Site icon Meg van írva

Vérvonalaink

„Ha én lettem volna akkoriban a Sátán, azt sugalltam volna a népnek, válassza inkább Barabbást a keresztre! Lőttek volna a fejlődésnek” – merengett el Hrabal Káinja, a forgalmista úr. Mintha bizony a sátán keresztül tudta volna húzni az Úr terveit!
Krisztus véráldozata az Úr újjáteremtő szabadításának értéke, örökkévalósága és örökérvényűsége. Követve az Ő vérvonalát beláthatjuk, hogy sokkal inkább ered az Ő áldozatából a mi szabadságunk, mint bármi másból. Az Ő szenvedése köt össze bennünket időn és téren át az Úr megváltó szeretetével: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3,16)

Ha én lettem volna akkoriban a sátán, akkor hagytam volna a tömeget a maga útján, nem pedig belé lövettem volna – merengek én most erre a bűnös gondolatsorra felkapaszkodva. 1956-ra gondolok, október 23-ára. Ha hagyták volna a rettegő kis sátánok a diákokat, a hozzájuk csatlakozókat, akkor talán csak addig ment volna ellenállás hiányában a tömeg, míg elfáradva azt nem hiszi, hogy kapott szabadságot. De a sátán itt se ügyeskedett jól. Kiontott vérrel tette értékessé az áldozatot.
Én nem tudom, hogy az 56-os egyetemisták történelmet akartak-e csinálni? Hogy a lengyelekkel szimpatizáló tüntetésük, a pártállam és a szovjet csapatok ittléte elleni ellenvetésük, szervezkedésük közben gondoltak-e arra, hogy nem maguknak, hanem a jövőnek hozzák az áldozatot? Egyáltalán gondoltak-e ilyen áldozatra október 23-án?  Egy részük még a II. világháború alatt pislákolt a világra, a sztálinista terror alatt tanult meg beszélni és gondolkodni, a jogról és igazságról az ÁVO és az ÁVH idejében kellett képet alkotniuk. Tudták-e egyáltalán, mi az a szabadság, vagy inkább a krisztusi vérvonal élesztette fel azt bennük?
Én inkább remélem, hogy nemzeti szabadságunk 56’ vérvonalán van, mint napjaink bármi más szabadságát ígérő szaggatott vonalán, girbegurbáján.

Mennyi vérvonal pásztázza történelmünket! Rövidebbek, hosszabbak. Minden kornak megvannak a maguk radírozói, azok, akik legszívesebben elvágnák, kitörölnék ezeket a vérvonalakat. Napjainkban is van késztetés arra, hogy a legtöbbtől és a legfontosabbaktól elvágjuk magunkat. Október 23-a arra is emlékeztessen bennünket, hogy voltak olyanok ezen a vérvonalon, akik inkább áldozták életüket, mintsem hagyták volna elvágni azt, ami minket ma összeköt azzal, amit úgy hívunk: szabadság.

És ne feledjük, hogy a legerősebb, legfontosabb a krisztusi vérvonal. A mellette futó párhuzamosok pedig abban a bizonyos végtelenben, az ígért öröklét bizonyosságában végül egy pontban összeérnek majd. Isten áldja meg a hősök emlékét!

Exit mobile version