A vőlegény zörget menyasszonya ajtaján, kedvesen; mint alázatos, fáradt, hosszú éjszakai utat megtett vándor kér bebocsátást. „Szolgai formában” jelentkezik. A menyasszony vonakodik beengedni: levetkőzött, lefeküdt már, fáradt. A vőlegény benyúl az ajtón – valami kémlelő-lyukon – bizonyára esdeklése jeléül, nem azért, hogy maga nyissa ki az ajtót (2–4).
Végre a menyasszony ajtót nyit, de ekkorra már elkésett; mire kinyitja az ajtót, a vőlegény már nincs sehol. Ekkor döbben rá a veszteségre, és kétségbeesve kezdi keresni az éjszakában vőlegényét. Megalázások, nyomorúságok, mélységek sora kezdődik ekkor, mert nem talál rá a kedvesre, és közben a város őrei megverik, sebeket kap, parázna nőnek tartják, letépik kendőjét (5–7). A mennyasszony Jeruzsálem leányaihoz kiált: legyenek segítségére, s ha találkoznak szerelmesével, mondják el neki, hogy tévedés történt, és menyasszonya szereti őt, annyira, hogy betege e szerelemnek, mert az ő vőlegényénél nincs szebb (8).
Gyönyörűséges leírása következik itt a vőlegény dicséretének, lám a menyasszony is szót kapott ugyanúgy, mint a vőlegény. Isten előtt egyforma a férfi és a nő, de más a feladatuk, a szolgálatuk az isteni rendben (10–16). A vőlegény dicséretével nem tudnak mit kezdeni a menyasszony barátnői, vissza is feleselnek neki, hiszen mindenkinek a saját párja az egyetlen és páratlan, ez így is van rendjén. Mindenkinek a saját szerelme, a saját élete, a saját megélt élete az övé, amit csak ő maga élhet meg, és megoszthat az Úrral, meg élete egyetlen párjával (9).
A felelgetős forma a korabeli menyegzői szokásokra utal. A Jelenések 3,20 képét ez a menyegzői jelenet ihlette: Jézus ott áll az ajtó előtt, alázattal, szolgai formában zörget és bebocsátásra vár. El ne késsünk, mint itt a menyasszony (6), mint Ézsau (1Mózes 27,34), mert sok sírás, nyomorúság ér bennünket, ha az Istentől kijelölt időt nem vesszük komolyan (5–7). Áldott legyen az Isten, hogy tart még a kegyelmi idő, a zörgetés ideje, a mi megváltó Urunk határtalan szerelme, és az Ő kegyelme elvégzi azt, hogy ne tétovázzunk, hanem ajtót nyissunk, és Ővele közösségben, életünk üdvösséges teljességre jusson, megmenekülve minden kárt szenvedett, sötét gyalázattól.