Keressük azt a helyet, ezen a világon, ahol nem hiányzik semmi, ahol minden jó. Ez a hely azonban csakis Isten ajándéka lehet, és csakis hitben adatik nekünk: a maga teljességében majd „odaát”, hit által azonban már itt megízlelhető. Ez az ország az Isten országa. Nem mi hozzuk létre ezt az országot, hanem az Úr; mi csak eszközei lehetünk Istennek, hogy az Ő országát építsük, minden „itteni” nyomorúság ellenére.
E-világi tapasztalatunk ugyanis az, hogy mindig hiányzik valami, „itt” semmi sem teljes, semmi sem kész, semmi sem zavartalan. Dán törzse ezért keresett magának új lakóhelyet, a régi helyett. Folyton keresünk, mert hiányzik valami… Dán törzse szűk területet kapott, beékelődve Júda és Efraim törzse közé, állandóan kitéve a filiszteusok zaklatásának. Ezért Dán törzse új lakóhelyet keresett; öt férfit küldtek egészen északra, akik találtak egy nyugodt és biztonságos területet, Lajis volt a neve, a Genezáret tavától 40 km-re, egy termékeny medencében, amelyet a Libánon és az Antilibánon hegyvonulata, valamint a Hermón hegye ölelt át (1–2).
Folyton keresünk, mert fáj az állandó hiányérzet. Ahhoz pedig isteni felhatalmazást kérünk, hogy a régit mással váltsuk fel. Útközben az öt férfi, Míká házában szállt meg, és megkérték az itt élő lévitát, hogy adjon nekik tanácsot, kérdezze meg útjukról az Istent. A lévita biztatta őket: Menjenek el békességgel, mert gondja van az Úrnak az útra, amelyen járnak (2–6). Megdöbbentő, hogy a lévita szinte nem is tudta, hogy pontosan miről van szó, mégis megadta az Úrra hivatkozó, biztató szavakat az öt férfi útjára. Emberileg biztathatunk másokat, ha ez indokolt; de Istenre hivatkozva ezt csak imádságos szívvel és szentül megfontoltan lehet. Gyakran vagyunk ebben felelőtlenek.
Így érkezett meg az öt férfi az északi Lajisba; ahol már ezzel a biztatással látták meg mások lakóhelyében a magukét. Lakott itt már egy nép, ezen a tágas helyen, biztonságban, nyugodtan, mástól nem bántva és háborgatva, másokkal kapcsolatot sem tartva. A dáni öt férfi kedvére valónak találta ezt a földet, és egy lévita felelőtlen biztatásán keresztül az Isten biztatását is bírták, ezért jó hírekkel tértek haza: „Olyan földet találtunk, ahol nem hiányzik a világon semmi!” (7–10) Nagy kérdés: Elvehetjük a másét, ha Jézus Krisztusban már minden a miénk? Nagy kérdés, hogy a régi helyett mást találva, ez a más valóban új és zavartalan lesz-e? Az újat, az igazán újat csakis az Isten adja; oda is ajándékozta nekünk, a Jézus Krisztusban. „Itt” hitben hordozzuk a hiányokat is, mert a maradandóan új már a miénk. Ezért ahol vagyunk, ott építjük az újat. Jézus Krisztus eljövetele óta leginkább erre van küldetésünk. Nincs mit keresnünk, lehetetlen Krisztusnál jobbat, Őnála újabbat keresni, és Őnélküle úgyis mindig gyötör a hiány…