Akik várva várják Jézus Krisztus visszajövetelét, azok nagyon várják Őt, sóhajtozva, könyörögve várják.
Ez a várakozás arra utal, hogy életünk kiteljesedése, megváltásunk kivirágzása Jézus Krisztus visszajövetelével lesz valósággá. Addig töredék itt minden. Felgyorsult életmódunk során mindinkább tapasztaljuk, hogy egyre nehezebb, problémásabb körülöttünk minden. Bármihez nyúlunk, az nem egyértelmű, feszültséget generál, érdekeket sért. Rengeteget kell dolgozni, már a talpon maradáshoz is, miközben – minden erőlködésünk ellenére – annyi gyarlóság terhel bennünket, de másokat is, és az események is gyarlók, sok nyomorúsággal, fájdalommal. Szinte már azt is megfogalmazzuk, hogy annyi mindenből kimaradnánk, annyi mindenben nem szívesen veszünk részt… Ez a „várva várás” bűnbánattal és sóhajtozva várja az Urat, mint egyetlen megoldást.
Ez a várakozás azonban arra is utal, hogy amíg tehetjük, addig tesszük a dolgunkat, végezzük a szolgálatunkat, addig futunk, de úgy, mint akik a hitet megtartják, illetve, mint akiket megtart a hit. Igen, ez az egyetlen reménységünk, hogy miközben az Urat váró, imádkozó hűséggel tesszük a dolgunkat, Ő megtart bennünket, Ő reménységet ad, hiszen úgy futunk, mint akik már elnyerték az igazság koronáját. Ez a futás nem versenyfutás, hanem annak az embernek a futása, aki a versenyt már megnyerte, ez már a győztesek köre, ezért reménységgel, bizonyossággal teljes, nemes futás az (8).
Ez a várakozás tudja azt, hogy amikor el kell költözni ebből a világból, akkor Jézus Krisztus kegyelméből állhatunk meg az Úr előtt, mint akik, szintén az Ő kegyelméből, itt is örömmel és nemesen, feddhetetlenül, a sok gyarlóság ellenére is határokat át nem lépve futhattak, amíg lehetett. Az időt csak az Úr tudja! (6) Mi azonban várva várjuk az Urat, minden nap, és a mai napon is Ővele indulunk a „futásba”, bizonyossággal, nemesen, megtartó kegyelmére hagyatkozva.