Élénken emlékszem a körrel való találkozásomra. Édesanyám lakkozott íróasztalánál ráakadtam egy körzőre. Tűhegyes végét elkezdtem belemélyeszteni a lapjába. Ahogy belenyomtam a lakkrétegbe, mintha pukkadt volna, megjelent egy hólyagszerű kör. Elmondhatatlan örömöt okozott a felfedezés, hogy ahol behatol a tű, onnét egyforma távolságra szalad a levegő alá, így egy kör keletkezik. Fantasztikus, lenyűgöző, és főleg ismételhető volt. Négyévesen pedig mi mást tenne a gyermek – ismétel. Egyre több, apró kör keletkezett a lakkozott íróasztal tetején. Aztán betoppant anyukám, és elzárta előlem a körzőt. Nyugdíjba vonulásakor vált csak meg az íróasztalától, az én történetem szempontjából a köreimtől.
Különböző körök vesznek körül bennünket. Közlekedési tábla, fémpénz, gyűrű, gumiabroncs, cellux, hangulatjel, nap. Ez utóbbi kifejezetten színhez kötött, sárga. Vitathatatlan, mégis vitatható. Hogyan? Úgy, hogy adott két multi. Az egyikről a Kaukázus zenekar akkordozott éles tükörként („Ha én parázok, bemegyek a teszkóba, / megnézem mennyi mindenem volna…”), a másik nevének könnyebb kiejtését a magyar nép a nudli mintájára leleményesen megoldotta. Az egyik kék és piros, a másik kék, piros és sárga színekkel kooperált… eddig. Merthogy történt egy csavar, és a tecso bevitte kommunikációjába a napot idéző sárga kört, mint figyelemfelkeltő motívumot a klubkártyás termékek jelöléséhez. A két logó közötti hasonlóságot a kék színű háttér is fokozza. Na, de nem mindegy ez? Hiszen, aki bemegy az üzletbe, az pontosan tudja, melyikben van. A lidli szerint nem, és már tavaly óta perben is állnak. Ugyanis a sárga kör fontos a multiknak, pénzt hoz/visz. Ki-ki honnét nézi ezt a helyzetet.
Nekünk, keresztyéneknek is vannak szimbólumaink. Levédve és kizárólagos használatra elkülönítve nincsenek. Így aztán időről-időre felbukkannak olyan helyzetben, amik félreértésre adhatnak okot. Mint amikor a Republic zenekar logójában a keresztyén ikhtüszt kezdték bele látni, miközben semmi közük egymáshoz. A szimbólumok mellett a fogalmaink is találkoznak félreértéssel és átértelmezéssel. Ezek sincsenek levédve. Egyre gyakrabban fordul elő az ökumenikus kifejezés abszurd használata. Nem az ökOmenikus változatra gondolok, ami a zöldmozgalmak miatt terjengett már korábban is, hanem arra, hogy az ökumenikus jelzőt felekezetmentes és mindenféle, akár ellentétes keresztyén irányzatot magába foglalóként kezdik használni, sőt még a nem hívőket is beleveszik. Szóval ott tartunk, hogy az az ökumenikus, ahol nincs jelen történelmi felekezet, de minden egyéb igen. Abszurd, mégis igaz.
Egyházi fogalmakat használnak, de valójában nem azt értik alatta, mint a templomos egyházak felől érkezők. Mi ez, ha nem megtévesztés? Sárga kör kék alapon. Az emberek nagy része megbízható minőségjelzőként értelmezi az ökumenikus kifejezést, hiszen évtizedek óta hallja az Ökumenikus imahét és az Ökumenikus Segélyszervezet jeles erőfeszítéseit. Így aztán azt gondolja, hogy az Ökumenikus egyház is ilyen. Pedig csak káprázat, még ha négy éve jogilag bejegyzett valósággá is lett, sőt az ezeréves dömösi prépostság is rájuk bízatott. Erdőben, pajtában esketnek, amit spirituálisnak, kereszténynek és ökumenikusnak neveznek. De mitől az? A papi ruházattól és Jézus nevének kimondásától? Legújabban prédikációt színlelnek mesterséges intelligenciával kísérletezve. Érdekes figurái a történelemnek. „Vándor” lelkek, akik megfordulnak több felekezet mezején, mint hallgatók. Egy kis baptista teológia Budapesten, egy kis katolikus teológia Rómában, és jelenleg éppen református doktori iskola. Ezt-azt összecsipegetve újrahasznosítanak szolgáltatásaikban. Úgy adják, ahogy a világ elvárja. Gyülekezetmentesen, mert hogy azt nem hoznak létre… még.
Már csak annyi kérdésem van, hogy hova tettük az eszünket mi, valódi ökumenikusok, akik önmagunk felekezeti öntudatával együtt lettünk testvérré?
