Az Ige mellettBlog

(27) „Tiszta és igazi kegyesség… meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban…” (Jakab 1,19–27)

Erről az igeversről személyes emlékeim vannak, ami alapján megértettem és amire emlékezve – reménység szerint – soha nem érthetem teljesen félre ezt a bibliai verset: „Az a tiszta kegyesség, amikor meglátogatjuk az árvákat, meg az özvegyeket nyomorúságukban, és tisztán megőrizzük magunkat a világtól.”

Édesanyám fiatalkora, így a mi gyerekkorunk, végig idősek gondozásával telt, akik ott éltek velünk, félig kész családi házunk egyik szobájában, és hosszú évek múlva ott is haltak meg. Anyánk képtelen volt otthonba adni a család időseit; noha aktívan, munkahelyen dolgozott, mellette ellátta a család időseit. Ahogy az egyik meghalt és eltemettük, már soron is volt a másik. Öcsémmel együtt már mindketten régen kirepültünk otthonról, amikor elment a család öregjeinek utolsó tagja, miközben apám is meghalt, és anyám szó szerint is beleöregedett az idősgondozásba, az ágytálazásba, a mosdatásba, a forgatásba…

Nem tudom, az utca többi lakója, a közvetlen szomszédainkkal együtt, a saját időseiket miként rendezték el, de sehol nem láttam hasonló esetet. Inkább azt tapasztaltam, hogy ők minden nyáron mentek nyaralni, míg mi otthon maradtunk a kis időseink miatt. 

Anyám alázattal, hittel végezte ezt a szolgálatot. Soha, egyetlen Igét nem idézett ehhez, nem igazolta magát a Bibliával. Csak akkor láttam kifakadva indulatosnak őt, amikor a gyülekezetben, az istentiszteleten, vagy hasonló körökben a szeretetszolgálatról beszéltek olyanok, akik soha, még egy évet sem ápoltak, saját házukba befogadva senkit sem, persze úgy a kirakatban, olykor-olykor segítettek valakinek valamit. „Kit látogassak még meg, árvát, özvegyet, meg nyomorultat?” – kérdezte tőlem ilyenkor. „Sajnálom, hogy nekem nem sikerült tisztán megőriznem magam, mert közben sokszor elfáradtam, kifáradtam, belefáradtam, és az életem is ráment!” – vallotta be egyszer, egy nehéz pillanatban. Majdnem hozzátettem, de csak gondoltam: „Mama, ráment a mi gyerekkorunk is!” De ő közben szolgált tovább, hűséggel.

Valójában imádságos hálával és tisztelettel tekintek Anyámra, mint igazi diakónusra, aki nemcsak meglátogatta, hanem befogadta, és halálig ápolta a család árváit és özvegyeit. Tiszta kegyesség segíteni! Ugyanakkor a tiszta kegyesség része: magunkra is odafigyelni, és azokra, akiket még ránk bízott az Úr! A legtisztább kegyesség azonban az, amelyik tudja, hogy Jézus Krisztus ügye sokkal több, mint átmeneti segítés. Jézus Krisztus örök megoldást ad, amely túlmutat ezen az örökké gyarló világon, ahol folyamatosan provokáljuk egymást, és ahol olyan sokan szépeket beszélnek a segítségről, de ők maguk, a látványos kirakaton túl, soha nem lépnek a segítségnyújtásban, még a családon belül sem. 

Mi akarunk másokat befogadni, jólétben önző és trükkös emberek, akik a sajátjaik gondozását is, nagyhangú elvárásokkal, azonnal szociális intézményekre és az egészségügyi rendszer felelősségére bízzuk? Miről beszélünk?

Az Ige mellet blog