Az adatokból valóban úgy tűnik, berobbant a járvány. A nemzetközi egészségügyi felmérés szerint jelenleg a világon Magyarországon terjed leggyorsabban a vírus. Nyolcezer fölött van a napi megbetegedés-szám. Egy nap alatt háromszor annyi ember, mint amennyi a település lélekszáma, ahol lakom! Most újra nem tudjuk, mi lesz. Adventi alkalmak, karácsony, ünnepek, tanítás, munkahelyek, idősek, közösségek …
A gazdasági szakemberek brutális inflációt jósolnak. A keserű-vicces mémek már így is terjednek a neten a méregdrága tankolásokról. Hiány alakult ki üzemanyagból, sofőrből, konténerekből, chipekből, magnéziumból, AdBlue-ból és most legújabban már papírból is – az új református énekeskönyv megjelent példányait elkapkodták a gyülekezetek, de az újranyomás most ezért várat magára. Mi lesz a kicsinyke megtakarításainkkal, mi minden fogja anyagi értékét veszíteni?
Sorolhatnám tovább napjaink árnyait. Egy ismerősöm határozott véleménye szerint ezek már a végidők, ez már a végítélet: az apokalipszis négy lovasa közül az első, a fehér lovú pestis, a „Járvány” vágtat most szerte és lövöldözi szét mérgező nyilait…
Mindeközben az egyházi esztendő három utolsó vasárnapjának idejét éljük, az óegyházi beosztás szerinti évkezdő advent előtt. Az Ítélet, a Reménység és az Örök Élet vagy Örökkévalóság vasárnapjait. Melyeknek témája valóban az utolsó ítélet, a jelen világ vége, elmúlása. Akár a Jelenések könyve akár Jézus búcsúbeszédei szerint (Mt 24, Mk 13, Lk 21)
„Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, mindenfelé nagy földrengések, járványok és éhínségek lesznek, rettenetes dolgok történnek, és hatalmas jelek tűnnek fel az égen. De még ezek előtt kezet emelnek rátok, és üldöznek titeket; Kiszolgáltatnak titeket még a szülők, testvérek, rokonok és barátok is, egyeseket meg is ölnek közületek, és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért. Jaj azokban a napokban a terhes és a szoptatós anyáknak, mert nagy nyomorúság szakad a földre, és harag erre a népre. És akkor jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban. Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóerői megrendülnek. És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel.”
Mégsem gondolom, hogy eljött a rettegés és a világvége hangulat ideje. Voltak már rettenetes háborúk és járványok, természeti katasztrófák és gazdasági válságok a világtörténelemben, s bár a keresztények sorsa és a földünk állapota nem éppen fényes ezekben az időkben, mégsem tudhatja senki ama napot, még a Fiú sem, egyedül csak az Atya. No meg aztán az Ítélet vasárnapja is minden év novemberében elérkezik. Ünnepeljük a Reménység és az Örökkévalóság vasárnapjával együtt.
Éppen ezeknek a novemberi vasárnapoknak az üzenete lehet a mi válaszunk mindarra, ami történik. Az „idők jelei” erre hívnak minket, ébresztgetnek, felráznak!
A szembenézésre.
Ennek a világnak a mulandóságával. Lehet „fenntartható” fejlődés, meg gazdasági növekedés, meg progresszió minden fizikai és elvi téren, és válhat is ez bálványává sokaknak, egész civilizációnknak, de egyszer vége lesz. Tényleg. Totál. Vége.
És önmagunkkal. „Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé” (2Kor 5,10) Egyszer nekünk is végünk lesz – már ami e földi létünket illeti. Ebben a világban lehet sok minden következmények nélküli, kinek ritkábban, kinek gyakrabban sikerül e mutatvány, de egyszer megméretik minden. Kristálytiszta fénybe kerül minden tett, szó, gondolat, érzés, mulasztás. Bűn. Ki lesz mondva a jóra, hogy jó, a rosszra pedig, hogy rossz.
Nekünk mégsem katasztrófafilmbe illő világvégével vagy középkori mesékbe illő bugyogó üstökben fövéssel végződik az egész történet. Hanem a Reménységgel és az Örökkévalósággal! „Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.” (Lk. 21,28) „Csodás jeleket mutatok az égen és a földön: vért, tüzet és füstoszlopokat. A nap elsötétül, a hold vérvörös lesz, mielőtt eljön az ÚR nagy és félelmetes napja. De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az ÚR nevét” (Jóel 3)
A dolog lényege, a hitünk lényege, hogy „aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen”! Hogy aki hisz abban, Aki ebbe a katasztrofális világba eljött, Aki minden elveszettségéből megváltotta, Aki olyan Ítélőbíró, hogy az életével/halálával fizetett érte, Aki a gonosznak, gyűlöletnek, fájdalomnak, ostobaságnak, reménytelenségnek, a halálnak vet véget az utolsó napon, az felemelt fejjel és végtelen örömmel várja.
Annak az élete fölött az ítélet már kimondatott és bűnbánattal elfogadta, a szabadulás meghirdettetett és boldogan rábízta magát. Tulajdonképpen annak a végidők és az örökkévalóság már elkezdődött…
De míg ez el nem jön, elfogadjuk az újabb és újabb szembesítést és ébresztgetést. Könyörgünk hitért és reménységért. Igyekszünk sózni a világot. Megmaradni mégis-hűséggel abban a világban, ahol nincs maradandó városunk. De nem félünk, bármi is jön.