Először viszem a fiunkat óvodába egy hónapos kihagyás után. Mégis a kutya ebből már tudja: a szokásos időben ül délután a kapuban: várja haza a kisgazdát. Fú, neki olyan könnyű visszaállni egy megszokott rutinba. Neki az a dolgok rendje, szemben azzal, hogy az előző hónapban hol ez, hol az vigyázott rá, minket csak a hátunkkal látott jóformán, meg bőröndökkel.
Az iskolások kaptak még egy hét haladékot. De vissza kell térni arra a működésre, ami kinek jólesően ismerős, kinek hervasztóan. Nem mondom, hogy nincs megkönnyebbülés abban, hogy ha a ház közepéről eltűnnek az ilyen és olyan stádiumban lévő táskák, de egyben van benne gyászfolyamat is. Az élmények, spontán gondolatok most kicsit háttérbe el! A fecskék itt-ott már ülnek a dróton, a gólyák már el is indultak. Bár napközben még meleg van, azért a fák már elkezdték elereszteni az első leveleket.
Kész vagyok én erre? Készen vagyunk erre? Én még marasztalnám a nyarat. Most jöttem csak igazán bele, most kezdtem csak felszabadulni a sok találkozásra, befogadni az ismeretlen ingereket… Még vagy két hónap nyarat el tudnék viselni – akár munka mellett is.
Idén nehéz elfogadnom ezt az új visszaállást. Megállítanám kicsit az időt. De a dolgoknak, mint tudjuk rendelt ideje van. Nem marasztalhatom a gólyát, nem diktálok a fecskének és a levelek hullásának sem parancsolok.
Csak abban bízom, hogy aki viszont teszi, annak van ereje engem is késszé tenni. Van Pálnak ez a végtelenül reményteljes mondata: „Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára.” (Fil 1,6) Miatta reménykedhetem abban, hogy az újban is megtalálom majd a szépet, az ő akaratát, azt, amiért dicsérhetem. Ahogy ennek az életnek elmúlása fölött is nézhetek reménnyel a továbbiakra, tudva azt, hogy amit eddig kaptam áldást, mind csak fonák árnyéka mindannak, ami még vár.
Szóval mi keresztények új tanév előtt, új ősz előtt és egyáltalán mindenkor, amikor inkább marasztalnánk a percet, bátran adhatjuk át magunkat a jövőnek. Nincs mit gyászolni annak a fényében, ami még előttünk van!
Mennyei Atyám!
Köszönettel állok meg előtted mindazért, amit megtapasztalhattam. Szerettem a napsugarakat, melyek csak sűrű levélrétegen átszűrve jutottak a patakmederbe. Örültem a tűző napnak is, mikor hűvös vízben lehettem. Köszönöm azt a sok találkozást, amire a hétköznapokban nincs mód, de a nyarat megtöltötted velük. Köszönöm, hogy tapasztalhattam termést úgy a növényen, mint az életeken. Kérlek, hogy mindezek mégse hátra húzzanak, ne akarjam marasztalni az időt, hanem csak mélyítsék el a bizalmam benned, aki ilyen tékozlón méred a szépséget. Aki nem faforgács ízű világot adtál, hanem tele zamatosat. Add, hogy bele tudjak kapaszkodni ezekbe, amikor arról gondolkodom, mi vár majd Nálad. Adj ebből erőt, rugalmasságot, kreativitást a rutin újrakezdéséhez! Minden ovisnak, diáknak, tanárnak és szülőnek pedig adj megújuló jószándékot, lelkesedést, elszántságot az új tanévhez. Segíts meglátni a Te céljaidat és azok felé törekedni!
Ámen!
