Ez a kérdés foglalkoztatott, miközben hosszas vívódások közepette töröltem az ismerőseim közül azokat, akik már elhunytak. Nem vagyok érzéketlen, csak bizarrnak tartottam, hogy jelennek meg még tőlük posztok (valaki biztosan átvette az oldaluk kezelését). Ahogy már az is furcsa volt számomra, hogy halálhírük után ezeken a felületeken üzentek az elhunytnak: „XY, mindig velünk maradsz” vagy „XY hiányozni fogsz” stb. Nem tudom, hogy kinek szóltak ezek a kiírások, olvassa-e a megszólított ezeket egy online túlvilágban?
A digitális térben halálunk után is élünk még? Jó, a kirakott fotóink, élces megjegyzéseink megmaradnak, míg nem kerülnek törlésre, de van az online világban örökélet reménysége?
A digitális tér, mint az élet egy fizikális terének kérdése nagyjából azóta foglalkoztatja az emberiséget, mióta létrehozta magát a digitális világot. Számos tudományág elmélkedett ezen. A probléma széleskörűségét jelzi, hogy a filmes popkultúra is megszólalt a témában olyan sci-fi kalandfilmekkel, mint például a Tron (1988), a Mátrix (1999), a Transzcendens (2014) vagy a Lucy (2014).
Miközben a különböző tudományok irányából izgalmas teóriákat lehet végigfuttatni az online világelméleten, szögezzük le, hogy maga a kiindulási pont abból a gőgösen téves alapgondolatból indul ki, hogy az online világ teremtve lett. Azért gőgös ez az elképzelés, mert isteni hatalommal ruházná fel az embert. Az online világ nem teremtve, hanem csinálva lett. Teremtve egyedül ez, a valós, nevezzük offline világ lett. Az a világ, amiben az élet testet ölt, kiterjedése van térben és időben, és mindkettőben véges a kiterjedése, amelyben a végességet a Teremtő eredeti szándéka szerint állította vissza az öröklét dimenziójába Jézus Krisztusban.
Nincs, nem is lehet túlvilági élet a halál után az online világban.
Ahogy élet sincs a digitális térben.
Ezt az evidenciát azért érdemes leszögezni, mert egyre gyakrabban hallható az az okfejtés, hogy xy generáció, csoportosulás, emberréteg az online világban él, csak ott lehet elérni. Minden olyan tevékenység (ön)ámítás, ami ebben a térben keresi az embereket. Ott nincs és nem is lehet élet. Ott ábrándok vannak, ott csalások vannak, ott kibúvók vannak, ott testetlenség van, ott algoritmusok vannak, amik a valóságból kiragadva kábítanak, bitek és bájtok csinálmányai vannak…
Az emberek nem ott vannak, ott legfeljebb az elcsábított, elterelt, ellopott és leszedált figyelmük van. Azzal, hogy azt állítják, emberek vannak az online térben, azzal akarva-akaratlanul legalizálják a figyelemrabló, a valós helyett a hamisra terelő, létét csak önmagával igazoló digitális csapdát.
Nem az a feladat, hogy ott érjük el a figyelmet, hiszen azt ott fenntartani nem lehet az online tartalmak színesen kábító dömpingjében (és az a veszély is fenyeget, hogy mi magunk is részesei leszünk ennek a dömpingnek). A feladat az, hogy együtt élve az online térrel, lavírozva csapdái között, használjuk okosan, bölcsen lehetőségeit. És törekedjünk arra, hogy kihozzunk minél több figyelmet erre a való, Isten által teremtett világra, ahol egyedül adatik minden tökéletlenségünk ellenére is az örökélet tágassága.
