Megértettük

Zárószámadás, költségvetés, adattári jelentés …

Nem hangzik túl izgalmasan, igaz? A lelkipásztori munkának is vannak nemszeretem részei – ahogy talán minden foglalkozásnak. Szerintem ilyesmi például az adminisztráció. Kevés kollégáról tudnám elképzelni, hogy élvezettel végzi, pedig hát muszáj. 

Ha van a gyülekezetnek jó pénztárosa, aki ügyesen könyvel, vezeti a pénztárnaplót, főkönyvbe kódolja a bevételeket, kiadásokat, kezeli a bizonylatokat – akkor sokkal könnyebb, de nagyobb beruházásoknál, meg nyilván az előző évet lezáró és a tárgyévet megtervező januári hónapban bizony oda kell görnyedni a számok fölé.

Ilyenkor készítjük el (jó esetben folyamatosan frissített nyilvántartás alapján) az adott esztendőre érvényes választói névjegyzéket is. Kivesszük az elhunytakat vagy elköltözötteket, bevesszük az új tagokat. No, és megírjuk az adattári jelentést…

Ez a rejtelmes kifejezés egy száraz adatszolgáltatást jelent az elmúlt évről: rendszeresen megtartott alkalmak, kereszteltek, hitoktatottak, esketettek, eltemetettek, istentiszteletet látogatók, stb. számáról, egyházi épületekről, elköltött és befizetett összegekről, szóval a számszerűsíthető életünkről – noha egyáltalán nem minden megszámlálható.

Ha igaz, hogy szilveszterkor sokan adnak számot, legalább önmaguknak a maguk mögött hagyott esztendőről, akkor mondhatjuk, hogy a közösségek, gyülekezetek, vállalkozások, alapítványok január vége felé teszik ezt, mégpedig kötelező módon. Sok-sok koncentrált, intenzív munkaóra árán.

Benne vagyunk nyakig mi is. És bár sóhajtozva, görnyedezve, fáradt szemeket számokra és adatokra meresztve dolgozunk, egy ilyen mai hosszú megbeszélés végén is mégis sokkal több van bennem, mint puszta adatok és számok. Élet, életek vannak mögötte.

Emberek, akiktől búcsúznunk kellett, és emberek, akiket megismertünk, megszerethettünk. Fehér ruhás menyasszonyok, fekete ruhás gyászolók, síró vagy mosolygó kisbabák, együtt éneklő-imádkozó emberek, jókedvű adakozók. Nehezebben vagy könnyebben kezelhető diákok, kínlódós fegyelmezések és nagy beszélgetések. Komoly együtt-döntések, könnyes vigasztalások és örömkönnyes együtt-örülések.

Írjuk az adatokat, kanyarítjuk a számokat, de magunkénak ismerjük az életet, amiről szólnak. És az Életadót, akiről szólnak. Akinek élő Szava és munkálkodó Lelke nélkül nem lenne itt sem szám, sem adat, sem közösség. Sem jövőt óvatosan költségvető reménység.

De lehet, mert Ő is számol. Számon tart minket. Még a hajunk szálait is mind megszámlálja! (Lk 12,7) Számon tartja bolyongásainkat, nehéz útjainkat, összegyűjti könnyeinket. (Zsolt 56,9) És bár nem tudjuk, mit hoz a holnap, könyvében meg vannak már írva a nekünk szánt napok. Így hát tervezünk, de közben mondjuk: Ha az Úr akarja és élünk… (Jakab 4)

A szerző

Írások

Református lelkipásztor, teológus. Lelkigondozó. Lelkészfeleség. Édesanya. Alföldi lány voltam, akit Isten kunsági szelei átfújtak a Dunán, és végül itt lettem azzá, aki vagyok. Először a somogyi vizek és erdők mentén, most pedig már régóta a Balaton partján. Szisztematikus gondolkodás, pontos fogalmak, de empátia és költészet egyformán fontosak nekem. Talán segítenek meglátni, igazán látni és láttatni...