nem maga a vadászat a probléma.
Mint mindig a személyes érintettségemet is szeretném leírni a vadászatról. Nem vadászom. Általános iskolás koromban még bennem volt a vadászat iránti vágy. Lövöldöztem is apám Slavia 631-es típusú légpuskájával. Sem anyám érzelmi kifogásai, sem a szomszéd idős néni jogi fenyegetései nem tántorítottak el. Gyérítettem a balkáni gerléket és a házi verebeket azzal az indokkal, hogy a tyúkjainktól eleszik a magot, meg a nyulaimra betegséget hoznak. Mivel akkor a falu egyik szélén laktunk, erdő, patak és mezőgazdasági területek szomszédságában elég sok vad volt még. Volt, hogy az utcánkba vaddisznó tévedt, és a szomszéddal le akartuk vadászni. Készítettem egy üvegszálas pálcából íjat, amivel rendszeresen kijártam a telkünkre és fácánt akartam lőni. Na ezzel mentem a vaddisznó után. A szomszéd egy baltával. Nem sikerült fácánt se lőnöm, és a vaddisznót se ejtettük el. De tele lettünk adrenalinnal. Ez jó volt.
Egyszer a légpuskával lövöldöztem verebekre. Az egyiket a csőrén találtam el. Leesett a földre, vergődött, szenvedett. Akkor olyan szégyenérzés fogott el, hogy én azóta nem lőttem élő állatra. A vadászatot ettől a pillanattól fogva fotopuskával tudom elképzelni. Ami akkor még drága volt. Ma távcsöveim vannak.
