A napokban ismét felmerült hazánkban az aktív eutanázia jogi lehetőségének kérdése. A téma érzékeny, a szenvedés valós, a párbeszéd hasznos. A diskurzusban voltaképp az élet szentsége és az önrendelkezési jog kerül szembe egymással, én most csak ezzel foglalkozom. Mert ennek a két látszólag egyenértékűen fontos dolognak mentén folyamatosan hasad a társadalom Európában.
Hisszük és valljuk, hogy Krisztus keresztáldozata az örök élet reménységét hordozza, de fontos üzenettel van a földi élet számára is, áldozata megnövelte az élet értékét. Ezért kiállunk amellett, hogy – bár az önrendelkezési jogot felelős értékrendnek tartva – az élet szentségét nem írhatja felül az önrendelkezés joga (sem). Ezzel szemben áll az az új gondolatiság, ami viszont mindent az önrendelkezés mögé utasít. A haladó nyugat e princípium mentén távolodik (távolodtatik) el keresztyén gyökereitől.
Az önrendelkezés jogán alapuló nyugati világ jelenleg ott tart, hogy az életközpontúságot felváltotta a kizárólagos ön(én)központúság. Nincs más, és nem is lehet más. A kizárólagosság jegyében tagadják a krisztusi életszentséget, az Istentől nyert igaz szabadság helyébe az önrendelkezés jogának hamis szabadságeszményét illesztik. Vastag vonalat húztak az életszentség és az önrendelkezés közé, amin nincs átjárás. Ha eltérsz ettől, akkor rád ég a vád: a szabadság ellen vagy, nem vagy humánus, nem vagy empatikus, érző, nincs benned igaz szeretet, nem az emberek érdekét szolgálod stb.
Eszkábáltak egy új istent, aki az ő értelmezésük szerint emberpárti, az önrendelkezés istenét. A kizárólagossággal sarokba szorították azt az egyházat, ami nem ilyen Istent hirdet: elfogadod a mi istenünket, vagy kirekesztő vagy, magadra vess, ha nem követnek a híveid.
Így lett az a jó egyház, aki velük ért egyet. És így lett az „ön” az új hívószó, és lett az ÉLET (biológiai, filozófiai, teológiai stb. értelemben) pária.
Idehaza egyelőre az élet szentségének az elfogadása még azok számára is követhető elv, akik nem vallják, nem hiszik, hogy az élet, az élet tisztelete Isten rendelése. Az önrendelkezés kizárólagosságában bízók azonban itt is dolgoznak. Jól látható offenzívába fogtak az egyház ellen, amivel egyszersmind társadalmi és politikai téren is rést üthetnek a keresztyén értékeket vallók közösségében. Az egyházak térvesztésének hamis tényét híresztelik. Ezt a ferdítést a népszámlálási eredmény megjelenése után igazoltnak látják annak ellenére, hogy az adatok a keresztyénséget (a valóban fogyatkozó hívek számával is) mint a legnagyobb, felekezetei tagolódásuk ellenére is egységes közösségnek bizonyítja. Ami egy ennyire szekularizált világban önmagában is eredmény (ez persze nem mentesít az önvizsgálat alól). Hazug propagandájukat folytatva a hívek fogyatkozásának terhét egyedül az egyházak számlájára írják, miközben abban az ő szerepük nem elhanyagolható. Politikai befolyásoltság, maradiság, kirekesztés, a kor kérdéseivel nem foglalkozó és az önrendelkezést tipró képződmény… szólnak a vádak, védekezésre kényszerítve az egyházakat. Nem zörög a haraszt… Az elbizonytalanítás sokakat elért, valljuk be, néha még mi magunk is önmarcangolásba fogunk.
A gyermekvállalás fontossága, a hagyományos család értéke, az LMBTQ propaganda károsságának hangsúlyozása… Az élet szentsége mellett kiálló egyház meghatározó jelenléte azt mutatja, hogy az önrendelkezés feltétlen joga még nem lett vallássá hazánkban. De a folyamat jól láthatóan elkezdődött.
Ebbe a folyamatba illeszkedik az aktív eutanázia jogi lehetőségének napirendre hozása. Egy ügyvéd szomorú esete, akinél gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizáltak (imádságos szeretettel gondolunk rá), élesztette fel a vitákat. Karsai Dániel utolsó nagy ügyében szeretné elérni az eutanáziához való jog kibővítését Magyarországon. Beadványt intézett az Emberi Jogok Európai Bíróságához az eutanázia hazai jogi szabályozásának megváltoztatásáért.
A kérdés nem társadalmi nyomásra került elő, nem az igények sokasodtak meg. De az érzékenysége miatt mégis sokakat megérint. Tehát napirendre került egy olyan téma, ami nem általános érintettségű, de mégis általánossá emelhető, megosztható vele a társadalom, még azokat is szembeállítja egymással, akik – bár különböző oldalon és alapon, de mégiscsak – az etikus álláspontot támogatják (az önrendelkezést propagálók jól bejáratott módszere ez). Az egyházak pedig bármit lépnek az ügyben, az felhasználható ellenük. Ha nem nyilvánulnak meg, akkor „bűnösök közt cinkos aki néma”, ha ellenzik, akkor az emberi szabadságot (önrendelkezést) tagadják, ha pedig netán támogatnák… nos akkor megtagadva a húsvéti evangéliumot, egy nagy lépést tennének az új idők új istenei felé…
A hírek szerint, az amúgy más önrendelkezések (mint például a nemzeti, vagy nemzeti kisebbségi önrendelkezések) ügyében kevésbé érzékeny Emberi Jogok Európai Bírósága sürgősséggel tárgyalja Karsai Dániel ügyét. Az ítélet akár már januárban is megszülethet, ami a magyar államra nézve kötelező érvényű lesz. Kíváncsian várom azt a döntést, vajon jogerőre léptetik-e a korlátlan önrendelkezés jegyében a halált, mint végső megoldást. Ám tegyék. De akárhogy is van, mi sose lankadjunk hinni és hirdetni az egyetlen, igaz és örök megoldást: Jézus Krisztust, az Életet.
