Mi a látványosságra figyelünk fel, keresztyénként is! Teológusaink meg is fogalmazzák, egy látványos világban az evangéliumot is látványossá kell tenni: jelek kellenek, amelyekre a ma embere felfigyel. Innen már csak egy lépés az a gondolat: „Ha az Úr szeret, akkor megment, meggyógyít, csodát tesz…” A mai tudományos világ gúnyolódása is itt ér el bennünket: mutassatok bizonyítékot, jelet, csodát! Valljuk: a hit ma is tapasztal csodákat, de soha nem a fenti lelkület láthat csodákat. Jézus életében is folyamatosan jelet kértek Őtőle, még a kereszten is ezzel káromolták Őt (Márk 15,32). Jézus ellenségei ezzel kísértették (11–13), és a tanítványok is bizonyítékot, jeleket kértek; még a számtalan csoda után is értetlenek maradtak (14–21): mert a szív, az értelem, az élet megnyílása nem ezektől függ.
Márknál olvassuk a jelkívánás legradikálisabb elutasítását. Máténál és Márknál ez kiegészül a Jónás jelére, azaz Jézus halálára és feltámadására való utalással. Itt azonban erről nem olvasunk. Márk csodaszemlélete világos. Ezek a csodák Jézus Istentől való hatalmának megnyilvánulásai, átmeneti segítség, szeretetszolgálat a számos csoda a nyomorultak számára, de ezek a csodák soha nem fedik fel Jézus személyének lényegét. Márk következetesen az isteni hatalomra utaló „dünamisz” kifejezést használja Jézus csodái kapcsán és nem a megszokott „szémeion”, azaz jel kifejezést; ezzel is hirdetve, hogy Ő minden önigazolás és bizonyítási szándék nélkül hirdette Isten országa kegyelmes közelségének jóhírét. A kereszten és a húsvéti sírnál tárul fel, ki is Ő valójában. Bizonyítékot pedig nem a jelek adnak, hanem csakis a hitet ajándékozó Szentlélek ajándékoz majd bizonyosságot.
Jézus felsóhajt (12) a vitatkozás és az értetlenség kapcsán (21). Mennyi vitatkozás terheli az életünket, a hitetlen értetlenség jele ez: Jézus pedig sóhajt, amikor ránk néz. Jézus a farizeusokat otthagyta, a tanítványokkal azonban velük maradt (13). Jaj nekünk, ha Ő elhagy minket; áldott legyen, hogy velünk van mindenkor! (Máté 1,23) Isten megszabadít, és ha konkrétan nem tenné is (Dániel 3,18), akkor is tudjuk, hogy Ő az Úr, és megváltó szabadítása mindenkor a miénk, halál előtt, halálban, halálon túl is!