Megszólal

A próféta abszurd helyzete

Nem könnyű a prófétai sors. A próféták Isten szolgálatában állnak. Nagyjából pont ez a feladatuk. Küldöttek, hírvivők, Isten akaratát meghirdetők. Csak Istennek tartoznak engedelmességgel. De ez nem mindenkit hat meg. Megpróbálják elhallgattatni őket vagy megvásárolni, de végső esetben akár megsemmisíteni is. Meg kell küzdeni saját magukkal, gyengeségeikkel, előítéleteikkel, engedetlenségükkel és indulataikkal is.

Van, amikor gúny a részük. Elizeus próféta élte át (2Királyok 2, 23-25), hogy Bételbe tartva nagyszámú kisfiú üvöltözött és csúfolódott vele. Mint mikor a kiskatonák bevonultak a laktanyába, és a tisztek meg az idősebb katonák kedveskedtek így. Gyere, jöjj, menj kopasz! Nyilván a csúfolódás mögött ott volt a közvélekedés és a szülők véleménye is.

Jeremiás prófétát egy ciszternába vetették, majd kihúzták, de börtönben maradt, míg be nem következett mindaz, amit meghirdetett. Cidkijjá király többször is kérte, hogy mindent igazán mondjon el.  Jeremiás válasza árulkodó: „ha kijelentést mondok neked, biztosan megöletsz, ha pedig tanácsot adok, nem hallgatsz rám.”  (Jeremiás 38)

Keresztelő Jánost lefejezik, mert igazat mond a királyról. A lényeg azon is van, hogy mond. Nem hallgat. 

Jónás próféta meg legszívesebben nem csinálna semmit. Megpróbál elszökni a feladat elől. Kikényszeríti Isten, hogy mégis elmenjen Ninivébe. Ott meghirdesse a bűnbánatra és megtérésre való üzenetét. Ninive megmenekül, mert megtérnek. Jónás duzzog.

Bálám próféta pénzért az anyját is eladná. Még átkot is mondana Isten akaratával ellentétesen. De hát az átkot Isten minduntalan áldássá változtatja a szájába, és így Bálám a választott népet csak megáldani tudja.

Illés próféta többévnyi életveszélyes üldöztetés és éhezés, nyomorúság után a Kármel-hegyen Isten egyetlen igaz prófétájának bizonyul. Mindenki szeme láttára az Úr az ő áldozatát fogadja el, és nem a királyi udvar hivatalos papjainak, a bálványpapoknak az áldozatát. Viszont Illés lemészároltatja a papokat.

Akkor még nem beszéltünk a vívódásokról, amelyeket átélnek a próféták. Az egyik legjellemzőbb mondat Jeremiástól: „Rászedtél, Uram, és én hagytam, hogy rászedj.”(Jeremiás 20, 7)

Ézsaiás is feljajdul, amikor megtapasztalja Isten szentségét. „Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek URát látták szemeim!”(Ézsaiás 6,5)

Van egy nagyon szomorú prófétatörténet a Királyok első könyvében (13. fejezet), ahol Isten embere Júdából, a déli országrészből érkezik Izráelbe, Bételbe, az északi országrészbe. Ott meghirdeti Isten akaratát a király előtt, és megtörténik, hogy az oltár meghasad. De egyéb csoda is történik, és az addig ellenséges király rémülten akarja vendégül látni. De a próféta Istentől azt a parancsot kapta, hogy ne egyen, ne igyon, csak végezze el a feladatát, és hagyja el az országot. A királytól így el is indul. De a történetnek híre megy, és egy öreg próféta utánaered, és azzal a hazugsággal hívja vissza, hogy neki is szólt az Úr, ezért visszajöhet, ehet és ihat a házában. Még vége sem volt a vacsorának, de már üzent az Úr a hazug és az engedetlen prófétának is. Nem az ősei sírjába temetik, mert már nem jut el oda. A hazafelé vezető úton egy oroszlán tépte szét. Az öreg próféta temeti el, siratja meg. Tudja, hogy Isten büntette meg az engedetlenségéért, de ezt ő okozta. Azt is tudta, hogy amit a próféta mondott beteljesedik. Akkor is így lesz, ha végül meghalt engedetlenségéért.

Mert végső soron a próféta Isten eszköze. Isten szavát hűséggel meghirdeti. Akkor is, ha ezért nem lesz népszerű, ha megverik, büntetik, üldözik is érte. Akkor is, ha a sajátjai okozzák vesztét. Ez a dolga Isten emberének.

Sokszor mondjuk, hogy Isten szava nem korszerű. Isten hűséges embere nem korszerű. De biztos, hogy mindig időszerű. Mindig a megfelelő időben szól, és amit mond, nem változik. Isten és Isten embere nem a népszerűségre hajt. Nem jó fej akar lenni, hanem meg akar menteni. Ezért figyelmeztet, mentőkart nyújt. De a többi már azoknak dolga, akik hallják.

Nagyon szomorú azt látni, ha ma Isten emberei korszerűek akarnak lenni. A korhoz hűek, és nem Istenhez. Sokszor választják a világ hatalmasságainak, véleményformálóinak, ünnepelt hírességeinek, celebjeinek az ismeretségét, és sokszor nekik akarnak megfelelni, tőlük várják a simogatást, elismerést. Az emberek, fiatalok között a népszerűségre törekednek, és elámítják őket. Így szól az Úr – mondják hamisan. Pedig csak nyugodtan és jól akarnak élni. Ezzel nincs is baj, de ha az Úr szól, fel kell kelni a hintaszékből. Nem ringathatják magukat tovább sem olcsó boldogságba, sem tévhitbe. Mert ha az Úr szól, menni kell, mondani kell. Mindegy, hogy mi lesz, mi jön.

Valahogy így vagyunk mi is. Egy dolog marad nekünk. Nem ítélkezünk, és hűségesek maradunk a mi Urunkhoz, Jézus Krisztushoz. Mint a próféták. Néha gyengén, megkísértve, kiszolgáltatva, rossz döntést hozva, mégis maradunk Isten akaratában. Csak abban nyugszik meg a lelkünk.

„Egy harcos sem elegyedik bele a mindennapi élet gondjaiba, hogy megnyerje annak a tetszését, aki harcosává fogadta.” (2Timótheus 2, 4)

(Borítókép: Szántó Piroska: Jeremiás)