Site icon Meg van írva

Van-e a lelkésznek macskája?

1976 tele igen korán köszöntött be a kis faluba, már október végén elkezdett szállingózni a hó. A havazás is olyan, mint amikor az egér kirágja a zsák sarkát. Előszőr csak éppen, hogy szemeződik belőle a gabona, aztán tágul a lyuk és elindul az áradat. Adventre szépen behavazott a táj, és lelassult a világ. Az egész falu elcsendesedett és várták a Megváltó megérkezését. Nagy öröm érte a Kelemen családot, mert a szenteste hozzájuk is bekopogtatott, de a mostani ünnep mégis másként sikerült, mint az eddigiek. Mártának pont ekkorra teltek be a várakozás napjai, és egy egészséges kisfiúnak adott életet. A kis Pisti szépen fejlődött, a kortársaival együtt ugyanolyan rosszcsont volt, mint amilyennek egy fiúnak lenni kellett az ő korában. Az elemi után Pista az ipariskolát járta ki és kőműves lett. Református neveltetése ezer szállal kötötte a templomhoz. Hamar kiderült, hogy ez a Pista gyerek nem is botfülű, egyre több feladatot bízott rá a lelkésze. A végén ő lett a kántor a gyülekezetben. Aztán eljött az a nap is, amikor a lelkész megkérte, hogy legyen presbiter, de ő elutasította a felkérést, mert nem érezte magát felkészültnek a tisztségre. A második vagy a harmadik kérlelés után a gondnok megállította Pistát az istentisztelet végén.

-Állj meg, Pista, beszédem van veled! Pista megállt és elgondolkozott, hogy vajon mit is akar mondani neki az öreg János bácsi. Hát idefigyelj, Pista fiam, jó lennél te presbiternek!

-János bátyám, köszönöm a felkérést, de nem vagyok én arra méltó, hogy én járjak el Isten ügyében.

-Arra, fiam, egyikünk sem méltó! És nem is nekünk kell eldönteni ezt, csak szolgálni kell az Urat a legjobb tudásunk szerint.

-De, János bátyám, vannak nálamnál sokkal műveltebbek, okosabbak, akiknek több hasznát vehetné a gyülekezet. 

-Tudod, Pista, a sok tudomány nagy kincs az embernek, mert nem könnyű azt megszerezni. De egyszersmind nagyon nagy kárára is tud lenni a közösségnek, ha ezek a nagyon okos emberek csak ábrándokat kergetnek, papírokat gyártanak, de nem fogják meg a munka végét. Volt már részem ebben. Ezért is nagyon kell, hogy legyenek olyanok köztünk, akiknek leér a földig a lába, mert a tennivaló itt van lenn a földön.

Elmesélek neked egy történetet ezzel kapcsolatban:

Pár éve eljutottam Svájcba. A szállásunkra egy hegyi patak fahídján keresztül lehetett bejutni. A híd bal oldalán volt egy kicsi, de nagyon szépen rendben tartott templom. A híd jobb oldalán pedig egy takaros panzió állt, ahol eltöltöttünk néhány napot. Az egyik nap vacsora után kimentünk sétálni, hogy megnézzük a falut kicsit közelebbről. Hazafelé megálltunk a feleségemmel a templomnál, és hirtelen elénk került egy macska. Akkora macskát eddig én még sohasem láttam, mint az.  Még testvérek között is megvolt legalább 9 kg. Rögtön eszembe jutott a felénk szállóigeként használatos kérdés: Van-e a lelkésznek macskája?

Az eset tőlünk nem messze történt egy „magát megnevezni nem kívánó” gyülekezetben, mert az ember a nyomorúságával nem szokott dicsekedni. Két gyülekezet tartott el egy lelkészt. A nagytiszteletű úr azonban a parókiától távolabb eső falu lakóit szépen lassan leszoktatta a templomba járás fáradtságáról, mert vagy nem ért oda időben, vagy meg sem jelent az Istentiszteleti alkalmakkor. Ahogy a lelkész elmaradozott, az egyházadó is elmaradt. A hívek kerestek másol lelki táplálékot, a templom pedig üresen tátongott. Már csak a szél támaszkodott neki a falaknak és az eresztékeknek, pusztult minden, úgy, mint aminek nincs gazdája. Már a templom egere sem bírta tovább az éhezést, összekapta batyuját, és elköltözött az üres épületből. Olyan helyre ment, ami a macska miatt veszélyesebb volt ugyan, de ott legalább mindig akad valami, ami leesett neki is. Mert a veszélyt ki lehet kerülni, ha felkészülünk rá, de a tartós éhezés biztosan megöl.

A templomnak kellene a legszebb épületnek lenni a faluban. Amikor belépek valahol az Isten házába, egyből látom, hogy van-e macskája a lelkésznek, vagy nincs. Hál’ Isten van sok jó példa, amikor a hűséges pásztor összetartotta nyáját, a presbiterek is jól végezték szolgálatukat és kivirágzott a gyülekezet. De láttam olyat is, amikor csődbe ment egy gyülekezet, és a presbiterek maguk fizethették vissza az adósságokat, már akik megmaradtak a süllyedő hajón. Nagy hit- és jellempróbája volt ez az ottani presbitereknek.

Tudod, Pista, nem mondom, hogy könnyű szolgálat ez, amire felkérünk. És nem tudom azt sem sorolni, hogy milyen nagy előnyökkel jár ez a cím. Sőt, időnként konfrontációval is jár, mert az ember a saját pénzére magától is vigyáz, de itt az Isten pénzéről, és annak a megőrzéséről kell dönteni. Több olyan gyülekezetben jártam már, ahol elszörnyülködve láttam, hogy a presbiterek egyáltalán nincsenek azzal tisztában, hogy mekkora felelősséggel is jár ez a tisztség. Ha egyáltalán elmennek a gyűlésekre, akkor is csak vakon rábólintanak a dolgokra. Azzal nyugtatják magukat, hogy ők megbíznak a másikban. Kegyes szavakkal még az igéket is ki lehet forgatni, sőt el is lehet bújni mögéjük. Aztán a hangzatos lózungokból szinte sosem lesz cselekvés. Egy valami lesz csupán: okoskodás, melyből többnyire a ’fogjuk meg és vigyétek’ elv következik. Ha valakit egy-egy kérdés, ellenvélemény vagy a számonkérés felelőssége eleve sért, ott már baj van, mert az igazság szereti a fényt. 

Nehéz, de szép szolgálat ez, amire kérünk. Gyülekezetünk rendje szerint a közösség egy része rád lesz bízva, és neked észre kell venned és segítened kell a rászorulókat, sőt, példát is kell mutatnod a többieknek, mert te nem vagy ám akárki, hanem a gyülekezet elöljárója, a PRESBITER. Ugyanakkor az Isten szerinti munkálkodásunknak van egy nagy hozadéka, amit nem lehet pénzzel kifejezni. Majd meg fogod látni, hogy mennyi szeretetet, köszönetet és imádságot kapsz áldozatos munkádért. Nekem a mai napig is könnybe lábad a szemem, amikor arra gondolok, hogy akár egy egyszerű bevásárlást milyen hálásan köszönnek meg idős, rászoruló gyülekezeti tagok. Mert az igazi fizetség szívből adatik nem a pénztárcából.

Na, Pista öcsém, ezek után elvállalod-e a presbiterséget?

-Elvállalom, János bátyám, Isten segedelmével!

– Isten áldjon meg, fiam! Aztán akármerre visz is a Gondviselés, sose felejtsd el megnézni, hogy van-e a lelkésznek macskája!

Exit mobile version