Számomra inkább kedves-vicces kép, mintsem sértő a két pápáról, XVI. Benedekről és Ferencről az a 2014-ben, a foci világbajnokság idején készült mém, amelyen mindketten imádkoznak, gondolatfelhőikben pedig ott van az argentin illetve a német nemzeti lobogó, az akkor döntős országoké. És ott a kérdés, hogy Isten most akkor kit hallgat meg…
Ez a kép számomra nem elsősorban a két egyházi vezetőt figurázza ki, hanem sokkal inkább azt a hiedelmet, hogy ha én már választottam, valaki(k)nek drukkolok és nagyon erősen akarom és kérem és pláne még hívő érdemeim is vannak, akkor Isten automatikusan meghallgatja az imádságomat.
Ebben az évben mi reformátusok országgyűlési és egyházi választások elé is nézünk. És persze lehet dönteni, hogy márpedig én ezt vagy azt a kormányt, püspököt, esperest akarom és ezért, pártok és személyek győzelméért könyörögni, csakhogy az imádság nem így működik.
Természetesen dönteni kell, felelős keresztény ember az országa és egyháza adta demokratikus keretekben végig kell, hogy gondolja a saját értékrendje szerinti legjobb döntést és vállalni is azt. Tudjuk, hogy a mennyben van polgárjogunk – ahogy Pál írja, de itt a földön is. Ebben a valóságban élünk és ezért is felelősséggel tartozunk, nem vonhatjuk ki magunkat belőle.
És természetesen lehet és kell is imádságban mindezt odavinni az élet Ura elé.
De nem érdemes Istent győzködnünk – „tájékoztatnunk”, „felvilágosítanunk”, esetleg óva intenünk – egyik vagy másik jelölt érdekében vagy ellen. Lehet viszont bölcsességet kérnünk a saját magunk számára. Hogy minket viszont ne emberi győzködések, indulatok, híresztelések befolyásoljanak, hanem Őrá tudjunk figyelni ebben is.
Nem érdemes lesújtó ítéletét kérni egyik vagy másik „gyalázatos méltatlanra”, viszont lehet az egész procedúra békességéért könyörögni, és minél kevesebb attrocitásért, erőszakért, maradandó sérülésért emberi kapcsolatokban. Önmagunkért, hogy ne ez határozzon meg minket viselkedésben, barátságban, jövőképben. Hanem az, hogy a legfontosabb választásban már döntöttünk: a Jézus Krisztusban való hitben!
És imádkozhatunk az egész döntés előtt álló közösségért, hazánkért és egyházunkért. Sőt! Könyöröghetünk a jelöltekért, bármelyikért – bármi is a véleményünk róluk…
Mert bár a mostani felelős döntés a miénk, de valahol hinnünk és tudnunk kell, hogy a holnap az Úré. Hogy az embernek szabad akaratot adó Isten nem számonkérhető a mi gyarló döntéseinkért (ahogy háborúk romjain és környezeti katasztrófák idején leginkább hitetlenek szajkózzák, hogy na ilyenkor hol van/volt Isten, de egyébként tesznek magasról az Ő akaratára), de ugyanakkor mégiscsak Ő a történelem Ura.
Szóval, igenis érdemes és kell is a választásokért, a választásainkért imádkozni. De az akkor igazi, a Mindenható és Megváltó Isten előtti könyörgés legyen…
