Honnan vannak a viszályok és a harcok közöttünk? Mert hiába akarják „széplelkek” idealizálni a helyzetet, életünket folyamatosan harcok és háborúk dúlják, szaggatják, minden szinten, minden területen, az Isten népének közösségében is. Ez Isten Igéjének világos diagnózisa, amelyet tapasztalataink alátámasztanak. Bármihez nyúlunk, az problémás lesz, és nem az ügy miatt, hanem az emberi tényező miatt, mert amint emberrel kell érintkezni egy adott ügy megoldásában, máris feszültségek támadnak. Átok alatt vagyunk, amely megváltás után kiált (1).
Igénk nemcsak pontos diagnózist ad rólunk, hanem rámutat állapotunk okaira. Az emberi bűn ez az ok. Jakab azonban a bűnös természetet lefordítja a tapasztalati nyelvre: a tagjainkban dúló önző kívánságok okozzák ezt, élni akarunk, még jobban akarunk élni, és soha nem elég, még több kell, minden kell, a másiké is kell, az egész világ kell, azonnal kell, hogy az élvezeteinkre eltékozoljunk mindent… A jóléti világnak is óriási bűnei vannak ebben. Ha falakba ütközünk, ha nem ér célt a kívánságunk, akkor irigykedünk, viszálykodunk tovább, valamilyen formában ölünk (2).
Még az Istent is belekeverjük az önzésünkbe, meg Igéket, meg az igazság emlegetését is. Imádkozunk, de gyakran még az imádságainkban is csak önmagunkról van szó (3). Kiegyezünk a világgal, észre sem vesszük, vagy pedig még teológiailag is megmagyarázzuk, ahogy kiszolgáljuk a világot; azt a világot, amely megtörte az Istennel való, éltető szövetséget (4).
Áldott legyen az Isten, hogy Ő szereti ezt a nyomorult világot, amelynek mindannyian lakói és részesei vagyunk, Ő megváltotta ezt a világot, és megkezdte annak újjáteremtését. Ennek bizonysága az Ő népe, az egyház! De jó tudni, hogy féltékenyen szeret bennünket a mi Urunk, őriz, nem enged el minket. Isten Lelke arra indít minket, hogy megalázzuk magunkat az Úr előtt és a testvérünk előtt is, megelégedve, alul maradva, csak végre építsünk és ne romboljunk (4–6).
Élő hit nélkül minden marad a régiben. Az élő hit nem lehet kevély, hanem alázatosan, az Úr örökké megtartó kegyelmére hagyatkozva, tud engedni is. Piti, mulandó, gyarló dolgokon „öldöklünk”. Az élő hit szereti ezt a világot, de soha nem köt egyezséget az Isten-ellenes világgal, amely ma is nemet mond az Úr megváltó szavára (4–6). Van-e élő hitünk? Ez itt a kérdés. Isten a kevélyeknek ellenáll, és sok a kevély, nagyon sok a kevély Isten népe között, fájdalmasan sok!!! (6)