Lassan elkezdődik a böjt időszaka, amikor ki-ki a maga módján, lelki szükségleteinek felismerése szerint igyekszik „megüresedni”, hogy feltöltődtessen, „lemondani”, hogy gazdagodhasson, „leborulni”, hogy Isten magához emelhesse. A lelkipásztorok ilyenkor főként a rájuk bízottak lelki vezetői, az elcsendesedés segítői, elsősorban igei szolgálataikkal. Közben persze maguk is igyekeznek a böjtbeli megújulás lehetőségével élni.
Mert tudjuk, hogy az egésznek az értelme éppen nem az éhezés, vagy a szükséget szenvedés, hanem Isten közel engedése önmagunkhoz. Amikor azért pakolunk félre, tolunk el minket betelítő és belepő dolgokat, hogy Ő hozzánk férjen, és mi is meghalljuk, meglássuk Őt. Amikor gondot viselünk különösen is – a lelkünkre! Igen, az igazi böjtben valójában gondoskodó szeretettel tudunk önmagunkhoz fordulni…
Veszprémi egyházmegyénkben épp most tanulmányi napok zajlanak, a megye egyik szegletében megszervezve, két nap előadásokkal, áhítatokkal és sok-sok beszélgetéssel. Még nincs böjt, és éppenséggel jókat eszünk is vendéglátóink jóvoltából, ez mégis inkább valamiféle lelki erőgyűjtés alkalma.
Hálás vagyok érte.
Hálás vagyok a rég nem látott kollégák, testvérek jelen-létéért. A járvány óta meglazult kapcsolatok felfrissüléséért. Osztozott nehézségek panaszaiért és megosztott örömökért. Tekintetekért, hangokért és meghallgatásért. Éjszakába nyúló együtt sóhajtozásért és együtt nevetésért.
Hálás vagyok, hogy van lehetőség, tér és idő beszélgetni a szolgálatról és önmagunkról, a lelkészi identitásról és az egzisztenciális problémákról is – egymással, egyházi vezetéssel, a lelkészképzés felelőseivel. Kérdéseket feltenni, gondokra rámutatni, tanácsokat adni és kérni, vitatkozni is akár.
És hálás vagyok, hogy mindenekelőtt tudunk együtt Isten Igéje előtt lecsendesedni, együtt imádkozni. A Jó Pásztorra, a mi Urunkra figyelni, aki most így int minket:
„Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett.” (ApCsel 20,28)
