A vendéglátás nagy feladat, mennyi mindent meg kell azért tenni, hogy a vendég kedvében járjunk és megfeleljünk a felénk támasztott követelményeknek. Otthonunk, a környezetünk árulkodik arról, hogy kik is vagyunk valójában. Otthon az igazi valónk mutatkozik meg, lehullik rólunk sokszor csak a felvett, kifelé mutatott álca. Bár a vendégvárásban, hacsak nem a hirtelen betoppanóról van szó, azért igyekszünk otthoni énünk legjobb verzióját megjeleníteni. Kitisztítjuk, kicsinosítjuk a lakásunkat, a lakókörnyezetünket, hogy méltó legyen a vendéghez. Ezzel is szeretnénk megtisztelni őt, ha már a vendég is megtisztel minket azzal, hogy eljön hozzánk.
Ezekben a napokban foci világbajnokság lázában ég a világ, meredten nézzük a televízióban a Katarból közvetített meccseket. Már a VB előtt is komoly csatározások dúltak, mivel a házigazda kikötötte, hogy tartsák tiszteletben a vendéglátók hitét és a szokásait. A szervező ország népe nem kér, de nem is kíván reklámozni semmilyen szexuális kisebbséget terjesztő, megosztó ideológiát, és nem is enged teret ennek. Rengeteg támadás éri őket a liberális oldalról, amelyek a régi sablonra épülnek, hiszen aki nincs velük, azt rögtön ellenséggé nyilvánítják.
Ennek az oldalnak két fontos vesszőparipája van, melyet felváltva vagy akár dísztő sorban is képes alkalmazni. Az egyik a demokrácia (az eredeti görög kifejezés szó szerint néphatalmat jelent), hogy minden egyes embernek lehet saját véleménye, és szavazati joga, hogy alakítsa a közéletet. A demokrácia egyik fontos fokmérője a szólásszabadság, a másik pedig az egyéni szabadságjogok, amelyek minden embert megilletnek a másik jogainak csorbítása nélkül. A másik vesszőparipa a tolerancia, mely alapjában véve helyes és követendő, a kölcsönös megértés és tisztelet alapja, egyfajta morális parancs.
A liberálisok azonban ezeknek gyakorlásában rendre önellentmondásba keverednek a hirdetett szabadság égisze alatt. A történelem már ezerszer bizonyította, hogy ha bármely kisebbség uralkodni akar a többségen, az mindig diktatúrába torkollik, még ha az odavezető út jószándékkal van is kikövezve. (Ilyen a pokolba vezető út.) Hiába fogadjuk el embertársainkat olyannak amilyenek, ez nem elég nekik, hanem állandóan plusz jogokkal és követeléssekkel állnak elő. A demokrácia és a tolerancia nevében egyenesen előírják a másfajta gondolkodással vagy mássággal való teljes egyetértést, annak követését, reklámozását, éltetését.
Nem kis ellenérzést vált ki belőlem a szivárványos zászló lóbálása mindenhol, mely azt sugallja, hogy a remény színei, az Istennel kötött szövetség jele csak és kizárólag egy bizonyos szexuális orientációjú kisebbség tulajdona lehet ezek után. Így üresednek ki emblematikus fogalmak, jelképek: a liberalizmus, a tolerancia, a demokrácia, a szivárvány stb….
Hatalmas pozitív tanulságokkal is szolgál a 2022-es foci VB. Megmutatja, hogy nemcsak alkoholos befolyásoltság alatt lehet önfeledten szurkolni a csapatoknak. Nincs szükség ehhez szeszre, de garázdaságra, metrókban és utcákon tomboló tömegekre sem. Nagyon jól meg lehet lenni térdeplős, szivárványos és mindenféle rátelepülős ideológia nélkül is. A foci legyen az ami, sport és semmi más.
A Belgium – Marokkó (0-2) mérkőzést követően Brüsszel csatatérré változott. A marokkói bevándorlók „örömükben” törtek, romboltak és gyújtogattak, hogy sikerült legyőzni az őket befogadó, vendéglátó országot. Brüsszel, az EU fővárosa, a befogadás, a liberalis európai civilizáció emblematikus megjelenítője, képviselője egy pillanat alatt csatatérré változott. A Németország – Japán (1-2) meccs is nagyon tanulságos volt, mert a VB-n a német focisták szájukat eltakarták és így tiltakoztak, hogy nem használhatnak szivárványos jelképeket.
A japánok pedig „csak” fociztak és nyertek, mert ők ezért jöttek.De a japánok még ennél is nagyobb fricskát mutattak az öntelt és önmagát fejlettnek képzelő nyugatnak, mert a meccset követően a szurkolóik szemeteszsákokat fogtak és kitakarították maguk után a stadiont. El lehet gondolkozni a két példán, hogy a ’mindent szabad’, ’az egyén az első’ civilizáció hova vezet!? Mekkora a különbség a japán kulturált szórakozás és a német-brüsszeli sokk között! Szerintem ez a civilizáció vége, ez a gondolkodásmód elérte a maximumát, innen csak lefelé vezet út. A kultúra valami egészen más, amelynek vannak lépcsőfokai, így képes felfelé vezetni, tökéletesedni. Ne felejtsük azonban el azt, hogy a lépcső mellett mindig kell, hogy legyen korlát, melybe belekapaszkodhatunk. Ilyen korlát az Isten törvénye.
Felismertük-e már, hogy mi is vendégek vagyunk ezen a bolygón, és nem ártana odafigyelni a vendéglátónkra, Teremtőnkre, és örülni annak, hogy itt lehetünk és megköszönni, hogy vigyáz ránk. Most Adventben viszont az kerül előtérbe, hogy kicsiben mégis, mi is lehetünk az Úr vendéglátói. Micsoda nagy dolog, hogy tisztelettel, szeretettel behívhatjuk az Urat az életünkbe. Ránk nézve tisztesség, ha Jézus betér hozzánk, hogy megérintse a lelkünket. Mi a nincseinket tudjuk csak adni Neki, és mindig kérni tudunk csupán. Itt az ideje, hogy kifejezésre juttassuk a hálánkat és a köszönetünket, ne szégyelljünk bizonyságot tenni az Úr iránti tiszteletünkről, szeretetünkről. Nekünk most kell bizonyítanunk vendéglátásunkkal, életünkkel, mert egyszer eljön az idő, amikor majd mi szeretnénk bekéredzkedni az Ő országába. Méltók leszünk-e kopogtatni az ajtón? Nem hiszem.
Nekünk nem a tűzhely mellett, a feldíszített lakás melegében kell várni az Urat, hanem ki kell menni elé a hidegbe, a kapuba, vagy még távolabb, hogy amikor jön, azonnal nyithassuk az ajtót, hiszen mindig is csak Rá vártunk, miénk a megtiszteltetés még a várakozásban is.