Mit adott nekünk az Úr? Újra halljuk a hitvalló összefoglalást Isten népének történetéről: szolga volt ez a nép, de a szabadító Isten kihozta őket onnan, az ellenség számára nagy és félelmetes csodákkal, és bevitte őket az Ígéret Földjére (6,21–23), ahol minden jókkal élhettek – városokkal, házakkal, kutakkal, szőlőkkel –, amelyekért nem ők fáradtak, hanem ajándékba kapták azokat (10–11).
Gondoljuk át, mit adott nekünk az Úr, ebben az esztendőben és eddigi életünk során! Csak a hit szeme látja, még a sok külső nehézség és próbatétel mögött is, az Úr ajándékait, amelyekért valójában nem mi fáradtunk, hanem az Úr kegyelméből kaptuk azokat. Persze, lehetséges, hogy sokat fáradoztunk, de éppen az az ajándék, hogy fáradozásunkon ott nyugodott az Úr áldása, így az nem lett hiábavalóvá. Bizony kaptunk konkrét szabadulásokat, beteljesedett ígéreteket, minden jókat; kaptunk erőt, bölcsességet, türelmet, reménységet a küzdelmekhez, és közben örömöt… Itt, ebben a hálaadásban, konkrét eseményekre és tapasztalásokra gondoljunk.
Az Úr azonban ezeknél is többet adott nekünk! Őtőle való ajándék, kegyelmi állapot, hogy Ő megtartott bennünket az istenfélelemben (12–19), mert bármit tettünk, Őt félhettük és tisztelhettük, vigyázhattunk, nem engedtünk a kísértéseknek, a sokféle idegen „istennek és istentelenségnek”, hanem megtarthattuk rendelkezéseit – azokat, amelyeket Ő jónak tart, és ami nekünk is egyedül a jó –, valamint továbbadhattuk azokat gyermekeinknek (6,20). Bizony az engedelmességet is az Isten féltő szeretete viszi végbe bennünk (13). Ez a féltő szeretet tart meg minket az istenfélelemben – a hitben, a szeretetben, a reménységben, az engedelmességben – egy kísértésekkel teli világban. Nem vagyunk tökéletesek, de szentek vagyunk (6,25), mert az Úr féltő szeretete, az eseményeket is így igazgatva, megtart bennünket az üdvözítő úton.
Az Úr még az eddig elmondottaknál is sokkal többet ajándékozott nekünk, hiszen a feltámadott Jézus Krisztusban Isten ajándékai örökkévaló értelmet nyertek. Ettől kezdve látjuk az igazi távlatokat és azt, hogy az itteni ajándékok csak előképei az örök, végső, maradéktalan megérkezésnek. Isten megáld minket ebben a világban, de az Ő ajándékai mindig túlmutatnak ezen a világon, az örök életre. Éppen az örök élet bizonyossága teszi áldássá a földi életet is. Minden más, ami ettől kevesebb, az legyen akármilyen szép, valójában halálosan kevés. „Több az élet!” (Lukács 12,23)