Nagy áldás, hogy az Újszövetség világosságából szemlélhetjük ezeket a sorokat.
Isten köti ezt a szövetséget népével. Ő a kezdeményező. Ő teszi meg felénk az első lépést. Isten szövetsége pedig azt jelenti, ahogy ezt Jézus Krisztusban világosan megmutatta nekünk: Ő irgalmasan lehajol az emberhez, és neki oltalmat, segítséget és szabadítást nyújt.
Isten nem csupán megköti velünk ezt a szövetséget, hanem örök döntése alapján meg is tart bennünket az Ő szövetségében, kegyelmében, az Ővele való közösségben (Zsoltárok 25,13–14), hiszen az Ő szeretetétől senki és semmi el nem választhat bennünket (Róma 8,38–39), még a bűneink sem!
Ugyanakkor Isten erőt ad nekünk, Lelke által, hogy velünk kötött szövetségének rendelkezéseit – amelyek valójában a mi javunkat és életünket szolgálják – megtartsuk. Isten Lelke elvégzi bennünk és közöttünk, hogy egyre láthatóbbá legyen rajtunk: mi az Ő népe vagyunk, aki nem „idegen isteneket”, hanem Őt imádják, az Ő dicsőségére élnek, a másik ember és a teremtett világ szeretetében.
Ahol pedig Isten nem adott értelmes, azaz megtért szívet (3), ott az itteni világ idegen istenei tarolnak, elsodornak és átkozottá teszik életünket. Nem azért átkozott az életünk, mert Isten átka van rajtunk, hiszen Isten csak áldást ajándékoz, hanem mert Őnélküle az életnek csak a bűntől rontott átkát, és nem annak áldását tapasztalhatjuk meg.
Vigyázzunk, mert a nép egyetlen tagja is megfertőzheti az egész népet; ahogy egyetlen mérgező gyökér, sok halálos gyümölcsöt teremhet (17). Egyetlen megátalkodottan hűtlen és engedetlen sem lehet közöttünk! Isten népének minden tagja az Úr gyermeke legyen, így formálódhat ki rajtunk az áldás, és lehetünk áldássá mások számára is. Ez a teljes tisztaság, bennünk és közöttünk is, mindenkori könyörgésünk tárgya lehet: még nem valóság, de áldott reménység! Közben pedig az Úr megtartó kegyelme hordoz minket!