Mi a legjellemzőbb erre a három ószövetségi főünnepre?
A három főünnep alkalmával minden férfinak meg kellett jelenni az Isten színe előtt (16). A férfi említése pedig egész háza népét jelentette (11). „Kötelező” volt az, amibe valójában belenőttek, ami életük kitörölhetetlen része lett, ami nélkül nem is tudtak volna élni: az élő Isten tisztelete. Ami pedig a három főünnepen elkezdődött, az otthon, a hétköznapokban is folytatódott. A mi kultúránk „szabad”, hivatalosan nem ismeri azt, hogy „kötelező”. Főként az élő, egyetlen Isten tiszteletével kapcsolatban nem ismeri ezt, hiszen eleve nem is számol az Úrral. A magánszférába utalja az „istentiszteletet”, noha sok minden mást – a szabadság hangsúlyozása mellett is – „véresen kötelezővé” tesz. Akkoriban a „hagyomány”, az „örökség”, a „rendszeresség” az élet részévé tette a legfontosabbat: az élő Isten ismeretét és tiszteletét. Ma, a nagy szabadságban, többnyire olyan megújulási mozgalmak jönnek létre – hiszen gyökereik nincsenek – amelyek eleve hitetlennek bélyegzik azt, ami előttük volt, így hagyomány és megújulás kioltják egymást. Persze fontos egy adott életkorban megkérdőjelezni a dolgokat, de ha a „magvetés” megtörtént, az bizonnyal kihajt a kellő időben. A „magvetés” a lényeg!
A három főünnep egy adott helyhez kötődött, ahhoz az egyetlen kultuszhelyhez, amit kijelölt az Úr (2). A letelepedés után nagyon fontos volt, az idegen kultuszok miatt, a központosítás. Ez védte meg Isten népét másoktól, a valamilyen értelemben „idegentől”, miként bennünket véd a saját házunk, a családunk. Az „idegen” nem negatív kifejezés. Isten szereti az „idegent”. Az idegen a mi nézőpontunkból „idegen”, mert nekünk veszélyt jelenthet. Valóban: idegennel „nem bújunk össze”; hiszen nem tudjuk, ki ő és mit akar. Aztán majd kiderülhet róla, a Jézus Krisztusban, hogy nem idegen. A központosítás mindig véd, ha ebben a „központosító” az Isten eszköze, és ezzel ő soha nem él vissza. Minden veszélye ellenére is áldottabb ez, mint a káosz. Isten őrizzen bennünket minden diktatúrától és anarchiától! Adj nekünk, Urunk, üdvösséges rendet!
Ebben a rendben, az Isten színe előtt, kibontakozhat az ünnepek lényege: együtt örvendezni egész házunk népével (11), emlékezve Isten szabadító irgalmára (3), amelyből naponta élünk, és amely – Jézus Krisztusban – megváltó szeretettel hozott ki bennünket minden gyarló szolgaságból az igazi szabadságra. Ez a szabadság mindig ismeri a korlátokat.