Hírlik, mert híresztelik, hogy félrevezetett állapotban vagyunk, soha nem látott krízisben, be nem gyógyuló sebekkel, mély problémákkal.
Vannak kétségeim. No, nem vagyok tévedhetetlen, az egyháztörténetben is kevesebb, mint több a tudásom. Mégis, veszem a bátorságot és kételkedem abban, hogy ezek az értünk aggódó, időn és téren át értelmezett szavak igazak. Hátsó szándékot sejtek mögöttük.
Kétségeim vannak református közösségünkre tett némely általános, feltárónak avagy jobbítónak titulált kijelentések valódi szándékáról. Kétségeim pedig nehéz helyzetbe hoznak, mert vannak valóban igaz szándékok, amelyekre érdemes odafigyelni.
Némely értünk aggódás nem különbözik az ellenünk aggódástól. Vigasztalásuk gyümölcse a megosztottság, a harag, az indulat, a gyűlölködés, az elbizonytalanítás.
Kényszerpályára késztetnék egyházunkat, pedig nekünk már van kijelölt utunk. Az egyetemes megváltás örömhírét hirdetni: nem mások ellenében, de speciális módon, Magyar Reformátusként, Krisztus közösségében, a nemzet részeként. Ami ez ellen szól, ami a nyáj szétszéledésében munkálkodik, az a farkas bendőjének hangja. Ami a kijelölt utunkon mozog, az bárány. És nem szomorú, gazdátlan, hanem őrzött, boldog nyáj, amelynek útja és küldetése van. És ha valóban rossz legelőre is tévednénk, van, aki vigyáz ránk, van igazodási pontunk.
Szóval köszönjük, de megvan az Örömünk, megvan a Jobbítónk, megvan a Vigasztalónk, aki nem akar felfalni bennünket.
