Ebben a fejezetben minden igeversnél külön megállhatnánk, hiszen az emberszeretet érvényesülését szolgáló, különböző helyzetekre nézve megfogalmazott törvényeket olvashatunk itt, most a házassági elválás kérdését is idesorolva (1–5). Isten megváltó szeretete, népének minden rezdülésére kiterjed. Most csak egy versre tudunk figyelni ebből a rengetegből.
Abban a korban a malomkő létfontosságú eszköz volt. Amikor egy ilyen létfontosságú tárgyat zálogba vettek, akkor nem az értéke miatt vették zálogba azt, hanem azért, hogy az adósra nyomást gyakoroljanak és rábírják a törlesztésre, vagy valami egyéb célt érjenek el nála. Konkrétabban fogalmazva, a zsarolás egy módja lehetett akkoriban az, amikor valakinek a malomkövét zálogba vették, hiszen az illető életét, megélhetését tették lehetetlenné így, mert a malomkővel együtt elvették a kenyerét is.
Van azonban a kenyérnél is fontosabb, tehát a testi tápláléknál is lehetséges többet elvenni tőlünk. Én például szinte „belehalnék”, ha bizonyos jegyzetfüzeteimet, „kitanított-kipreparált” könyveimet, főként a mindig használt Bibliámat elvennék tőlem. Ennél még súlyosabb, amikor valakit megaláznak. Ilyenkor nem a „malomkövét”, nem a mindennapi kenyerét, hanem emberi méltóságát veszik el az illetőnek. Ma már kifinomult eszközök tárházával lehet ölni, a másik megalázása is egy, ezek közül a gyilkos módszerek közül. Tudok ilyen tragédiákról.
A hívő embert azonban védi az ő Ura! Egyrészt az Úr nem engedi elvenni az ilyen ember „malomkövét”; azt, ami életfontosságú testi-lelki-szellemi kenyere. Ő minden tekintetben megadja a „mindennapi kenyeret”. Nem hiába könyörgünk ezért (Máté 6,11). Másrészt, ha mégis a „kenyér” nélküli idők próbatétele következne ránk, híveit akkor is megerősíti az Úr, és soha nem tesz bennünket zsarolhatókká, hanem mindhalálig hűségesekké edz (Jelenések 2,10).